A tér oly nagy

Poppe Kornél (1884-1941)


Poppe Kornél ny. alezredes
A budapesti Markó utcai főreáliskolában letett érettségi vizsga után, mint egyéves önkéntes bevonul a vártüzérekhez 1903-ban. Önk. év után ténylegesítés.
A világháború kitörésekor Poppe Cattaróban volt, mint a léghajósszázad (Festungballonabt. Nr. ) parancsnoka.
1915 okt. – 1916 februárjáig a Cuxhaven mellett lévő Nordholz német légikikötőben elsajátította a Zeppelin léghajóvezetést. Ott tartózkodása ideje alatt hét hadiúton vesz részt Zeppelin fedélzetén az Északi tenger felett. Zeppelin vezetői kiképzés alapján 1916 februárjában parancsnoka lett a Temesvárott felállított Zeppelin léghajóállomásnak. Onnan több bombázó útra indul Zeppelin léghajóval Saloniki és Bukarest ellen. Utolsó ilyen útja alkalmával Bukarest fölé, léghajója az ellenséges tűzben megsérül és kénytelen zuhanással egybekötött kényszer-leszállást végezni bolgár területen Trnovo mellett éppen Mackensen német hadsereg-parancsnok főhadiszállása közelében. Ez 1917 tavaszán volt. Ebből az alkalomból kapta meg a 2. o. német Vaskeresztet.
1931-ben a Magyar Aero Szövetség (MAeSz) megbízásából vezeti a Zeppelin léghajó le-, ill. felszállását a Budapest-csepeli repülőtéren.
Hadi tetteiért több értékes háborús kitüntetésben részesült.
Poppe alezredes halála minden magyar repülőt fájdalommal érint. Mindig tevékeny alkotó szellemvolt. Emlékét tisztelettel őrizzük.
Magyar Szárnyak 1941. március
Megpróbálok eleget tenni a nekrológ írója ígéretének és tisztelettel megemlékezni egy mindig tevékeny, alkotószellemű emberről, halálának 70. évfordulóján.
Nem volt könnyű a feladat, amikor belefogtam valamikor 1995-ben. Poppe Kornél főhadnagy volt a Nagy Háború kitörésekor, 1915-ben lépett elő századossá, 1930-ban tartalékos őrnagy és később címzetes alezredes, de továbbra is őrnagyi nyugdíjat kapott.
Látszólag, illetve a napjainkban szokásos előléptetősdi fényében, nem nagy karrier. Különösen, ha hozzátesszük, hogy katonai szolgálata során minden fronton megfordult, ahol a Monarchia csapatai csak harcoltak. Egy századosról ritkán emlékeznek meg az újságok, vagy a parancsok.
Családját az 50-es években kitelepítették. Annyit vihettek magukkal amennyit az anya és fia a kezében elbírt. Sokat mond, hogy a feleség megőrizte a frontról kapott leveleket. Három fotóalbum is megmaradt. Ezek és a fiú, ifjabb Poppe Kornél (sajnos már ő suncs velünk) emlékei adták a kiinduló pontot ehhez az íráshoz.
Budapesten született egy Frankfurt am Main-ból Magyarországra áttelepült kereskedő első fiaként. Apja Edmund Poppe 1873-ban, 18 éves korában egy festékforgalmazó cég társtulajdonosaként telepedett le Budapesten. A Poppe család férfi ágában technikai ismeretekkel eredményesen foglalkozó „ősök” említhetők: Dr. Adolph Poppe, a Frankfurt am Main-i „Gewerbeschule” igazgatója, akinek apja Dr. J.H.M. Poppe a Tübingeni Egyetem technológia tanszékének alapítója volt, valamint a „Vasárnapi iskolák” iparos-képzés szervezője (1820-1840), kb. 180 fizika-technológia témájú könyv szerzője. Pl.: A technológia története (kb. 1811) c. művére Karl Marx is hivatkozik. Műveiket még ma is meg lehet találni és vásárolni az Interneten.
Poppe Kornélnak két öccse született még. A három testvér gyermekkora viszonylagos jólétben telt, középiskoláikat a Markó utcai „főreálban” illetve a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezték.
Az életút további állomásait a szolgálati lap, a fényképalbumok, a frontról írt levelek és az Internet csodája segítségével állítottam össze.
Az évek során, mióta módom van keresgélni az Interneten, újból és újból beírom a keresőbe Poppe Kornél nevét és újra és újra találok valami újat. Valószínűleg az a mindig alkotó tevékeny szellem az oka, hogy a tárolt adatok bővülése során mindig előkerül Poppéról is valami.
Érettségi után 1903-ban kezdte katonai pályafutását, mint önkéntes. Egy év után vették tényleges állományba.

Erről és az 1913-ig terjedő időről nincs adatunk. Egy levelében említi, hogy nem az első németországi kiképzése volt a nordholzi, valamint azt is, miszerint nem jelentett neki gondot a német ballonra való áttérés, mivel már dolgozott vele Németországban. Tekintettel arra, hogy a későbbi szolgálata már dokumentált, valószínűsíthető, hogy ott kapott ballonos felkészítést is az említett időben.

Ez a kép 1905. 06. 22-én készült egy Visegrád felé tartó hajón Poppe itt hadnagy


Az Albánia 1913 című fotóalbum, melynek képeihez megmaradtak a magyarázó feljegyzések is, szemléltetik a Monarchia és a többi nagyhatalom csapatainak tevékenységét az első koalíciós békefenntartó műveletben.
A balkáni háborúk során a Török birodalom sorra vesztette el Európai területeit a hajdani vazallusaival vívott harcokban. Amikor Törökország túlságosan meggyengült és Szerbia túlzottan megerősödött a nagyhatalmak közbeavatkoztak. A londoni konferencián olyan békefeltételeket diktáltak, melyek megóvták Európa beteg emberét a széthullástól, és Albánia létrehozásával megakadályozták Szerbia kijutását a tengerhez.


Leírás: 2
1913-ban Albániát önálló fejedelemséggé nyilvánították és Wilhem Wied német herceget jelölték ki uralkodónak, aki 1914. március 07.-én bevonult Durazzóba, a fővárosba.

Annak érdekében, hogy biztosítsák Albánia függetlenségét és az uralkodó trónra lépését, nemzetközi haderővel megszállták Albániát. A haderőben minden érintett európai nagyhatalom képviseltette magát így az Osztrák-Magyar Monarchia is küldött csapatokat. Poppe Kornél, aki az Albániához közeli cattarói erődben szolgált, ezekkel a csapatokkal került oda.
A megszálló csapatok élénk társadalmi életet éltek, sportversenyeket, parádékat rendeztek, ismerkedtek az országgal, Poppe pedig fényképezett és egy albumra való fotót hozott haza emlékül. Albán emberek, a megszálló országok katonái, a német császár tiszteletére megtartott díszszemle, Wied herceg és felesége megérkezése Durazzóba láthatók ezeken a képeken.

            

1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, és ezzel megkezdődött a Nagy Háború melyet később az I. Világháborúnak fognak hívni.
Poppe 1914. november 30-án újra eredeti szolgálati helyén van, mint az 1/5 erődtüzér ballonmegfigyelő század parancsnoka. Kötött léggömbről, esetenként repülőgépről figyeli a montenegrói tüzérséget és segíti a cattarói hadikikötő és a nehézhajó hadosztály tüzérségének harcát. Ezekről az időkről egy újabb album ad képet. Címe: Bocche di Cattaro 1914-15.

A ballonos megfigyelés fontos eszköze a fényképezőgép.

Ezzel a masinával meglehetősen nagy felbontás érhető el.


