Ács Tibor

Kiss Károly (1793-1866)

A hivatásos katonatisztek közül elsőnek Kiss Károlyt, a 37. magyar sorgyalogezredben szolgáló főhadnagyot választották meg a Magyar Tudós Társaság I. nagygyűlése 1831. február 17-i, negyedik ülésén levelező taggá, az Akadémia XI. nagygyűlése 1840. szeptember 5-i, kilencedik ülésén pedig a már nyugállományú századost hadtudományi rendes taggá.

Ki is volt Kiss Károly és mivel érdemelte ki ezt a megtisztelő bizalmat? Kiss Károly volt az, aki a nyelvújítás idején 1828-ban megalkotja a Honvédelem szóösszetételt és publikációjában először használja. Alkotása a honvédő szavunk is, melyet 1832-ben javasolt felvenni a készülőben levő akadémiai nagyszótárba. A honvéd szó szintén szerepel 1843-ban megjelent Hadi Műszótárban. Kezdeményezésére kapták 1848 májusában a honvéd elnevezést az önkéntesekből három évi szolgálatra toborzott mozgó nemzetőri zászlóaljak. Ezt a szót használjuk ma is a hadseregünk katonája neveként.

Kiss Károly egész életében a nemzeti függetlenség, a polgári átalakulás és a tudományos haladás ügyét szolgálta. A reformkorban elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar katonai nyelv és a nemzeti hadtudomány fejlesztésében; honvédezredesként kiemelkedő szerepe volt az 1848‑1849-es polgári forradalom és szabadságharcban a nemzetőrség és a honvédség szervezésében és kiképzésében; az abszolutizmus időszakában hadtörténészi tevékenységével elősegítette a nemzeti függetlenség és az önálló hadügy eszméjének ébren tartását.

Kiss Károly élete az egyetemes és magyar történelem nagy korszakváltásait íveli át. Pályafutása alatt a régi feudális és az új polgári rend közötti küzdelem eredményeként hatalmas változások következtek be Európa szerte. Születésekor, 1793-ban kezdődik a francia forradalom legradikálisabb szakasza, a jakobinus diktatúra. Hazánkban Martinovics és társai vezetésével jakobinus mozgalom szerveződik. Halálának esztendejében, 1866-ban kitör az osztrák-porosz háború. Ugyanakkor az osztrák abszolutizmus legsúlyosabb válságát éli át, amelyet a magyar uralkodó osztállyal való kiegyezés old csak fel.

Ebben a nagy történelmi korszakban a hadügy is forradalmi változásokon megy keresztül és megszületnek a burzsoá hadtudomány máig is ható katonai teoretikusainak - Bülow, Clausewitz, Jomini, Károly osztrák főherceg és mások - művei. A XVIII. század végétől magyarországon a nemzeti és társadalmi hadügytől és a cs. kir. hadseregtől független, önálló magyar hadügy, hadsereg és hadtudomány megteremtéséért. Ezek az események meghatározták Kiss Károly életének és pályájának alakulását.

1793. augusztus 12-én Budán született jómódú, polgárosodó nemesi családban. Apja hosszú időn át volt Szeged polgármestere, majd főbírája. Gyermekkorát Algyőn tölti, iskoláit Budán és Szegeden végzi. Kora ifjúságától példaképe Zrínyi Miklós, akinek arcképét „hazánk történetének megtanulásában különös jelességéért” kapta tanárától. A képet ágya fölé helyezte, hogy állandóan emlékeztesse a lángoló hazafiságra és lelkesítse az irodalom és a tudomány művelésére. Valószínüleg a nagy történelmi példakép adta meg az indítást a katonai pályához, a szépírói és hadtudományi szakírói munkálkodáshoz. De a fiatal diákra nagy hatást gyakoroltak a napóleoni háborúk hadjáratai és csatái is.

1809-ben háború színterévé válik Magyarország egy része. Napóleon csapataitól Győrnél június 14-én vereséget szenvednek a magyar nemesi felkelők, a július 5-i és 6-i wagrami csatában pedig az osztrákok. Kiss Károly ekkor, 16 éves korában hagyta ott az iskola padjait, és mint naplójában feljegezte; 1809. szeptember 1-én „lettem katona, a 37. magyar gyalogezredben kadét. Papp József főhadnagy hadfogadó tiszt Szegeden volt a beiktatóm”. Szolgálati lapjának növendék rovatában pedig ez olvasható: „1809. szeptember 1. a báró Máriássy 37. gyalogezredbe 26 forint 53 krajcár felszerelési pénz letétele ellenében besorozták.” A kadétok életét 1810. március 6-án kezdte meg az ezred 2. zászlóalja 11. századában: „kapitányom lett Soupper József”- olvasható naplójában.

Az élénk eszű, tehetséges fiatal kadét szépirodalmi és hadtudományi tanulmányaira, írói hajlamainak fejlődésére két tiszt, Kisfaludy Károly főhadnagy és Hirsch József alezredes gyakorolt nagy befolyást. Kisfaludy Károly a szépirodalom iránti érdeklődést és a szépírói hajlamokat erősítette a fogékony ifjúban. Kisfaludy 1811-ben ugyan leszerelt, de kapcsolatait nem szakította meg Kiss-sel, ezt bizonyítja a hozzá írt két verses levél is. Hirsch József alezredes, ezredparancsnok-helyettes az ezrediskola foglalkozásain figyelt fel a tehetséges kadétra, ösztönözte a hadtudományi ismeretei gyarapítására és ébresztgette a katonai szakírói képességeit.

Kiss Károly három évi békeszolgálata 1812-ben az Oroszország elleni háború kitörésével ért véget, ezredét beosztották a lengyel határt fedező tartalékhadtestbe. 1813. február 25-én előléptetik kadét tizedessé. 1813. augusztus 12-én Ausztria is hadat üzent Napóleonnak, Kiss Károly ezredével részt vett az 1813. évi hadjáratban, harcolt a drezdai és lipcsei csatákban, a köseni, eckertsbergi és hocheimi ütközetekben. Életének első csatájáról, a drezdai csatáról ezeket jegyezte fel naplójában: 1813. augusztus „27-én este alkonyatkor Drezden alá állt az ütközet... 28-án Drezdennél a nagy ütközetben egész nap. Életemben legelőbb... 29-én Drezden alól elriasztott minket Napóleon. Csehországban nagy sanyarúság közt visszahátrálunk”. A harcokban tanúsított bátor magatartásáért 1813. december 12-én Kiss Károlyt előléptették zászlóssá. 1814-ben részt vett Magyarországon a 37. ezred új, 4. zászlóaljának felállításában és Olaszországba való áttelepítésében. Az 1815. évi hadjárat alatt harcolt a Les Rousses-i ütközetben, Auxonne blokádjánál „s több más apróbb csatákban”. 1815. október 7-én a dijoni táborban léptették elő alhadnagynak. 1814. október végétől 1815 januárjáig ezrede gyalogmenetben áttelepült Franciaországból Lengyelországba.