Poppe 1914. december és 1915. február között a 2/2 erődtüzér ballonmegfigyelő század beosztott tisztje a Dunajec menti Tarnovban . Legalábbis ez olvasható a szolgálati lapján, de tekintettel arra, hogy ez a helység ebben az időben orosz fennhatóság alatt volt valószínűleg csak valahol a környéken szolgált. Ugyanis a háború kezdetén az osztrák hadvezetés rossz helyzetmegítélése miatt az orosz csapatok jelentős területeket elfoglaltak Galíciában és a Monarchia erőfeszítései a visszaverésükre sorban kudarcot vallottak. Tekintettel arra, hogy Olaszország ebben az időben még semlegességét hangoztatta, és a korábbi kapcsolatai inkább a Szövetségesek (Németország és a Monarchia) felé irányultak lehetőség volt az Adria mellékéről csapatokat átcsoportosítani a keleti frontra. Valószínűleg Poppét is egy hadművelet előkészítése során vezényelték ide, mivel december elején, amikor megérkezett, kezdődött Boroevic tábornok 3. hadseregének támadása melynek eredményeként Monarchia csapatai kijutottak a Dunajec folyóhoz. December 17. után a front megmerevedett, mindkét fél drótakadályokat épített, aknamezőket telepített és megerősített állásaiban próbálta az iszonyú veszteségeket pótolni. A Monarchia mintegy 800.000 fős létszám veszteséget szenvedett el a legjobban kiképzett alakulataiból.
Álljon itt egy térképvázlat és egy rövid idézet Bruszilov tábornok, az orosz 8. hadsereg akkori parancsnoka emlékirataiból.

„Az osztrákok támadása, mint utóbb kiderült, jóval nagyobb szabású volt, mint feltételeztük, és nagy cél elérésére irányult: nem többre és nem kevesebbre, mint a 8. hadsereg bekerítésére és fogságba ejtésére. Ludendorff tábornok a háború után kiadott emlékirataiban azt írja: „Conrad tábornok a Kárpátokból igyekszik átkarolni az oroszok déli szárnyát. Ennek megvalósítása végett nagyon megritkította arcvonalát. December 3-tól 14-ig a limanowai és lepanowai ütközetben a Dunajectől nyugatra sikerült megvernie az oroszokat." És tovább: „Csapatainknak a Kárpátokból a San és a Dunajec között indított átkaroló hadmozdulata hamarosan beleütközött az oroszok túlerejébe, az ellenség haladéktalanul támadásba ment át."* Mint tudjuk, ebben az esetben semmiféle túlerőnk nem volt.”
Az állóháború, melyet a tüzérség tömeges alkalmazása és a gyalogság ismétlőfegyvereinek nagy tűzereje, valamint a támadás sikerének gyors kihasználásához szükséges szállítóeszközök hiánya, viszont a védők manővereit segítő fejlett vasúti hálózat eredményezett, felértékelte a kötött-ballonos megfigyelők szerepét. A mintegy 6 km mélység melyet beláttak, a közvetlen telefon összeköttetés a tüzérekkel és a parancsnokokkal, lehetővé tette az ellenség manővereinek időbeni észlelését és a gyors reagálást. A repülők még számukat tekintve, de különösen technikai lehetőségeikre nézve sem voltak számottevőek. Nem is szólva arról, hogy amit láttak csak akkor tudták jelenteni, amikor visszatértek, mivel nem volt még rádió összeköttetés.
Poppe főhadnagy visszatért Cattaróba, ahol tovább folyt a háború Montenegróval és később, 1914. augusztus 16. után az Entente (e: antant) hajóival.
A flottát segédhajóról felbocsátott ballonból segítik.

       


1915 októbere hősünket, már, mint századost, Nordholz-ban az Északi tenger partján lévő léghajós kiképzőbázison találja. Feladata felkészülni a beszerezni tervezett német gyártmányú irányítható léghajó vezetésére, kiszolgálására.
Tanulmányai alatt 11 alkalommal vett részt zeppelinnel oktató repülésen, 7 alkalommal pedig harci repülésen az Északi-tenger felett.
Végül is az üzlet nem jött létre. Így a Fiume mellé tervezett léghajó kikötő sem készült el. Poppe sem lett léghajó parancsnok. Viszont a Bulgáriában folyó harcok támogatása érdekében a német hadvezetés egy zeppelin bázis létesítéséről döntött, amit 1915 októberében - novemberében fel is építettek Temesvár mellett Szent-András és Újbesenyő között. A bázis k.u.k. parancsnoka ki is lehetne más, mint a kiképzett léghajóvezető Poppe Kornél százados. A kinevezésére 1916. február elején került sor. A hónap végén már meg is érkezett Nordholz-ból rövid budapesti kitérővel.

Az itteni tevékenységéről egy újabb album, a címe: Szentandrás, adott szemléletes képet. Sajnos az ehhez fűzött kommentárok, ha voltak, elvesztek. Némi kutatással azonban értelmezhetők a képek, melyek zömét nem Poppe készítette, részint mert olyan eseményekről tudósítanak, amelyek idején még nem volt ott, részint pedig ő is szerepel rajtuk.
A bázison állomásozó léghajók fő feladata Szaloniki, Bukarest és Ploesti bombázása. A szolgálati lapja és a fényképek tanúsága szerint ő nem elégedett meg a léghajók földi kiszolgálásának irányításával, hanem rendszeresen részt vett a javítások utáni ellenőrző repüléseken, sőt a harci bevetéseken is. Amint a nekrológ is írja, egy Bukarest elleni bevetés során az LZ 81 zeppelint eltalálta a légvédelem, és kényszerleszállást hajtott végre, ő ekkor is a fedélzeten volt. Az események során Poppe is megsérült. Ebből az alkalomból kapta meg a német másodosztályú Vaskeresztet.
Valószínűleg a bal karjával történt valami, mert közel egy év múlva, már az olasz fronton elkezdi edzeni ezt a kezét speciális gyakorlatokkal.



 

Az LZ81 Bukarest elleni támadásának magasságmérő diagramja

A leveleiben tett kitételből lehet következtetni arra, hogy valami konfliktusa volt valamelyik, a bázison lévő német tiszttel, aminek következményeként az olasz frontra vezénylik, mint léggömbszázad parancsnokot.
Ami az én tvári históriámat illeti, úgy ez tovább köpköd magas és magasabb körökben. Az én jó német bajtársam ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy annak idején szemtelenségét gorombasággal viszonoztam, hanem rajtam kívül még másokat is feljelentett. Annyiban örülök, hogy innét még nyíltabban fejezhetem ki véleményemet, mely abszolúte nem rózsás az ő számára. Az én fejemet pedig le nem vághatja senki fia. Én az én országomban nem tűrhetem semmiféle idegen (még ha szövetségesünk is) szemtelenségeit. Azok a szamarak kik engem Tvárról elmozdítottak, sokkal rosszabbul állanak most, mint én. A nagyobb szimatja csak nekem volt, náluk hiányzott. Ez az egész. Voltam 1½ éven át príma rúgó a masinériában, odatettek most egy fräsettét , jól van.

Az említett levelek címzettje későbbi felesége, aki ekkor egy temesvári középiskola igazgatója. Szerencsére a levelek megmaradtak és pontos híradással szolgálnak Poppe százados életének további alakulásáról. A levelek egy civil hölgy számára íródtak. Ennek megfelelő téma- és hangvételválasztással. Egy kicsit nagyobb teret kapnak az érdekességek, mint a katonai feladatok és írójuk kerüli az aggódásra okot adó témákat. Ahogy az idő halad a címzett is felkészültebb és a helyzet is keményebb, így kevésbé békés a kép.
Az első levelet teljes terjedelmében idézem. Példázza a stílust és talán másoknak is sokat mond a Nagy Háború negyedik évének olasz frontján levő helyzetről a peremvonaltól néhány kilométerre. A levelezés a normál tábori posta útján zajlott, vagyis ez a tájékoztatás még belefért a cenzúra tűréshatárába.

Nagyságos László Lujza igazgató Úrnőnek
Temesvár m. kir. felsőbb Leányiskola Belváros
1917. augusztus 6.-án
Kedves Lujza!
Tegnap délután érkeztem 3 órakor rendeltetési helyemre. Az utazás a vasúton aránylag kellemes volt.
Itt az első benyomás jó volt, természetesen háborús szemüveggel látva a dolgokat. Századom 3 helyütt van szétszórva, 15-20 percnyi járás az egyik helyről a másikhoz.
Az én lakhelyem egy ponyvából összetákolt 12 négyzetmétert fedő sátor, melyben az "ágyon" kívül egy hokedli meg kis asztalka képezik az igen szép berendezést - no meg a kofferjeim. Különben úgy aludtam az igen kevés szalmával kitömött zsákon akárcsak a legszebb sárgarézes ágyban.
Bizony minden evésnél visszagondoltam a temesvári húsos fazékokra, de azért jó étvággyal és a bennem mindig lévő humorral ettem mindent eddig. A minden marhahúsból állott, mi eddig (6.-án este) 4 különféle alakban jelent meg asztalunkon. Egyszer vastag, majd vékony lében, vagy a nélkül stb.. A maguk tortája a múltkor pedig kismiska ahhoz képest, mely tegnap este jött asztalunkra. Alkalomadtán megküldöm Gizi néninek a receptet.
Egy nagy titkot akarok még elárulni, amelyet azonban senkinek el ne mondjon! Itt eddig "málnaszörpöt" ittam csak! Nincs egyéb, és mert a víz igen rossz, kénytelen voltam azt hozzátenni. Különben egészséges vagyok.
Egy sátorban nagyobb asztal - néhány szék és pad képezi tiszti étkezdénket.
Jelenleg kettő fiatal tisztem van. A legközelebbi más tisztektől több mint 3/4 óra járás választ el. Így a tegnapi és mai est igen nehézkesen múltak. Napközben meg sok a munka, a felszállások, irodai teendők, egyik helyről a másikig való szaladgálások úgy szórakoztatnak, hogy az idő roppant gyorsan telik. Egyik feljebbvalóm, kit már régebbről ismertem, tegnap délután már itt is volt. Ő persze autón jött és csak az utolsó félórát gyalogolta hozzánk.
Mi ugyanis egy hepehupás fennsíkon vagyunk, kartzjellegű apró "dolinákkal" ellátva. Így nevezik a körformájú, kartzban előforduló kisebb-nagyobb átmérőjű völgyeket. Egy ilyen lyukban van a ballon, egy másikban mi tisztek lakunk, ismét másikban a legénység s így tovább.
Mi kicsi erdőcskében vagyunk és a fák jól védnek a szél ellen, valamint, hogy holmi repülő fentről meglásson. Ilyeneket látni már volt alkalmam épp úgy, mint ágyútüzelést és a robbanó lövedékek zaját hallani. Utóbbiakat elég közelről hallottam, de amíg nem érzek puskaporszagot meg igazán recsegést, addig jól van.
Holnap elkezdjük a télire való berendezést annyiban, hogy meglevő és még beszerzendő deszkákból fűthető kunyhókat szándékozok valamennyiünknek építtetni.
Nagy örömet szerzett nekem, mikor a mi helyünkön igen jó gyűrűhintát, súlyzót kövekből és két jó gerelyt pillantottam meg. Így legalább van egy kis szórakozásom. Egyébként Bécsben rendeltem a könyvkereskedőmnél havonta egy csomag könyveket. Seidel&Sohn ugyanis már 1906 óta a literánsom. Küld havonta, ha kérek, 5 kg könyveket, melyekből azokat, melyek megtetszenek, megtartom. Évi elszámolás. Mielőtt idejöttem, kifizettem még az 1913-ból való tartozásomat, melyre ő mindeddig szépen várt. (Szerencsés módon megmaradtak a család birtokában (Hptm. Poppe) ceruzás bejegyzéssel olyan könyvek, amelyeket Bécsből küldött az olasz frontra a könyvkereskedő: A.Einstein: Relativitás-elmélet, E.Mach: Erkenntnis und Irrtum, Poincaré matematika-filozófiai kötetei (1915-1917).)
Most pedig annyi pénzem van, mint a szemét, ma kifizettek kb. 650 kroncsikat és nem tudom, mit csináljak velök. Hisz még a málnaszörpöt is ingyen kapjuk, illetve ez is benne van az étkezésben.
Kellemetlennek eddig csak a vízhiány mutatkozott, azért, hogy csak kb. naponkinti egy mosakodásra van. A vizet hordókban hozzák lovaink, ezért kell spórolni vele.
Ha még elmondom, hogy embereimnek ma mutatkoztam be és mai nappal átvettem a parancsnokságot, akkor eleget meséltem.
Sok szívélyes üdvözletekkel
Poppe

Az olasz fronton tevékenykedik közel egy évig. Ez idő alatt a napi felszállások, állásváltások, veszteségek és sok – sok adminisztratív munka jellemzi az életét. Egy rövid kifakadás az augusztus 24-i levélből, jellemzi a helyzetét, ami a repülőgépek fejlődése miatt egyre nehezebb..

Most várom a főhadnagyomat, 3 órai járásra van, míg hozzám jön az összes emberekkel és a frissen töltött ballonnal.
Holnap frissen kezdjük azt a munkát, mely általában nem sok eredménnyel jár. Mint segédeszköznek, a ballonnak igen nehéz a helyzete. És egy ilyen szép játékszer parancsnokának sem a legjobb. Nékem még hál Istennek mesés idegeim és józan eszem vannak. Az idegeim még igen sokat, többet, mint eddig is elbírnak, a józan gondolkodásommal pedig könnyen túlteszem magamat a legcikornyásabb helyzeteken.


A szolgálati feladatok mellett hírt kapunk a szabadidő eltöltésének lehetőségeiről is. A legénység rendszeresen focizik és a parancsnok is velük tart. A jobbaknak cigarettát ad elismerésként. Ő súlyzózik, gerelyt hajít, vadászik, sokat sétál, és sokat olvas. Rendszeresen megkapja a bécsi könyvkereskedő könyveit, valamint a műveltebb tisztjeivel is megosztják olvasmányaikat.


Olvasmányom az utóbbi időben "A középiskola reformja" értekezések és beszédek volt, jelenleg a magyarországi zsidókérdésről olvasok nehány dolgot. A kis zsidó hadnagyom etet ezekkel, de egész szívesen olvasgatom.

Egy összegző gondolatsor a szolgálatról 1917. augusztus 24-én:

Mi a tulajdonképpeni front mögött vagyunk, mert nem mehetünk közelebb, de mindazonáltal élénk résztvevés vagyon oldalunkról. Nézünk a magasból a távolba és beszélgetünk a levegőből egészen az első sorokig, ha a telefonvezetékek még funktionálnak. Mert ez a vékony drót is sokszor lesz naponta kettélőve és az én telefonembereimnek jelenleg sok munkát ád a javítás.
Aztán az olaszok messzevívő ágyúi tapogatóznak egész nap még jó távol mögöttünk is. Nos, hát röviden mondva, mindenött ropog. Mi azonban elég vígan és jól éljük világunkat. Fotografálunk, eszünk, sétálgatunk, mindezt szolgálatban, mert tulajdonképpeni pihenés nincs. Éjjel mindig egy tisztnek szolgálata és teendői is vannak.

Először az 1917. szeptember 19-én kelt levelében említi az ejtőernyőt. Valószínűleg nem sokkal korábban kaphatták. Az előző levél szeptember 11-én kelt abban még nincs szó róla.

Az utolsó napok tevékenységben teltek, lógtunk a levegőben, játszadoztunk esőernyővel. Ez azért van, hogy az ember használja, ha kigyullad a léggömb. Voltam látogatásban, fogadtunk itt is vendégeket.

Az alábbi levelet bővebb terjedelmében közlöm, mert ebből sokat megtudhatunk a ballonok helyzetéről a repülőgépek túlsúlyba kerülése idején.