Kiss Károly alhadnagy 1816 és 1821 között az ezred különböző századaiban, legtöbbet a 15. században van beosztva. 1821. július 1-től kinevezik a 3. zászlóalj segédtiszti beosztásába, amelyet 1824-ig tölt be. Ekkorra látóköre kitágul, amihez nagymértékben hozzájárult, hogy „mint katona bejártam az ausztriai császári királyi birodalom országainak nagyobb részét. Mars közben, csatázva, vagy béketanyákon Szász, Bajor s többi német szövetségi tartományokat, Helvécziát, Francia és Olaszországokat”- írja életrajzában.

A lengyel földön töltött esztendők Kiss Károly életének egyik legszebb időszaka volt, amelyet a szolgálat mellett az elmélyült tanulás, a hazafias törekvések, a tudományos és irodalmi ambíciók, a Szontágh Gusztáv alhadnaggyal, a későbbi neves filozófussal egész életre szóló igaz barátságának kezdete jellemezte. Íme ezek közül néhány példa. 1818-ban közösen kezdeményezték - a cs. kir. hadseregben először -, engedélyezzék számukra, hogy a 37. magyar sorgyalogezred személyi állományát magyar nyelven oktassák a Bell-Lancaster rendszer segítségével. E tettükről egy kortársuk így számolt be: „A múlt század vége felé fölmerült bell-lancasteri oktatásmód ekkor nagy hírben állván, a két fiatal katona folyamodott, hogy a lembergi kaszárnyákban tanyázó magyar közlegénység képzésére, az írás és olvasás tanítására a nevezett oktatási rendszert életbe léptethessék. A kérelmet támogatták s Kiss Károly és Szontagh Gusztáv itt a kaszárnyában állította fel az első bell-lancasteri iskolát, melyben a magyar puszták elhanyagolt fiai, eleinte kényszerítve, később örömest tanultak, olvasni, írni és számolni, s az ő soraikból nyerte később az ezred legjobb altisztjeit. - Midőn azután a két jó barát az ezred Budán szállásló gránátos osztályához javasoltatott, az említett iskola is megszűnt.” Kiss Károly „Lancaszter intézetű tanítás Lembergben” című írásában részletesen bemutatja munkásságukat, jelezve azt is, hogy az oktatás felújítása végett értekezését benyújtotta a „Hadi Kormánynak”.

Kiss Károlynak jelentős szerepe volt abba, hogy 1820-ban, Zrínyi Miklós születésének 200. évfordulóján, Lembergben Zrínyi-emlékünnepélyt rendeztek. Kiss rendszeres előfizetője az 1817-től megjelenő Tudományos Gyűjteménynek és az évente közölt előfizetési listában található mintegy 10 magyar tiszt között megtalálható „Kiss Károly, M. Báró Máriássy Cs. Kir. Magyar Gyalog Ezrede Alhadnagya” is. Kiss és Szontágh a lembergi kaszárnyában határozták el, hogy a haza és a haladás ügyének szolgálatában bekapcsolódnak az új lendületet vett magyar irodalmi és tudományos életbe.

Kiss Károly irodalmi munkásságának előzményeit 1836-ban így mondja el: „Ifjúságom korában dallokat írtam: hadiakat, ezeket az 1813. és 15-iki hadévekben táborozás, és marsközben a fegyveres nép énekelgette, és szerelmeseket, mindezek jobbadán elvesztek, később politikai értekezéseket - ki nem nyomtathatókat, nevezetesen a katonai status jobb karban helyeztetéséről magyar hazát illetve.”

Első nyilvános publikált írása, az „Egy estve” című vers, 30 éves korában, 1823-ban, a Tudományos Gyűjtemény melléklapja, a Szépliteratúrai Ajándék hasábjain jelent meg.

1824 júniusában új szakasz kezdődött életében, amikor áthelyezték a budai gránátos zászlóaljhoz. Ekkor már megindult Pest és Buda irodalmi központtá válásának folyamata. Kiss alhadnagyot meleg barátsággal fogadták az idős és fiatal magyar írók, Fáy András, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy (Schedel) Ferenc és mások. Nagy lendülettel vett részt a pezsgő művészeti, irodalmi és tudományos életben.

Kisfaludy Károly ösztönzésére művelni kezdi a szépirodalom szinte minden műfaját. Írt verseket, elbeszéléseket, színdarabokat, regényeket, irodalomtörténeti munkát, készített műfordítást. 1824 és 1830 között számos verse és novellája jelent meg az Auróra, a Hébe, a Muzárion, az Uránia, a Sas és a Felsőmagyarországi Minerva oldalain. Értékes tagjává vált a Kisfaludy Károly köré csoportosult írók híres Auróra körének. Szépirodalmi munkásságával egy ébredő korszak nemzeti irodalmának kibontakoztatásához nyújtott értékes segítséget. Különösen elbeszélései gazdagították a virágzásnak induló reformkori magyar irodalmat.

Kiss szerette a szépirodalmat, de mégsem érezte egészen a magáénak. Írói útkeresését és irányváltását jelzi, hogy munkássága mindinkább átkerül a Tudományos Gyűjtemény és a Felsőmagyarországi minerva lapjaira. Szépírói munkásságának feladásában és hadtudományi szakírói tevékenységre való áttérésében a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása is szerepet játszott. 1825. november 3-i országgyűlés kerületi ülésén Széchenyi István felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Az Akadémia megteremtésének napirendre kerülése arra serkentette Kisst, hogy elmélyítse tudományos tevékenységét és publikáljon.

Hadtudományi és hadtörténeti értekezéseinek, munkáinak hosszú sorát 1825-ben nyitja meg, amikor a Tudományos Gyűjteményben négy folytatásban közreadja - „Édes Honunk”-nak ajánlva - az önálló magyar hadügy megteremtését is szorgalmazó „A 37-dik Magyar Gyalog Ezred Történetei” című tanulmányát. Ezt követte minden esztendőben több kisebb‑nagyobb munkája és fordítása. Tudományos kutatómunkájának és publikációs tevékenységének programját 1828-ban fejti ki a „Napóleonnak a háborút illető alaprendszabásai” című fordításának bevezetőjében.

„Maximes de Guerre de Napoleon czím alatt múlt évben Párizsban kijött könyvecskét a magyar olvasó közönséggel már csak azért is kívántam közleni - írta Kiss -, mivel Tud. Gyűjteményünkben, mi a haditudomány tárgyát illeti, jobbadásn minden évben érintlen szokott maradni, mintha mi Magyarok egészen lemondanánk azon jeles tudományról...” és abból a célból, hogy „valamikép fel-lobbanthatnám Hazánkfiai mejjökben azon már elaludni készülő ... felséges szikrát, eléjbe adtam a Nemzetnek az ó- és újkor csata‑rendjét A Dzidáról szólló, most pedig Napoleonnak a háborút illető alap-rendszabásait”. A polgári átalakulást és nemzeti függetlenséget szorgalmazó reformokra gondolva felhívja a figyelmet a hadtudomány művelésének és megismerésének jelentőségére a magyar viszonyok között, megállapítva: „Ha a szelídebb tudományokra akarjuk buzdítani polgártársainkat, el-ne mellőzzük őket a Haza fegyverrel való szolgálatjára is élleszteni. Így gondoskodtak Nemzetünk képviselői és az utolsó Ország-gyűlése alkalmával, midőn a mellett, hogy a Tudományoknak Akadémiát szerezni szándékoznak, a már rég szükséges Ludoviceum fel‑állítására is figyelmeztek. Mindkettőre nagy szüksége van a Nemzetnek.”

Kiss Károly magyar nyelvű irodalmi munkásságát katonai elöljárói nem nézték jó szemmel. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy 14 évi alhadnagyság után, 1829. március 1-én léptették csak elő főhadnaggyá. Tiszti karrierje a cs. kir. hadseregben nem tükrözte vissza Kiss képességeit, de elégtételt jelentett számára, hogy neves kortársai tehetségét és munkásságát elismerték. Jelen lehetett számos, ma már a történelemben számon tartott eseményen, például 1828-ban Kazinczy és Kisfaludy híres kézfogásán. A főváros dinamikus irodalmi és tudományos életében való aktív részvétel, a neves írók és tudósok barátsága új távlatokat nyitott meg nézeteinek alakulásában, mindenekelőtt a hadtudományi kutatómunkájában, a katonai szakírói és műfordítói tevékenységében.

1829 májusában áthelyezik a budai gránátos zászlóaljtól a 37. ezred 3. zászlóaljához Nagyváradra, majd 1830-ban Szegedre, az ezred főhadfogadó parancsnokságára.

Kiss Károly főhadnagy tiszti pályafutásának utolsó szakasza kedvezően indult, és végre úgy tűnt, hogy katonai beosztásai elő fogják segíteni tudós karrierjét. A Magyar Tudós Társaság I. nagygyűlése 1831. február 17-én a délután 5 órától este 8 óráig tartó negyedik ülésén első esetben választottak meg 20 levelező tagot, köztük elsőként Kiss Károlyt. Áprilisban kinevezik a 37. magyar sorgyalogezred nagyváradi katonai nevelőintézete igazgatójának.

1831. április 20-án Szegedről írt először negyedévi jelentést a Magyar Tudós Társaságnak, amelyben közli, hogy Szegeden nem jelent meg az év első negyedében magyar könyv, Temesvárról és Nagyváradról még nem kapott jelzést megjelenésekről. A továbbiakban beszámol a szegedi iskolákban folyó magyar nyelvoktatás eredményeiről. „Egyszersmind jelentem - írta befejezésül -, hogy én holnap Szegedet elhagyom, Nagyváradra utazok, hol az Ezredünk Nevelőháza Igazgatását által venni kötelességemmé tétetett.”

1831. április 23-án már Nagyváradon találjuk, új beosztását május elsején átveszi és megkezdi katonapedagógiai vezetői tevékenységét.

Kiss Károly 1831. július 1-én küldi meg a Magyar Tudós Társaságnak második negyedévi jelentését, mellékelve a nagyváradi és a szegedi nyomdák magyar kiadványainak jegyzékét. Ezenkívül érdekes beszámolót ad egy magyar játékszín társaság nagyváradi szerepléséről - megállapítva, hogy „középszerűen játszottak”. Különösen fontos levelének az a része, melyben a parancsnoksága alatt álló katonai nevelőintézetben folyó magyar nyelvtanításról számol be:

„Báró Máriássy 37-ik, és Portugalliai Rerogem herczeg 39-ik magyar gyalog ezredek nevelőintézetében a magyar nyelv tanítása egészen szorgalommal tanítatott. Az első igazgatóját én május elsején általvevén kötelességemmé tettem, figyelmet nyelvünk gyarapítására fordítani, ennek következtében Zuakkay Ferenc őrmester az intézet ügyes első tanítója által, önnön felügyelésem alatt, hetenként két nap, kedden és csütörtökön másfél óráig tanítatik a magyar nyelv Verseghy 1817-ben kiadott grammatikája szerint. Szalay Imre úr magyar nyelv tudományi rövid oktatásait a tanításra még nem alkalmazhatom, mivel az ifiak közül többen épen semmit sem értenek magyarul.

A nyelv oktatáson kívül meg vagyon határozva, hogy minden második nap a fegyvergyakorlások, belső szolgálati jelentések, mulatozások, éneklések, imádságot magyarul essenek meg. - Ezen rendeléseknek kedvezősítését várom.” Az elért eredmények igazolására Kiss jelentését magyarul „írta Bertrám Ferencz növendék”.

Ezek a példák, de a további munkássága azt bizonyítja, hogy nagy lelkesedéssel végzi katonapedagógiai tevékenységét és akadémia levelező tagi kötelességét. Rendszeresen beszámol az Akadémiának a Szegeden, Temesváron és Nagyváradok megjelent magyar kiadványokról, a tudományos és irodalmi eseményekről, az akadémiai nagyszótár és a szakszótár számára a katonai műszavak összeállításáról és szerkesztéséről. De 1831. októberében már panaszkodik hogy katonai beosztása, „hivatali helyeztetésem időmnek nagy részét elfoglalja”.

Ezért kérelmezi József nádortól, hogy szolgálati és tudományos pályafutása alapján nevezzék ki a szervezés alatt álló Ludoviceum harcászati és történelemtanárának.