November 30-án délután szintén felszállott egy hadnagyom, amikor egyszerre egy ellenséges repülő megjelent és a ballonomat rakétákkal felgyújtotta. Közeledtét láttuk, minden megtörtént erre az eshetőségre. A hadnagyom kiugrott 900 m magasságban a kosárból, hogy ejtőernyővel érjen földet. Megtelefonáltuk a hadnagynak, hogy jön a repülő és vigyázzon. A szegény már vagy 200 métert lebegett lefelé, mi a földön valamennyien már hurrá-t kiáltottunk, mert minden simán ment. Ekkor jött a végzetes dolog. A lángban álló és lefelé eső ballonból egy égő darab ráesett az ernyőre és annak kb. ¼ részét keresztülégette. Az eredmény az volt, hogy az ernyő összelapult és a hadnaggyal alázuhant. Néhány percre a leesés után már halott volt. 29-én még énekelt nekünk az ebédlőben, 1-én temettük.
Elképzelheti, hogy én, mint a kettő még meglevő hadnagyom igen deprimálva voltunk. Különösen én, mert mindig az a kérdés volt agyamban, vajon nem mulasztottam-e el valamit.
Megvitattuk este mindezen dolgokat és arra lyukadtunk ki, hogy bizony mi a földön másképp nem cselekedhettünk.
November 30-án ugyanaz a repülő elment még egy másik, tőlünk néhány km-nyire északra álló ballonhoz és mert nem volt már rakétája, gépfegyverrel lövöldözött reája. Leszállásra kényszerítette. A ballonban több mint 250 lyuk volt. -
December 1-én reggel már egy másik ballonnal szálltunk fel, az én elégett ballonom felszállási helyén. Délelőtt megjelent ugyanaz a repülő, szintén rakétákat lőtt, de ezúttal nem talált. A megfigyelő tiszt nem ugrott ki, de amúgy is megmenekült. Nékem ezen a december 1-én igen sok dolgom volt, felszállás is, temetés is.
December 3-án egy tőlünk északra álló ballonunkat lőtt le ugyanaz a repülő. A megfigyelő nem ugrott ki - elégett a ballonnal együtt.
Tegnap, december 5-én megint ugyanaz az olasz repülő (nevét és chargiját már tudjuk) hallatlan merész támadással ismét megtámadta a 6 km-nyire tőlem északra, csak 300 m magasan álló ballont (melyet 1-én átlyukasztva leszállásra kényszerített). Meggyújtotta, a megfigyelő tiszt igen későn ugrott le és ejtőernyőjére ráesett az egész égő ballon. Ez is holtra zúzta magát. Ma lesz temetve.      (Az olasz repülő valószínüleg Tenente Giovanni "Giannino" Ancillotto)
Így megyen ez most nálunk!
Az olasz repülő egy igen vakmerő "ballonspecialista", mert daczára a sok elhárító ütegeknek, a gépfegyvereknek, melyek őt lövöldözik - ezekkel mitsem törődve teljesíti feladatát " a síkságon az olaszoknak igen kellemetlen ballonok lelövését."
Majd őt is eléri végzete, mert ezt a sportot csak egynehányszor lehet szerencsével és saját ép bőrével végrehajtani. 6 nap leforgása alatt 3 ballonunkat lőtt le, mind a 3 megfigyelő halott. Mi 8 nap alatt 4 ellenséges ballont lőttünk le.             Kellemetlen természetesen a veszteség, különösen akkor, ha saját tiszt esik el. Mert nekem kellett szüleinek levelet írni (soká tartott, nagyon soká), nekünk kellett a visszamaradt dolgokat rendbeszedni, átvizsgálni, expediálni. Hogy milyen érzéssel dolgoztam én, meg tisztjeim, gondolhatja.
C`est la guerre!
A Piave előtt, 1917. decz. 6-án. /: Levelem egy része a ballonokra vonatkozólag, hadititok!:/. A levelet Bécsből küldetem, esetleg öcsém által, de lehetséges, hogy más feladó szerepel.
1917. december 21. Vascellari
A lelőtt ballonok (tisztekkel együtt) száma utolsó levelem óta gyarapodott. Az olaszoknál lassacskán érezhető lesz a francia és angol segítség, különösen a tüzérségnél. Sűrűbben és jobban lőnek már.

1918 januárjában modernebbre cserélik az ejtőernyőt.
A fentebb részletesen idézett eset a lelőtt ballonból kiugró és a kigyulladó ejtőernyő miatt meghaló tiszttel nem maradt következmények nélkül. Poppe reakciója a személyét ért sérelemmel kapcsolatban megmagyarázza, hogy miért nem csinált karriert. Ezt a levelet teljes terjedelmében közlöm.

Vascellari, 1918. január 20-án.
Kedves Lujza,
Egy csomó kritikus napok után írok. Január 8-ától 13-ig el voltam. Ugyanis reám sóztak egy kurzust, mely 22-én kezdődik Palmanovában, tehát jól hátul. Nem akartam elfogadni, remonstráltam . Azért nem, mert szabadságra akartam jönni. Ennélfogva összepakoltam magamat 8-án és visszamentem az Armeekundóhoz , hogy ott esetleg személyesen szóljak fel. Édes beszéddel, de főleg azon ígérettel, hogy a kurzus, mely 4-5 hétig tartson, befejezése után 3 heti szabadságot adnak, rábírtak, hogy elfogadjam a parancsnokságot. Aztán elmentem a fentnevezett városba, az előkészületeket elvégezni. Mikor 13-án ide előre visszajöttem, már várt a 3-ával keltezett levele. Megérkezett, bár a század számát nem írta a borítékra. Nagyon szépen köszönöm kedves sorait, igen megörültem a betéteknek. A levelére nem feleltem mindjárt, mert 13-án három új tisztem jött és különben is erős tevékenység volt. 14-én éppúgy, mint 15-én vándoroltunk a ballonnal egy másik századhoz, hogy onnét szálljunk másnap fel. Ezen a 15-én aztán kaptam Bécsből egy parancsot, melynek egyik pontja igen-igen felbőszített. A bécsiek egy igen rosszul megszerkesztett mondatban ugyanis azt állították, hogy az én ejtőernyőm november 30-án nem volt előírás szerint a ballonra felfüggesztve. November 30-án esett el a hadnagyom. Miután ez egyszerű hazugság volt, én úgy fogtam fel a parancsot, hogy ők tulajdonképp a hadnagy halálával engem okolnak. Miután a század parancsnoka én vagyok, személyesen vettem a dolgot és dühöngtem. Ugyanis olyan régi léghajózó vagyok, hogy bátran mondhatom, nincs nálunk senki, aki nekem újat mesélhet. Igen, az új ejtőernyők az új előírással most januárban érkeztek hozzánk, tehát több mint 30 nappal a ballonom lelövése után. Mégis volt egy bécsi smokknak annyi szemtelensége, azt megírni. Hát mit csináljak? 2 óra délután körül kaptam az ominózus írást. Fogtam ½ órai dühöngés után a puskámat és elsétáltam nyulazni, csak azért, hogy egyedül lehessek. Nagyon szívemre vettem a dolgot. Séta közben gondolkoztam, természetesen a legkülönbözőbb terveket szőve. Azért egy nyulat elejtettem. Mikor úgy 5 óra körül ezzel visszajöttem, megvolt a terv. Ugyanis, hogy az uraságoknak alaposan be fogunk fűteni.
Bementem a központomba és onnét felhívtam az adjutánst. Kisült, hogy ők még nem kapták meg a parancsot, tehát nem tudnak, nem olvastak semmit /:mi direkt kaptuk Bécsből:/. Elmagyaráztam néki a dolgot, felolvasva a mondatokat. Akkor kijelentettem, hogy addig amíg az egész inkriminált rész teljességben vissza nem vonatik
1. én leteszem a századom parancsnokságát,
2. én semmiféle kurzust át nem veszek és végül hogy a következő nap egyszerűen, engedély nélkül elutazok szabadságra.
Ezek a kijelentések óriási meglepetést keltettek. Megígértette azt, hogy legalább még egy kis ideig várjak az elutazással, ezt megtettem. Azért este még dühös voltam és sokáig henteregtem még az ágyban. Ekkor jött az idea, hogy egy "Knall-effekt" -et is csinálok még. Erre aztán megelégedetten, mesésen aludtam. 16-án reggel valamennyien átmentünk egy másik századhoz, ott volt a ballonunk. Felszállásra minden elő lett készítve. Akkor kijelentettem, hogy én meg egy hadnagy fognak felszállani. Felszállás előtt azt mondtam a főhadnagynak egyedül, hogy én majd fentről önként fogok leugrani. Ha baj lesz, ott és ott vannak a levelek, melyeket továbbítani kell. Ezzel szépen fellógtunk. 300 méternél már ködbe jöttünk, ezért megállíttattam a hólyagot és kb. 5 percig a hadnaggyal mértük a terepet. Én főleg az alattam lévő földet szemlélgettem.
Mégis szép a föld, gondoltam, akkor azt mondtam a hadnagynak, hogy én most leugrom. Ő rimánkodott és ezek voltak a legkellemetlenebb másodpercek, míg az ő kérései mellett kimásztam a kosár szélére. Hogy az ejtőernyőről le ne szakadjak, még egy külön biztosítást végeztem. A szegény hadnagy sápadtan állott mellettem és segédkezett. Mikor kész voltam, azt mondtam, hogy "Isten neki - fakereszt". Amint látja nem történt bajom, mert vígan írom ezen sorokat.
Mikor kiugrottam a kosárból kb. 40-50 métert zuhanhattam, akkor egy csekély lökést éreztem. Felnéztem, az ejtőernyő szépen kinyílva, lebegett, én alatta lógtam. Erre aztán elkezdtem a levegőben eviczkélni, örömömben, hogy a dolog sikerült. Mikor aztán közelebb jöttem a földhöz, azon gondolkoztam, hogy hova fogok érni és nézegettem a földeket alul. Idő volt, 72 másodpercig tartott, míg leértem. Egy kevés szél volt, mely akkor, mikor felhúzott lábaim a földet érték az ejtőernyőt továbbvitte, engem a hátamra rántva. Semmi bajom nem történt, rögtön megfordultam és az ernyő felé szaladtam, hogy összeessen. Akkorra már ott voltak különben az embereim is, kik aztán segítettek.
Miután a telefonisták a dolgot mindjárt továbbjelentették, általános gratuláción kellett még keresztülesnem. Délután gratulált a parancsnokom. A kurzust nem veszem át, 3 heti szabadságos kérvényemet benyújtottam és az igazolt panaszomat továbbítják és kell, hogy teljes elégtételt kapjak a parancs végett. Hisz én vagyok az első, ki önként ugrott le. Ez kellett nekik. Most imponáltam, már igazán minden légjárműt kitapasztalva.
Poppe