Az elkövetkezendő évek azonban nem hozzák meg számára a várva várt áthelyezést. Sőt, elöljárói egyre több akadályt gördítenek irodalmi és tudományos munkássága elé. Ennek ellenére Kiss minden alkalmat megragad, hogy erősítse a kapcsolatát a Tudós Társasággal és egyre eredményesebben dolgozik mint katonai nyelvújító, hadtudományi szakíró és fordító. Kezdeményezően lép fel az akadémián új katonatagok felvétele érdekében és ennek köszönhető, hogy a II. nagygyűlés 1832 márciusában levelező taggá választotta ezredtársát. Szontágh Gusztáv főhadnagyot, valamint Baricz György hadmérnök őrnagyot. Kállay Ferenc ny. hadbíró századost és tiszteleti taggá báró Lakos János ezredest. Javaslatára az akadémia történetében először elhatározta két fontos hadtudományi munka - Károly főherceg: Adalékok a gyakorlati harckiképzéshez az osztrák hadsereg tisztjei számára és Georg Hauser: Az erődítésművészet kézikönyve a cs. kir. Mérnök akadémia számára - magyarra fordítását.

A cs. kir. budai főhadparancsnokság is felfigyel Kiss egyre aktívabb politikai töltetű tudományos tevékenységére és nem engedélyezte megjelenését az akadémia augusztusi 1832. évi III. nagygyűlésén. Kiss, nem törődve a figyelmeztetéssel, tovább folytatta irodalmi, tudományos és akadémiai tevékenységét.

A már keserűvé vált katonai pályán a 40 éves Kiss Károlyt 1833. február 16-án végre előléptetik alszázadossá, de továbbra is megakadályozzák abban, hogy részt vegyen az akadémia rendezvényein és az 1833 novemberében megtartásra kerülő IV. nagygyűlésen. Ekkor már nézetei és munkássága alapján gróf Széchenyi István barátságát is elnyerte.

l833 szeptemberében Széchenyi felvetette az Akadémia alapszabályreformjának gondolatát és Toldy Ferencet arra kéri, hogy csak megbízható és hallgatni tudó akadémiai rendes és levelező tagokat avassanak be a készülődő reform titkaiba. Széchenyi ebben az időben kérte fel Kiss Károlyt, hogy az oldalán szálljon harcba a módosításért. Kiss 1833. október 11-i levelében biztosítja Széchenyit arról, hogy elgondolásával egyetért, de „alávetve hivatalom rabigájának, meg jelennem gyűlésükön nem lehet”.

1834-ben változatlan energiával teljesíti levelező tagi kötelességeit katonai beosztása mellett és leveleiben rendre beszámol a megjelent magyar kiadványokról, színészek nagyváradi szerepléséről, tudományos tevékenységéről és publikációiról. De elöljárói továbbra sem engedélyezik személyes megjelenését az akadémia novemberi, V. nagygyűlésén.

Az 1835-ös esztendő Kiss számára a nagy csalódások éve volt. 1835. március 16-án végre előléptetik századosnak, de áthelyezik a Lembergben állomásozó ezredhez századparancsnoki beosztásba. Így vége szakadt 10 éves magyarországi tartózkodásának. Az áthelyezés a cs. kir. katonai vezetés tudatos törekvése volt, hogy eltávolítsák őt a hazai politikai, tudományos és irodalmi életből. Kiss, támogatva az országgyűlésben a magyar nyelv elismertetéséért folyó politikai harcot is, nagyváradi katonapedagógiai tevékenységét nemes gesztussal fejezte be. 1835. május 15-én alapítványt hozott létre a nagyváradi 37. magyar sorgyalogezred nevelőintézeténél a magyar nyelvben legjobb előmenetelt tanúsító egy-egy alsó (4 pengőforint) és felső osztálybeli (6 pengőforint) ifjú számára.

Kiss Károlynak egyre inkább elege van a szellemét és alkotó tevékenységét súlyos gúzsba kötő katonai szolgálatból. Gyötri a honvágy és a betegség. 1836 januárjában olyan rosszul érezte magát, hogy megírta a végrendeletét. Betegsége alatt is állandóan érdeklődött a hazai ügyek iránt és szorgalmasan levelezett barátaival.

1836 június és szeptember között, több mint 4 év után, ismét személyesen is bekapcsolódik az Akadémia munkájába és rendszeresen találkozik író és tudós barátaival.

A Pest-Budán töltött hetek alatt - talán barátai bátorításának hatására is - megérik Kiss lelkében a nyugdíjaztatás gondolata. Nehéz szívvel, a megtorlások légkörében hagyta el hazáját, de azzal a szilárd elhatározással, hogy nyugdíjaztatását kéri és életének hátralevő idejét a tudományos és közéleti tevékenységnek fogja szentelni. Ezt tükrözi naplójegyzete: „1836. szeptember 21. Elbucsuztam hazámtól, mellyet még a jövő tavaszra látni kivánok...

1836. szeptember 25. hivatalosan elöljáróimnál jelentém magam, az ezredesnél kinyilatkoztattam, hogy századommal vesződni nem akarok többé, tavaszra ugyis nyugalomra lépni kivánságom, helyben hagyta akaratom.”

Döntése indokolt volt, mert előmenetelének útját állta a cs. kir. hadsereg tudatosan magyarellenes előléptetési rendszere, de még inkább politikai magatartása, tudományos és irodalmi tevékenysége. Könnyű szívvel mondott búcsút, hisz 43 éves korára a 37. sorezred tizennyolc századából csak az egyiknek volt a parancsnoka.

Kiss türelmetlenül várja nyugállományba helyezését, ez különösen felerősödik benne, amikor megtudja, hogy ezrede Bécsben állomásozó 1. gránátos századának parancsnoka, a legjobb barátja, Szontágh Gusztáv százados 1836 novemberében levélben bejelenti nyugállományba vonulását és Pesten való letelepedését. Kissnek nagy diplomáciai érzékkel kellett intéznie 1837 tavaszán nyugdíjaztatását, mivel egyre nyugtalanabb volt saját helyzete és a hazai politikai viszonyok alakulása miatt.