A levél tartalmát egyelőre csak a szolgálati lapnak az a bejegyzése igazolja, miszerint Poppe valóban kapott ekkor 3 hét szabadságot. Bár a leírás szemléletessége, valamint, hogy semmi érdeke sem fűződött hozzá, hogy eltérjen a valóságtól valószínűsíti az állítást.
Az olasz fronton töltött idő alatt még sok érdekes eseményről írt a levelekben, de terjedelmi okokból ezek közlésétől eltekintek. Mindenesetre aktív részese a nagy támadásnak. A ballonszázad jelentős mennyiségű anyagának gyakori mozgatása sok munkával járt. Az időjárás és az ellenséges repülők is sok kellemetlenséget okoztak nekik.
Aztán jött a nagy utazás a nyugati frontra.
A Piavei csata előkészítése időszakában, még 1917 végén megfogalmazott német kérés hatására az osztrák-magyar hadvezetés csapatokat küldött a németek támogatására a francia frontra. Így került többek között Poppe százada is július 26-án La-Ferté-be, ebbe a Sedantól keletre lévő kis francia faluba. Megérkezésük előtt mintegy 10 nappal ért véget a németek utolsó nagy támadása minden eredmény nélkül, nyolcadik napja zajlott az antant ellentámadó hadművelete.
Az új helyen, hála a mintaszerű német szervezésnek hamar beilleszkednek. A k.u.k. csapatokat gondosan egymástól elszeparálva, német csapatok közé illesztve helyezik el. Német eszközöket használnak, német ételt esznek, a gondolataik otthon járnak. 1918. szeptember 12.:

A mi csapatunk újabb organizáció előtt áll és ebből kifolyólag felajánlottak nekem 4 új állomáshelyet, mert a századomtól, mint öreg kapitány elkerülök. Választhatok és ezt bizonyos tekintetben megtettem a következő helyek között, Hamburg, Bécs, Temesvár és Pola között. Hamburg és Bécs nem jönnek reám nézve tekintetbe, mert oda én nem akarok menni. Maradt Temesvár és Pola, ezen helyek végett azt írtam, hogy megfelelnek, de okvetlenül bizonyos nagyobb hatáskörrel és tevékenységgel kell bírniuk. Ez Polában részben megvan, de Tvárott semmiképp. Mert a Baumann helyére jelenleg semmi vágyam nincs. Ha nem csinálnak Tvárott valami nagyobbszabású dolgot, úgy szolgálatilag oda nem kívánkozom (egyébként akár gyalog is elmennék). De a jelenlegi helyzetnél szégyenleném magamat, egész nap lézengeni és semmit sem dolgozni. Hisz annak idején, igaz a kellő munkaerők alapos kihasználásával is mese dolgom volt. De akkor azok dolgoztak az én utasításaim szerint. Most pedig semmiféle teendők nincsenek. Én nem laknék odakünn, hanem a városban és teljesen elegendő volna, ha hetenkint kétszer néznék ki, a többi napokkal azonban mit csinálnék? Csupán enni, inni, aludni és sétálni csak nem járja.
Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy szamár vagyok, de hát egy kicsi kis kötelességérzet vagy tisztesség csak van bennem. Az a szegény alak, aki most Szentandrásott a tüdejét kezeli, az nem dolgozhat úgy mint én, annak szüksége van csendre és nyugalomra, nekem nem. Ezért egyenlőre megkérdeztem, hogy lesz-e még valami és mi Tvárról, ha ez még sokáig eltart, úgy kértem, rakjanak Polába, az ottani munkakört hallásból ismerem  eddig nem sikerült ott semmi, illetve igen kevés és a jelenlegi ott levő alakról azt írták nekem, hogy nincs initiatívája .
Kíváncsi vagyok, mi sül ki mindebből! Egy harmadik alternatívát is megemlítettem, ez az volna, hogy a jelenlegi helyzetváltozást használják fel és helyezzenek vissza a régi csapattestemhez, nem fogok sírni, ha a légjáróktól elkerülök. Ennek a kádere szintén Tvárott van, ha elhelyeznek bizonyos ideig a Kádernál maradnék. Ezt a 3. dolgot látnám legszívesebben, de nem hiszem, hogy belemennék majd. Ezen fontos leveleket ma délután írtam, elképzelheti, hogy 10 nap múlva hogyan fogom az este érkező postákat várni.

Természetesen részt vesznek a harci cselekményekben. Végzik a munkájukat, egyre kevesebb lelkesedéssel, de előírás szerint.

1918. szeptember 15.
Kedves Lujza!
Utoljára küldött lapomban jeleztem a nagyobb fokú tevékenységünket. Bekövetkezett és bizony alig marad idő a pihenésre. Tegnap este lelőtték a ballonomat, igen gyorsan történt a dolog. Hál Istennek minden egyéb következmények nélkül égett el. Megfigyelő tisztem idejében kiugrott és szépen ért földet. Ma reggel már új hólyaggal lógtunk fenn, miután egész éjjel dolgoztunk.
Itt gyorsan fogynak az ilyfajta eszközök. Különben semmi újság nincs. Most hallottam hírét az osztrák-magyar ajánlatról a béke ügyében. Kíváncsi vagyok a feleletre, igen pesszimisztikusan fogom fel ez ügyet, de reméljük talán sikerül.
Temesvári hírekre várok már régen, csak nem jönnek! Sok szívélyes üdvözletekkel
Poppe

A mai nap kissé csendesebben múlott, mint az előzőek, ma csak délután volt szerencsénk néhány vasdarabhoz, de hát az a jó, hogy a tér oly nagy. Fogalma sincs, hogy milyen nagy a tér! Már elég sűrűn jöttek ide is lövedékek, de mégsem annyira, hogy ne lett volna hely, ahová nem esett semmi. Persze a valószínűség megvolt ott is, de addig amíg még valószínűséggel lehet számítani, még jó dolgunk van. Kellemetlenek a gázt tartalmazó lövedékek, mert nagyobb felületet veszélyeztetnek, de azt is csak akkor, ha igen sűrűn jönnek.
Különben úgy vélem, hogy a pokolba már nem jutok, mert már kis részem volt belőle és nem vagyok oly nagy bűnös, hogy ez ne volna elég. A java csak ezek után fog jönni, várjuk már és képzelheti, mily örömmel. Hadosztályunk már szerepelt a harci jelentésben, utolsó levelemben pedig megírtam, hogy kb. hol állunk.
Nem szeretek az otthon levőknek sokat írni az itt történő dolgokról, mert úgy vélem, hogy elég gondjuk van odahaza, semmint még innét is kellemetlen híreket avagy rablóhistóriákat meséljek, ezért másra térek.

1918. október 15.
Kedves Lujza!
Október 3-áról keltezett levelét ma reggel kaptam, köszönöm. Előző levelei szintén elértek. Én tegnapelőtt írtam gyorsan néhány sort, amit jeleztem bekövetkezett és mi régi helyünkről elmentünk és tegnap estig csak két órai pihenőnk volt. Éjszaka költözködés és nappal felszállások voltak. Ma éjjel aztán alvás és a mai nap egyelőre rendezkedéssel múlott 11-ig d.e. Hogy mit hoz majd még, nem tudjuk. Jelenleg a Jametz-Damvillersi országút mellett állok e két község között (a Maastól keletre kb. 10 km-rel).
Elmesélek tegnapról valamit. Hát miután éjjel vándoroltunk volt, reggel 6-kor sűrű ködben felszálltam, hogy körülnézzek, vajjon nem láthatunk mégis valamit. 3-400 m-en a föld felett kibújtam a ködből és kék ég volt felettem csillagokkal. Nemsokára mesés napfelkeltét szemléltem 1000 m magasságból. Egyedül voltam a felhőtenger felett és az ágyúk dübörgése tompán hallatszott csak, míg a lövedékek sivítása amint kijöttek és megint bebújtak a ködbe, élesen hangzott felém. Egyszerre keletre tőlem kibújt egy másik ballon, vagy öt percre rá pedig vis-á-vis mutatkozott kettő francia kolléga. A szép tiszta levegőben igen közelnek látszottak. Rövid ideig gyönyörködtem a napon, mely jó melegen sütötte arcomat, míg a kosárban lévő lábaim fáztak és én egyikről a másikra helyezve testsúlyomat, igyekeztem őket melegen tartani. Épp le akartam magam húzatni, mikor berregés egy repülő közeledtét jelezte. Nemsokára észrevettem egy német gépet, mely egyenesen felém tartott. Egész közel jött, és az egyik benn ülő alak integetett kezével. Nem értettem, hogy mit akar, de folyton körülöttem tartotta magát. Ekkor eszembe jutott, hogy ezek eltévedtek és a zsebkendőmmel átjeleztem nekik, hogy "telephoniereJametz" . Ők ugyanis lefelé nem láttak semmit a köd végett. Aránylag soká tartott, míg megértettek, de aztán végre látható örömmel integettek vissza. Az én telefonálásom alig tartott egy percet, mert a jelzett repülőtér egész közel volt hozzám. Ismét néhány perc és végre megjelent a köd felett az első rakéta, sisteregve és jelezve, hogy itt le lehet jönni, várunk. 10 másodpercnyi idő közben jött a folytatás és aztán bevártam, míg a repülőgép a hely felett keringve, rászánta magát, hogy belemenjen a ködbe. Nem tudom, hogy jól érkeztek-e a földre, de miután semmi jelentés nem jött, azt gondolom, hogy sikerült. Engem biztos és erős acélkötelünk és jó motorunk csakhamar földig húzott és én vígan szálltam ki a kosárból, mert már várt a forró feketekávé.
Előző sorokat 10-én írtam és csak ma, 15-én folytatom.
10-én délután még egy impozáns látványban gyönyörködhettünk, ill. egy keveset drukkoltunk is. ½ 6 körül lehetett, a köd napközben kissé emelkedett és estefelé majd egészen felszívódott. A ballontól jöttünk el kávéra, épp egy kis dombon voltunk, megjelenik felettünk egy idegen repülő, a mi frontunk mögé igyekezve. Nézegettük és még arról beszélgettünk, hogy milyen merész, mikor máris 3 sajátot vettünk észre, iránnyal a franciára. Még nézegettük az üldözést, mikor egyszerre mögöttünk tompa, dobpergésszerű moraj elvonta figyelmünket a repülőről. Megfordulva alig hittünk szemünknek, olyan szép látványt láttunk. A lenyugvó nap felől egy nagy repülőraj  jött és a tőlünk kb. 2½ km-re fekvő községbe bombákat hullattak. Ezeknek robbanását hallottuk volt. Most pedig 2 perces időközben egy raj a másik után jött, az egyik községbe és az annak közelében levő táborra és utakra bombákat vetve. Ropogás, erősebb robbanások, sűrű fekete füstfelhők jelezték a helyeket, hová a bombák estek. 8 rajt á 14-18 repülővel számoltunk, szinte elsötétítették a napot. A dombról aztán a helyek felé nézve, hova a bombák estek, láttuk a bombák morális hatását, a síkság tele volt szaladó emberekkel, vágtató kocsikkal, lovakkal, mindezek fejnélkül szerteszéjjel szaladgáltak. Az egyes rajok miután a levegőben kirakodtak, rögtön a front felé fordultak. Már az elsőt üldözték vagy 20 - 25 német gépek és hallottuk a gépfegyverek ropogását a levegőből. Hamarabb mint ezt írom potyogott már egy nagy amerikai bombavetőgép, majd egy második, nagy lánggal égve. Sajnos, a vadászok kisebbségben voltak, mert nagyon szétszóródtak, úgy, hogy nem bírtuk őket továbbá követni, de azt láttuk még, hogy néhány ellenséges gépet igen szorítottak lefelé. Az egész vidék egy sűrű, soká tartó füstfellegbe volt burkolva és csak 2-3 óra múlva, úgy hallottuk, jöttek a szétkergetett népségek ismét rendbe. A kár veszteségekben ugyan nem volt valami jelentékeny, de a pánik, melyet a bombavetők előidéztek igen nagy volt. Nékem ily látványosságban még nem volt részem és alig hiszem, hogy nemsokára ismét láthatok majd ilyen impozáns légi támadást. Ha az ismert adatok alapján kiszámítjuk, úgy azon eredményre jutunk, hogy az ellenség alig 15 perc leforgása alatt kerek 70000 kg bombát vetett le reánk!
Másnap még azt hallottuk, hogy a bombák egy része azon táborba hullott, melyet előző éjjel elhagytunk. Ennek aztán mi örültünk és pedig nagyon. Ilyen az ember!
Azóta kevés változatosságon mentünk keresztül, ismét egy darabkát vándorolva. Ezek a dolgok most mindig kis időközben folytatódnak, mert mihelyt felélénkül a tüzérség tevékenysége, mindjárt ki is lőnek állásunkból, így ma reggel is. Ilyenkor bevárjuk, míg elég sűrűn jönnek a lövedékek, hogy mondhassuk, itt már nem lehet kibírni, aztán odébb állunk.
A fegyverszüneti jegyzékeket figyelemmel követjük, de addig nem hiszünk semmit, amíg itt nem lesz csend.
A maguk háziezrede az utolsó napokban szintén kissé meg lett kevésbítve.
No de most ezekről elég. Maguk nem szurkolnak az új szerbiai eseményektől? Ott úgy látszik, nemsokára kezdhetjük offenzívánkat, a Dunától kezdve!

1918. október 30. még a nyugati fronton kelt leveléből

Mondja csak, maguknál is nemzeti kokárdával járnak a tisztek, mint Bécsben, ahogy hallottam? Nem tartom helyesnek, ha már a katonaság is beleszól abba a rossz politikába, melyet a nemzetiségek többé-kevésbé híres emberei csinálnak. Szegény Magyarország, hogyan fog kivergődni ebből a pocsolyából. Erről majd magánál fogunk azonban tovább tárgyalni.

A nyugati frontról hazatérve (Ennek pontos ideje bizonytalan, 1918. október 30-án még Németországban a fronton, de 1919. január 20-án már huzamosabb ideje Budapesten van.) többször kellett Bécsbe utaznia saját és szolgálattal kapcsolatos ügyek rendezése érdekében. Később, mint a légjáró csapatok tagját átvették a Magyar Honvédség állományába. Rövid ideig dolgozott a Tanácsköztársaság Honvédelmi Minisztériumában, de tekintettel világnézetére és családi hátterére, nem meglepő, hogy más utat választott.

1919.március 6.-án
Katonáéknál erősen resztringálták a tiszteket, sokat küldtek penzióba és sokat helyeztek "zurDisposition" . Engem voltak oly kegyesek megtartani, ennek annyiban örvendek csak, hogy más foglalkozás hiányában itt legalább jól fizetnek. Most felállít a kormány toborzás által, tehát nem a régi rendszer szerint, 6 hadosztályt (kb 120-150000 ember). Ez megfelel a fegyverszüneti feltételeknek. A munka már megkezdődött (nincs részem benne), hogy mennyiben sikerül ezen hadsereget tényleg megteremteni ezt majd a jövő mutatja. Engem nem érintenek ezek a dolgok közelebbről. Most valamivel több munkám akadt a liquidálás körül, többször kell tárgyalni különféle csoportokkal és e végett voltam Bécsben is.