Kisst 1837 márciusától egyre inkább a hazai események kötik le, mert minél hamarabb Pest-Budán elvbaráti körében, szerény nyugdíjára támaszkodva akar élni és dolgozni. Ebben az időben ez a program határozott hazafias program volt. A társadalmi reformokért és a tudományos haladásért való tenniakarásának ad hangot a már Pesten élő Szontagh Gusztávval folytatott levelezésében. Kiss és Szontagh nézetei sok vonatkozásban azonosak voltak, de több jelentős kérdésben vitatkoznak és eltérő véleményt képviselnek. Szontagh álláspontja szerint: „Itt a tűz terjed (ti. Magyarországon), mi nincs tetszésemre. Nekünk béke kell, hogy anyagi és szellemi érdekeink gyarapodhassanak.” Kiss elítéli a nemzeti átalakulás folyamatát gátló elnyomó osztrák rendszabályokat és szemrehányást tett barátjának azért, hogy nem tájékoztatta őt Lovassy László és társai ítéletéről. Az óvatos Szontagh erre így válaszolt levelében: „Hogy a Lovassyak elítéltettek, erről nem írtam semmit; mert úgyis tudósíttalak, hogy politikai ujságot nem irok. Helyzetünk ugy hozza magával, hogy az illyenekbe ne avatkozzunk, annál kevésbé, mennél több tüzet gerjeszt valami a hazánkban.” A Kossuth Lajossal és az országgyűlési ifjakkal szembeni megtorlásokról Kiss megállapítja: „Szomoru eset, gyászos következetü. Az alattomban vádló policzia százfejü hidraként nálunk is kezdi mardosni embertársait, a törvényes igazságtalanságra utat nyit.”

Az osztrák önkény tombol az országban, de ő alig várta, hogy hazatérhessen. 1837. május 8-án megkapta az Udvari Haditanács engedélyét, hogy elfogadhatja Bihar vármegyei táblabírói kinevezését és másnap 9-én, hirdették ki a parancsot, mely szerint az Udvari Haditanács 1837. április 27-i G. 1583. számú rendelete alapján Kiss Károly cs. kir. századost 1837. május 15-i hatállyal nyugállományba helyezték évi 660 pengőforinttal.

1837. május 22-én érkezik meg Pest-Budára, hogy ott letelepedve bekapcsolódjon a tudományos és közéletbe. Kisst a magyar politika, a tudomány, az irodalom és művészet neves szermélyiségei nagy várakozással fogadták és jelentős szerepet szántak neki. Például meg akarták bízni a Nemzeti Színház vezetésével. Nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a Magyar Tudományos Akadémia munkájába és a VIII. nagygyűlésen támogatja Tanárky Sándor őrnagy levelező taggá választását. 1837 utolsó hónapjaiban nagyon szoros barátság alakul ki a híres költő, Vörösmarty Mihály és a hadtudós Kiss Károly között.

Kiss Károly számára az 1838-as esztendő örömöket és csalódásokat is hozott. Januárban engedélyt kap Csongrád vármegye táblabírói címének viselésére. Több hadtudományi fordítást véleményez és tagja annak a 3 fős bizottságnak, melyet az akadémia megbízott „a hadi tudományok terminológiájának együtt készítésére”. De nagy csalódás is éri, mivel a MTA IX. nagygyűlése nem őt, a legrégibb és legaktívabb katonatiszt levelező tagot jelölte és választotta meg a gróf Festetics László alapította és 1830 óta üres mathematikai osztály hadtudományi rendes tagi székbe, hanem a csak egy éve levelező tag, de már 1809-ben katonai szabályzatszerkesztői munkásságot kifejtő Tanárky Sándor őrnagyot.

Az akadémia titoknokához írott 1838. szeptember 7-i levelében is közli „illetlennek találom, hogy én mint figuráns Tanárky úr mellett az ajánlatban álljak” és kéri „az ajánlatból egészen kihagyni” mivel „Tanárkynak van szánva a dicsőség - birja ő - megérdemli - mihez én szivből neki szerencsét kivánok”. Kiss és Tanárky között a választás után nem romlott meg a viszony. Sőt közös erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az akadémia többet foglalkozzon a hadtudománnyal és a katonai nyelvvel.

1839-től Kiss közéleti szereplése fokozódik és egyre több társadalmi egyesület munkájába kapcsolódik be. Részt vesz a Kisfaludy és az Almanach társaságok, valamint a Hengermalom Rt. tevékenységében. Figyelemmel kíséri az országgyűlési küzdelmeket és bekapcsolódik az újoncállításról folyó nagy vitába. Április 20-án Pest vármegye közgyűlésén, írja, „egy ujonc állítási javaslatomat átadtam a kiküldöttségnek”.

Nagy társasági életet él és részt vesz az írók, művészek és tudósok zugligeti kirándulásain. Tartja a kapcsolatot Széchenyivel, ezt jelzi 1839. szeptember 19-i feljegyzése:”Gróf Széchenyi Istvánnal, és Clark angol építésszel a Duna hidján.” Rendszeresen látogatja a súlyos beteg Tanárky Sándort, aki 1839. december 28-án meghalt.

1840 januárja újabb izgalmat hozott számára, mivel nem várt parancsot kapott, mely szerint „magam egy Rearbitráló bizottság elében állítani”. Kiss Károly nyugállományú cs. kir. százados csak nehezen tudja elhárítani a reaktiválás veszélyét.

Az országgyűlési küzdelmek és a közvélemény követelésére 1840 májusában szabadon bocsátják a politikai foglyokat. Kiss örömmel jegyezte fel május 10-én: „Este 7 órakor a közbocsánat kihirdetése után 1837. május 5-én befogadott Kossuth Lajos országgyűlési újságíró a budai vár fogságából kibocsájtatott.” Május 16-án: „Az országgyűlésről megérkezett Klauzál Gábort meglátogattam. Magyar Színházban este Spielbergből megszabadult Lovassy László nagy éljen kiáltással fogadtatott.”

A Tanárky Sándor halálával megüresedett akadémiai hadtudományi rendes tagi hely betöltése körüli intrikák szintén izgalmakat okoztak számára 1840 márciustól szeptemberéig.

Az MTA XI. nagygyűlésén két jelöltet állítottak. Stöck Ferenc nyugállományú cs. kir. ezredest, aki tudományos múlttal nem rendelkezett és Kiss Károlyt.

A nagygyűlés 1840. szeptember 5-i, kilencedik ülésén a 39 szavazatból Kiss Károlyt 31-el megválasztották hadtudományi rendes tagnak, A választást az alapítványt létesítő Festetics László 1840. november 16-án jóváhagyta. Kiss Károlynak nagy elégtételt jelentett, hogy tudományos munkáját mint rendes tag folytathatta.