Az utolsó levél:

1919. április 13. Budapest
Múlt hó 24-én az összes légicsapatot automatice átvették a Vörös Hadseregbe, tehát engem is. Most ugyanazt a szolgálatot teljesítem, mint decz., jan., február és március hónapokban. Különben mesés egészségnek örvendek és úgy veszem a helyzetet, ahogy tényleg van. Sokszor elbeszélgetek egy régi barátommal, kivel most gyakran találkozok, igyekszünk mindent tárgyilagos szemekkel nézni és mindenbe bekapcsolódni. Itt Pesten szép rend van és ha rémhíreket hallott volna, úgy azok tévesek voltak. Nagyban folyik a szocializálás mindenütt. A proletárok vezetnek, a burzsoák, lassan bár, de kezdenek belenyugodni és alkalmazkodni a helyzetbe.
A szerbekről tudjuk, hogy szintén már napok óta mozgolódnak, de semmi bizonyos jelentés eddig nem érkezett ide. Úgy vélem, hogyha ott is kitör a proletárforradalom, akkor kiürítik a Bánátot és a Bácskát. Ezekre az élelmezés végett nagy szükségünk van. Itt kevés már az élelem és kevés a tüzelőanyag.- A mi koronánk értéke Svájczban már 18 centre süllyedt!- Az iskolaügyek nagy átváltozáson fognak keresztülesni, itt minálunk megkezdődött már ez, egyenlőre új vezetők lesznek kijelölve az igazgatók helyére, a tanerők megválasztva -stb. Egy nagy baj még egyenlőre az, hogy sok rendelet lesz kiadva a megfelelő utasítás, útmutatás nélkül, úgy hogy azokat többféleképpen lehet értelmezni. A jelenlegi kormány x lóerővel dolgozik éjjel-nappal és a rendeletek, mint valami tömegcikk kerülnek ki ebből a gyárból. No de ezt még maguk is meg fogják tapasztalni.

Az alábbi kép alapján nyilvánvaló, hogy belépett a Gömbös Gyula százados által szervezett, Magyar Országos Véderő Egyesületbe.



Egy a szegedi katonai repülés világháború utáni történetéhez adalékokkal szolgáló írás szerint 1919. augusztus 24-én, Szegeden van, mint a szerveződő repülőalakulat tartalékos megfigyelőtisztje. Szeptember 10. után a román bevonulás veszélye miatt a felszerelést megpróbálják elrejteni vagy eladni, a tartalékos tiszteket és a legénységet pedig szabadságolják. Valószínűleg Poppe is elhagyja Szegedet. További tevékenységéről apró nyomok adnak hírt.
Amint 1919. március 6-án kelt levelében maga is írja aktív tagja volt a Magyar Aero Szövetségnek. Erről a nekrológon kívül más forrás is szól. Például 1920 végén jelent meg a Szövetség kiadásában az Aerotechnikai szótár, melynek a munkálataiban közreműködők névsorában Bánki Donát az első, Poppe a negyedik helyen szerepel, még, mint léghajós százados .
Amint azt a Huszadik Század online folyóiratban olvashatjuk az 1930. március oldalon

Budapest fölött 1500 méter magasban, hó és jégkristályok között ebédeltek vasárnap a „Hungária”- ballon utasai
Vasárnap délelőtt nagy föltünést keltett Budapest fölött egy léggömb, amely a szélcsendes időben a Kerepesi temető irányában szinte egy helyben lebegett, alig 3- 400 méter magasságban. Az óriási ballonon a földről szabad szemmel is olvasható volt a neve: Hungária és nemzetközi jelzése: H—M—A—Z—Z.
A Körút és Rákóczi - uti házak ablakai csakhamar látcsövező emberekkel teltek meg, akik hosszú ideig figyelték a város fölött levegő ballont, amely a Magyar Aero - Szövetség tulajdona és ez magyar léggömb.
A szövetség két éve rendelte az 1600 köbméteres léggömböt Németországban, de csak tavaly augusztusban tett néhány próbautat, mert a telep ahol megtölthetik a ballont, csak ekkor készült el a Tomcsányi- út mellett, gépgyár mögött. Vasárnap reggel is innen indult a hatalmas léggömb, amelynek kosarában három utas foglalt helyet.
A léggömböt Poppe Kornél ny. őrnagy, volt tábori ballonvezető vezette. Másik két utasa pedig bethlenfalvi Pár Andor és Gebhardt István nyugalmazott katonatisztek, akik azért szálltak föl, hogy a ballonvezetői igazolvány megszerzéséhez szükséges légi utazásaik számát eggyel növeljék. Pál és Gebhardt ugyanis Poppe örnaggyal együtt beneveztek a pozsonyi léggömbversenyre, amelyet április 27-én rendez a csehszlovák aeroszövetség.
A startolás vasárnap reggel 9óra 45perckor történt. A ballon eleinte alig tudott eltávolodni a fölszállás helyétől, mert nem kapott szelet. Több mint három óra hosszat egész lassan hol északi, hol keleti irányban uszott a felhős égen, végre délnyugati irányban lassan eltünt a magasban. Poppe őrnagy és két társa este 6 órakor érkeztek vissza Budapestre — a becsomagolt ballonnal.
A ballon vezetője elmondotta, hogy nagyon gyönge szelük volt a körülbelül három és fél óra hosszáig keringtek Budapest fölött, átlag 1500 méter magasságban, de fölemelkedtek 1900 méterre is. A nyitott kosárban hó és jégkristályok verődtek hozzájuk ebben a magasságban és a hőmérséklet 0 fok alatt volt. E viszontagságokra azonban jó előre elkészültek, meleg ruhákat vittek magukkal s termoszokban forró teát és feketét.
Ebédjüket 1500 méter magasságban költötték el Budapest fölött, hó és jégkristályok között. Ebéd után megittak egy-egy pohár bort, s rárakták a jó szelet. Délután két órára mindössze Soroksárig jutottak el és ekkor Soroksár és Soroksárpéteri között simán leszálltak. Közben arra jött egy teherautó, ez aztán behozta a ballont és utasait Budapestre.

 

Több ismeretterjesztő illetve technikai szaklap állandó szerzője lehetett. Erre utal a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye 1922. VI. 25-i 26. szám Magyar szerzők irodalmi munkássága 1922-ben a technika és az ezekkel rokon tudományágakban című rovatának közlése:
Poppe Kornél Léghajózás (Motorvilág 1922. I. 10. 1. szám - 5½ hasáb)
Ugyancsak a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye 1924. X. 26. LVIII. kötet 41 -42. számban eredeti közlésként található Poppe Kornél írása a Z. R. III. léghajóról . A közlésben sajtóhiba volt ennek javítása a következő számban megtörtént.


Az Ifjúság és Élet földrajz-természettudományi, ifjúsági folyóirat1927. szeptember 10. – 1928. június 25. között megjelent egybefűzött kötetében található A legújabb nagyméretű léggömb című írása.

A Magyar Meteorológiai Társaság történetét feldolgozó, az alakuló üléséről is beszámoló írás a Társaság honlapján meglehetősen illusztris személyek között, mint egy életen át kiemelkedő tevékenységet folytató alapítót említi Poppét. Ez a tevékenység valószínűleg a folyamatos meteorológiai adatközlés volt, melyhez, mint léghajós szakértelemmel és lehetőséggel is rendelkezett.

„…1925. január 25. E téli napon, amikor a hőmérő higanyszála a reggeli órákban -5,9 °C mutatott, borult, hószállingózós napon az intézet folyosói a szokottnál melegebb légkört és hangulatot árasztott. Ennek oka nyilvánvaló volt, hiszen e napon 1/2 11 órakor a M. kir. Orsz. Meteorológiai és Földmágnességi Intézet tanácstermében gyűltek össze mindazok, akik a társaság létrehozásának lelkes támogatói, segítőkész munkatársai és a tudomány képviselői voltak. Nem idézem föl a megjelenteket, de megemlítem azokat név szerint, akik később a meteorológia ügyéért társaságon belül és munkahelyükön is egy életen át odaadó munkát végeztek. Erre az elismerésre érdemesek Dr. Dalmady Zoltán, Endrey Elemér, vitéz Fráter Tibor, Fraunhoffer Lajos, Fröhlich Izidor, Harkányi Béla báró, Héjas Endre, Dr. Hille Alfréd, Dr. Konkoly Thege Gyula, Dr. Kövesligethy Radó, Kurtz Sándor, Petróczy István, Poppe Kornél, Dr. Róna Zsigmond, Dr. Réthly Antal, Dr. Sávoly Ferenc, Dr. Szolnoki Imre, Dr. Tangl Károly, Tass Antal, Dr. Treitz Péter stb. A felsoroltak részben a meteorológiai intézet vezető munkatársai, részben a honvédség, a mezőgazdaság, az orvostudomány, a fizika, a csillagászat, a talajtan jeles képviselői, kutatói, professzorok.
Az ülés tárgya: “A Magyar Meteorológiai Társaság” megalakítása.”

Szolgálati helyére vonatkozó utalást a Hadtörténelmi Intézet honlapján olvashatunk.

1928-ban indult meg a Hadtörténelmi Levéltár megalakulásától fogva legnagyobb szabású vállalkozása, "A világháború 1914-1918. (Különös tekintettel Magyarország és a magyar csapatok szereplésére)" című sorozat kiadása. Az első kötet előszavában Gerbert Károly főigazgató a munkát az intézet hivatalos világháborús művének nevezi. A sorozatnak 1942-ig 10 kötete látott napvilágot. A munkákban részt vett egyebek között vitéz Madarász László, az irodalmi osztály főelőadója és Poppe Kornél, a II. csoport titkára is. A szerkesztést pedig az irodalmi osztály tiszteletdíjasaként a már említett Kárpáthy Ákos ny. áll. tábornok irányította. A Levéltár 1927 októberében bekövetkezett újabb átszervezése során a Hadtörténelmi csoport a II. (irodalmi) csoport egyik osztályává vált, irodalmi osztály néven, s így is maradt 1932-ig. A II. csoport az irodalmi osztályon kívül magában foglalta a hadrendi és a rajzoló osztályt, valamint a Magyar Katonai Közlöny szerkesztőségét, majd utóbb (1929-től) a kiadóhivatalt.

Az MTI hírei szerint egy 1922. julius 3-án a Kereskedelmi Minisztérium Légügyi Hivatalában a magyarországi repülőterek gondnoka, később 1923. július 16-án légiforgalmi igazgatóként szerepe volt a Bécs Budapest közötti repülőjárat beindításában.

1929-ben az Aviatika márciusi száma szerint az Aeró Szövetség Léggömbös csoportjának elnöke és a Sportbizottság tagja. Ezen funkciójából adódóan vett részt 1927. szeptember 14-én, időmérő sportbiztosként a Lampich repülőgépével végrehajtott, sikeres zártkörű repülőrekordkisérletben Mátyásfüld és Monor között, v. Kaszala Károly pilótával. Erről a http://kepesrepules.wordpress.com/2012/09/13/vilagrekordok-margojara/ honlapon olvashatunk, ahol az Aviatikai érte4sítő 1927. szeptemberi számát jelölik forrásként.

Az MTI 1931. március 17-én írja: "A Zeppelint ittléte alatt 250 utászkatona tarja, Poppe Kornél ny. őrnagy, ballonvezető parancsnoksága alatt."

Tekintettel arra, hogy a zeppelinek le és felszállását minden esetben a hajó parancsnoka irányította, Poppe minden bizonnyal a katonáknak a felkészítését és a manőverek alatti vezetését kapta feladatul, akik a hatalmas test rögzítését végezték.


A Gráf Zeppelin megérkezik Csepelre

A Magyar Világhíradó 1933. májusi száma riportot közöl az első postaballonról Magyarországon, melyet Poppe Kornél őrnagy irányított és dr. Tóth Géza meteorológus volt mellette a kosárban. Erről az MTI is hírt adott.

1934.december 14-i MTI hírekben olvcashatjuk, hogy Poppe Kornél és felesége adománnyal segítette a Jugoszláviából kiutasított magyarokat.

A Magyar Katonai Szemle 1938. évi számában Hozzászólás Sipos Béla „Látóhatárszámitás” c. cikkéhez címmel jelent meg írása.
Tevékenysége nem csak a Levéltár II. csoport titkári teendőire, a Magyar Aero Szövetségben végzett munkára, illetve a meteorológiai adatok gyűjtésére, valamint az ismeretterjesztő cikkek írására korlátozódott.

1939. június 5-én a M.kir. Hadilevéltár saját kérésére megszüntette nem rendszeresített helyen való, tiszteletdíj melletti alkalmazását. A kérvényben betegségét említi, ami miatt idegileg kimerült és nem tud dolgozni. Ekkor dokumentumok fordítása volt a feladata. Erre utal a Levéltárban megtalállható dolgozata a Háborus és egyéb alakulások a spanyol örökösödési háború folyamán 1701-1714 címmel.


Fia visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a Haditechnikai Intézet munkatársaként, mint tüzérségi szakértő részt vett a Gamma – Juhász lőelemképző létrehozásában is. Ifjabb Poppe Kornél, apja halála után, annak íróasztala titkos rekeszében talált rá a berendezés dokumentációjára.

1941. január 20-án délután, 1/2 3-kor, 57 éves korában, arcrákban, melynek tüdő áttétei is voltak, Poppe Kornél nyugállományú m. kir. honvéd -tüzér alezredes meghalt BudapestII. kerület Bocskay út 69. szám alatti lakásában. Ekkor, ahogy a Magyar Szárnyakban olvashatjuk egy tevékeny, számos területen alkotó ember élete ért véget.

1941. január 22-én temették a 29/II-1/a-8 sírhelyre. Sajnos ez a sír már nem létezik 1986-ban a parcella újbóli betemetésre került.

fodrosgallérost (fehérgallérost)

Ilyen a háború!

kifogásoltam

Hadseregparancsnoksághoz (Armeekommando;magyarított német)

csattanó, kirobbanó sikert hozó ötlet

(eInitiative) cselekvõképessége (magyarítva)

ich telephoniere nach Jametz = telefonálok Jametzba

(restringieren) korlátozzák

(ePension) nyugdíjba

rendelkezési állományba

(eLiquidation) likvidálás

http://books.google.com/books?id=6nQ5AAAAcAAJ&dq=%22Adolph+Poppe%22&lr=&source=gbs_similarbooks_s&cad=1

http://www.buchfreund.de/Geschichte-Der-Erfindungen-in-Den-Kuensten-Und-Wissenschaften-Seit-Der-Aeltesten-Bis-Auf-Die-Neueste-Zeit-von-Dr-J-H-M-Poppe-Hofrath-und-ordentlicher-Professor-zu-Tuebingen-Erstes-Zweites-Drittes-Und,50286420-buch

Ezt és a Szentandrás című albumot ifj. Poppe Kornél átadta a Közlekedési Múzeumnak. Amit megelőzően engedélyt kaptam tőle  fotómásolat készítésére. A cikkben szereplő képek az ekkor készült másolatok.

Tarnov am Dunajec Gorlicétől 50 km-re északra, Przemysltől 120 km-re nyugatra van.

A.A. Bruszilov: A cár árnyékában Zrínyi Katonai Kiadó 1986.

http://www.theaerodrome.com/aces/italy/ancillotto.php

Belvedere 2006./XVIII. 7 – 8. szám 43 – 50. oldal

http://dokutar.omikk.bme.hu/collections/mee/fajlok/1921-145-146.pdf

http://www.huszadikszazad.hu/bulvar/budapest-folott-1500-meter-magasban-ho-es-jegkristalyok-kozott-ebedeltek-vasarnap-a-hungaria8221-ballon-utasai

http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=611

http://public.omikk.bme.hu/mee/fajlok/1922-233-234.pdf

http://public.omikk.bme.hu/mee/fajlok/1924-131-131.pdf

http://public.omikk.bme.hu/mee/fajlok/1924-140-141.pdf

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=ifjusag-es-elet-1927-szeptember-10-1928-junius-25&ID=404723

http://www.mettars.hu/tarsasagrol/tortenet/

http://www.hm-him.hu/hun/tortenet.php?rlgazon=2

http://www.zmne.hu/tanszekek/Hadtortenelem/MKSZ/1938.htm

http://csepel.info/?p=4439