1841-ben kezdődik el közeli ismeretsége Kossuth Lajossal és más neves politikusokkal. Ezt a közeledést elősegítette az a tény is, hogy a nőtlen Kiss a Kossuth családdal Pesten egy házban lakott, távoli rokonának és barátnőjének Lászlóné Szűcs Jozefának Szép utca 3. számú házában.

1841 augusztusában Kiss és Bajza József a XII. nagygyűlésnek levelező tagul ajánlják az országos hírnévnek örvendő Kossuth Lajos urat a Pesti Hirlap szerkesztőjét”, de nem választják meg.. 1841 utolsó hónapjaiban szűkebb társaságban rendszeresen találkozik Kossuthtal és családjával, Deák Ferenccel, Bezerédy Istvánnal, Klauzál Gáborral, Pulszky Ferenccel, báró Eötvös Józseffel és másokkal. A korszak legnevesebb személyiségeivel cserélt eszmét politikai, gazdasági, tudományos és irodalmi kérdésekről.

Kiss tevékenységét a reformeszmék határozták meg és ezek szellemében fogant több hadtudományi írása, így a Tudománytárban közreadott „Áttekintete a külföld legújabb hadi literaturájának, bevezetésül egy pillanat a mienkre is” című, melyben megállapította: „Honi literaturánk közt a hadi legterméketlenebb! De nem csuda, mert nincs valódi nemzeti katonaságunk!” Ebben az írásában is önálló hadügyért, hadseregért és hadtudományért szállt síkra, rámutatva arra, hogy „e tekintetben is ébredjünk, haladjunk”. Kifejezte reményét, hogy egyszer „elérjük azon kort, mellyben országosan és törvényszerűleg megalapítva nemzeti katonaság létre jöhet”.

Még radikálisabb nézeteknek is hangot ad, ezt bizonyítja 1842. június 16-i naplóbejegyzése a feudális arisztokrácia találó jellemzéséről: „ezek a mágnások - egy-kettőt kivéve - valóban hijában való terhei a földnek, alkalmatok mindenre „, „könnyen lehetnek hazaárulók” és „a megvesztegetés mételye elfogadására elromlott moralitások miatt mind alkalmatosak - veszen el a ronda népfaj”. Éles szavakkal bélyegzi meg a Bécset kiszolgáló arisztokratákat, akik sokat ártnak a hazának és előre megjósolta, hogy még többet fognak ártani a nemzeti ügynek. Értékelését 1848-1849-ben játszott áruló szerepük teljes mértékben igazolta.

1843-ban Kiss kezdeményezései új lendületet adnak az akadémián folyó hadtudományi munkának. Több munkája elkészül és megjelenik. Októberben, a MTA XIX. nagygyűlésén azzal hívja fel a figyelmet, hogy sikertelenül ajánlja nyolcadmagával levelező tagnak „Stancsics Mihál urat” és hatodmagával tiszteleti tagnak azt a gróf Lamberg Ferenc vezérőrnagyot, aki - mint királyi biztos - 1848 szeptemberében az elkeseredett fővárosi nép dühének esett áldozatul.

Az akadémián kívül aktív tevékenységet fejt ki a Magyar Iparegyesületben, a Kisfaludy Társaságban, a Magyar Természettudományi Társulatban, a Kisded Korházi Egyesületben, a Mátyás király szobrászi választmányban. A Kossuth irányította, a hazai ipar fejlesztését szolgáló nemzeti mozgalomban Kiss is vezető szerepet játszik.

Kiss nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy az elhunyt katona akadémikusok - báró Lakos János vezérőrnagy, Baricz György alezredes - helyére új tagokat válasszanak meg az általa javasolt három hadtudományi szakíró Czecz József hadnagy, Korponay János főhadnagy és Ujváry István ny. százados közül. Ezenkívül támogatta Mészáros Lázár alezredes jelölését is. A XV. nagygyűlés 1844 decemberi választásán Korponayt 24, Mészáros 21 szavazattal levelező tagnak megválasztotta. Az akadémia történetében először Kiss javasolta, hogy a matematikai pályakérdések közé vegyenek fel hadtudományi pályázatot is, melyet nem fogadtak el. Az „academiai reformok tervének” vitáiban is kezdeményezően lép fel és munkájának eredményeként létrehozták a Mathematikai osztály hadtudományi alosztályát, melybe Kiss rendes tagot, Korponay és Mészáros levelező tagokat sorolták be.

Kiss Károly 1845-ben szerepet vállalt a budai polgárőrség kiképzésében, zászlóavató ünnepségük begyakoroltatásában. Közéleti tevékenységében nagy helyet kapott a Védegylet vezetésében való szereplése.

1845. augusztus 9-én Kiss Károly a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók VI. nagygyűlésének mintegy 500 résztvevője előtt a mohácsi csatatéren elemzését adta a történelmi sorsfordulót előidéző csatának. E szokatlan, a helyszínen tartott előadás valószínű az első volt a hadtudományi ismeretterjesztésben.

Szerteágazó közéleti munkássága mellett továbbra is kiemelt gondot fordított a magyar hadtudományra és művelőire. 1845-től rendszeresen levelez az Itáliában szolgáló Mészáros Lázár ezredessel, tudományos és akadémiai kérdésekről. Az akadémiai kisgyűlésben bemutatja Korponay János főhadnagy új könyvét, a „Hadi földirás” első kötetét. 1846 végén harcot folytat a mathematikai osztályban azért, hogy egyenrangú tudománynak ismerjék el a hadtudományt. A hadtudomány emancipálásáért folyó küzdelem az 1846 decemberi XVII. nagygyűlésen érte el tetőpontját. Kiss határozott hangú felszólalásának eredményeként az akadémián önállósult a hadtudomány, a hadtudományi alosztályt osztályként kezelték és pályázatot is kitűztek.

A folytatás is pozitív volt, 1847 májusában Kiss elkészíti a hadtudományi műnyelv tárgyában előterjesztését, melyet a kisgyűlés cselekvési programként elfogad. Politikailag még jelentősebb, hogy ugyanazon az ülésen felolvasta „Hazánk hadi ügyeiről”, vagy pontosabban „Hadi ügyünk a nemzet átalakulása korszakában nagy figyelmet érdemel” című értekezését. A polgári forradalom előtt 10 hónappal éles kritika tárgyává tette a magyar hadügy és hadtudomány elmaradott helyzetét, amelyre pedig „a szabadság fenntartására” szükség van. „S halálunk bizonyos, ha mielőbb ki nem vetkőzünk a hadügy, s mely ennek lelke a hadtudomány iránti indolentiánkból.” A továbbiakban a „czélszerü ujonczozás, fegyveres erőnk rendszeresítése, s végül a polgári őrhad szerkezete, mint a fegyveres erők kiegészítő része” felöl terjesztette elő nézeteit. Kiss a haladó polgári hadügy programját vázolta fel, elvetve a nemes feudális hadügyet és az osztrák hadügytől való függést. Kifejtette a nemzeti hadügy, haderő és hadtudomány megteremtésének lehetséges útjait.

Fellépésének volt köszönhető az is, hogy az 1847. decemberi XVIII. akadémiai nagygyűlés kitűzte 1849. március 31-i határidővel az első akadémiai hadtudományi pályázatot. Javaslatára a neves műszaki szakembert, Köszeghi Mártony Károly vezérőrnagyot megválasztották levelező tagnak.

1848 elején viharos forradalmi események rázkódtatták meg Európa államait. Magyarországon is érzékelhető volt, hogy döntő változások érlelődnek. Ezt tükrözték a pozsonyi országgyűlés vitái és más politikai jelenségek. Kiss Károly sem maradt tétlen. Az akadémiai kisgyűlés 1848. március 6-i, kilencedik ülésén hangzik el Kiss "folytatólagos előadása a hadi ügyünk korszerű átalakulásáról". Az ülés elhatározta hogy az előadás kivonatát közre kell adni az Academiai Értesítőben. Ezt a hírt közli a forradalom után két nappal a Társalkodó március 17-i száma is.

1848 március közepével véget ért Kiss Károly életének egyik legtermékenyebb évtizede, melyet hadtudományi és szakírói munkásságának, társadalmi és közéleti tevékenységének szentelhetett. Számos neves kortársával együtt a reformokért folytatott küzdelmével egyik szellemi előkészítője és élesztője volt a nemzeti függetlenségnek és a polgári átalakulásnak. Óriási érdemeket szerzett az önálló nemzeti hadügy és a magyar hadtudomány alapjai lerakásában. Kiss Károly ny. cs. kir. százados, akadémiai hadtudományi rendes tag munkássága nélkül valószínű nehezebben bontakozott volna ki a forradalom honvédelmének oly látványos és eredményes fejlődése.

Az idős Kiss Károly életének legkiemelkedőbb szakasza 1848 márciusa és 1849 augusztusa között játszódott le. Kiss negyedszázad alatt kiforrott haladó polgári hadtudományi nézeteit az új hadügy kiépítésében való aktív részvétellel valósíthatta meg. A forradalom első napjától vita folyt az új honvédelem kiépítésének útjairól, a fegyveres erő szervezéséről, irányításáról, kiképzéséről és más fontos katonai kérdésekről. Különösen a forradalmi nemzetőrség felállítása körül csaptak össze élesen a nézetek.

Kiss, a hadtudomány közismert és kiváló szakértője, 1848. március 17-én két helyen is kifejtette álláspontját az új polgári honvédelem tárgyában. Egyrészt a közvélemény elolvashatta a Társalkodóban megjelent hírt a "Hadi ügyünk korszerű átalakulásáról" című akadémiai folytatólagos előadásáról. Másrészt mi talán még fontosabb volt, régi barátjához, Kossuth Lajoshoz intézett levelében hívta fel a figyelmet a megoldásra váró legjelentősebb problémákra. A magyar honvédelmi politika alakulását befolyásoló levélben elmondja, hogy "mint katonát többi közt leginkább érdekel a honvédelem, és az ezzel egybe kapcsolt nemzeti őrhad; mindkettőről sokat gondolkodtam, itt s ott írtam is; távol legyen tőlem, tanácsadásommal teremtő elmédnek némi irányt adadni de meg-engedj, ha azt írom, s kérlek: az állandó katonaságot el ne töröljétek, helyeztessétek azt mint már sok helyen van az alkotmány közé, vagy alá - ha úgy akarjátok, mert baricad mögött harcolhat ugyan a nép, a belbátorság fenntartására jó ugyan a nemzeti őrhad, de a külső ellenség ellen jól rendezett állandó katona kell, de ezt egy pillanatban felfújni nem lehet, ennek már kiképezve békében is készen állnia kell; amely nemzet hadi ügyét elszorgalmatlanítja, mindig drágán fizeti meg az árát, mi Európában vagyunk nem Amerikában...

Még egyet. A polgári őrhadi institutionak centralizálva kell lenni, ahány város annyi féle leend az őrhad, ha egy városban mint p.o. Pesten hatféle polgár őrhad is van, úgy elviszi a manó az egységet, ha valamiben szükség az egység, leginkább ezen institutioban szükség, az ország minden őrhadai egy formába öntessenek, egy parancsnok alatt álljanak."

A Kiss levelében kifejtett elvek alapjait képezték a Batthyány-kormány honvédelmi politikájának. Ezt igazolják a nemzetőrség, az állandó katonaság és a hadügy más kérdéseiben elfogadott törvények és intézkedések.

Kiss Károly a honvédelmi politika elveinek kifejtése mellett vezető szerepet vállalt a fővárosban a polgári forradalom új fegyveres ereje, a nemzetőrség megszervezésében és kiképzésében. A Rendre Ügyelő Választmány 1848. március 19-én engedélyt kért a budai főhadparancsnokságtól, hogy Kiss Károly ny. cs. kir. százados irányítsa a pesti nemzetőrség megszervezését és kiképzését, amelyet Móga János tábornok, pesti városparancsnok március 21-én meg is adott.

Kiss nagy aktivitással vett részt a fővárosi polgárőrség átszervezésében, a nemzetőrség egységesítésében és a pesti őrhaditanács munkájában. A nemzetőrség fejlődésének új szakasza kezdődött el 1848. április 20-án, amikor létrehozták a Batthyány Lajos miniszterelnök mellett működő egységes vezető testületet - az Országos Nemzetőrseregi Haditanácsot. Kiss Károly is kinevezik egyik tanácsosnak és a politikai ügyek referensének. A Haditanács hat osztályának megalakulásakor pedig kinevezték a politikai osztály főnökévé és a nemzetőri iroda igazgatójává. Ebben a beosztásban dolgozott 1848 november végéig.

Kiss Károly kiemelkedő érdemeket szerzett 1848 nyarán a XXII. törvénycikk végrehajtásában, a nemzetőrség és a honvédség szervezésében, felszerelésében és kiképzésében. Nevéhez fűződnek a legfontosabb haditanácsi rendeletek, intézkedések, felhívások és levelek megfogalmazásai, kidolgozásai és közreadásai. Nagy szerepet játszott az 1848. május 18-i tervezet elkészítésében, katonaság", "honvéd sereg" alakult meg. A "honvéd" elnevezés alkalmazását ő kezdeményezte, szorgalmazta. Összeállította "A Magyar Nemzeti Őrseregek kötelező szabályai" című, öt füzetből álló szabályzatot. Az 1848 július elején megjelent első füzet - "A Nemzeti Őrsereg kötelességei és szolgálatszabályai" - nagy sajtóvitát indított el. Sok elvi kifogás merült fel és bírálták az osztrák szabályzat felhasználása miatt. A vita ellenére bevezetésével a nemzetőrség rendjét, kiképzését és alkalmazását eredményesen szabályozták.

Kissnek régi barátjával és akadémikus társával, Mészáros Lázár hadügyminiszterrel is jó a kapcsolata. Ezt igazolja az a levél is, melyben Kiss Toldy Ferenc akadémiai titoknokot 1848 nyarán arra kéri, hogy "irattasd le Mészáros beköszöntő értekezését és küld el neki. Nagyon jó lenne, ha egy programot készítenél a magyar nyelv ügyében a Ludoviceumra nézve." Ebben az időben került az országgyűlés elé a magyar tisztképzés ügye és ezért volt szüksége Mészáros hadügyminiszternek A katonaságról c. 1845-ben felolvasott székfoglalójára és a leendő tiszti hallgatók magyar nyelv oktatásának programjára.

Kiss Károlyt 1848. június 19 előléptették őrnaggyá, szeptember 22-én pedig alezredessé. A szeptemberi fordulat idején ki akarták nevezni az Országos Nemzetőrségi Haditanács elnökének, de ezt nem vállalta el. A nehéz szeptember végi és október elejei napokban számos jelentős honvédségi ügyben jelent meg a hivatalos lap, a Közlöny hasábjain ez az aláírás: "Az elnök helyett Kiss Károly őrnagy", majd később "Az elnök helyett, Kiss Károly alezredes." Kiss Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány mellett szervezte az új honvédzászlóaljakat. Ezért 1848. október 23-án elismerésként a honvédség egyik főszervezője, "Kiss Károly nemzetőrségi alezredes, s az országos haditanácsnál politikai osztályfőnök, alezredesi rangjában, s jelen alkalmazásában meghagyatva, a honvédsereghez áttétetik."

1848 szeptemberétől, a hadügyminisztérium háttérbe szorulásával, egyre nagyobb szerepet játszott a nemzetőrség és a honvédség szervezésével foglalkozó Nemzetőrségi Haditanács. Az események középpontjába került Haditanács Kiss Károly vezette irodájából kerültek kibocsátásra az újoncozással, a honvédségi és nemzetőrségi ügyekkel kapcsolatos rendeletek, intézkedések. Kiss Károlynak nagy szerepe volt abban, hogy Batthyány miniszterelnök lemondása után, a Honvédelmi Bizottmány működésének első napjaiban, a Haditanács volt az egyetlen olyan katonai intézmény, amely zökkenőmentesen intézkedhetett fontos hadsereg-szervezési kérdésekben. is mindenben támogatta és segítette Nádossy Sándor alezredest, a Haditanács lovassági osztályának vezetőjét, akit - miután Kiss nem vállalta el - kinevezte a haditanács elnökének.

1848. november 3-án Kiss Károly alezredes, a Haditanács politikai osztályának főnöke, a Honvédelmi Bizottmányhoz tervezetet juttatott el az új honvédzászlóaljak szervezésének meggyorsítása érdekében hadmegyék felállítására. A tervezet bevezetőjében ezek szükségességét így indokolta: "Hogy honvéd zászlóaljaknál, nem különben az állandó nemzetőrségnél is a szolgálat minnél pontosabban kezeltessék, s kivált az alakulásban álló új honvéd zászlóaljak minél előbb harczolható állapotba hozathassanak, célravezetőnek véli a nemzetőrseregi tanács az országot 7 hadmegyére felosztani, s mindegyik hadmegyébe egy-egy hadfelügyelőt rendelni." Ez a tervezet némi módosítással rendelet formájában megjelent a Közlöny 1848. november 11-i számában. A Kiss kezdeményezte hadkiegészítési szervezet felállítása is elősegítette a régi cs. kir. katonai szervezet leépítését és a forradalom védelmének jobban megfelelő katonai szervezet megerősödését.

1848. november végén az Országos Honvédelmi Bizottmány elrendelte ‑ a hadügy egységes irányítása érdekében ‑ a Haditanács és a hadügyminisztérium egyesítését, aminek során a hadügyminisztériumból formálisan kivált a nemzetőrségi ügyek intézése. 1849 december 2-án került az Országos Honvédelmi Bizottmány elé az Országos nemzetőrségi Haditanács 1848/9594. számú tervezete a "nemzetőrseregi osztály" felállításáról. A tervezet a 8 fős osztály főnökének Kiss Károly alezredest ajánlotta, aki "ezen ügyet már a nemzetőrség felállításától fogva kezeli". A nemzetőrségi osztály feladatával kapcsolatban a hadügyminisztérium átszervezésével foglalkozó intézkedésben csak ez szerepelt: "Az eddigi nemzetőrségi tanács ügyeivel ideiglenesen alezredes Kiss Károly bizatik meg (a belügyminisztériumban)."

Az átszervezéssel kapcsolatban a Közlöny, 1848. december 4-i számában megjelent ügyminiszteri 10072/3972 számú rendelet utolsó bekezdése pedig így szólt: "Az országos nemzetőrségi haditanács, a hadügyminisztériumból egészen különválván, a törvények értelme szerint, alezredes Kiss Károly vezérlete alatt a belügyminisztériumhoz csatoltatott, miért is az azt érdeklődő ügy egyenesen oda intézendők."

A különválás azonban a Kiss vezette nemzetőrseregi osztálynál számos problémát vetett fel és az osztály változatlanul a hadügyminisztérium épületében működött, erről a Közlöny, 1848. december 13-i számában az alábbi közlemény jelent meg: "A nemzetőrséget illető bármi tárgyak törvényileg a belügyminisztériumhoz tartozván, addig míg ez által az ide vonatkozó iratok az eloszlatott haditanács irattárából át nem vétetnek, s a tettlegi intézkedést felett át nem veendi, Kiss Károly alezredes úr által a hadügyminiszteri épületben, de ezen ministeriumból teljes függetlenségben tárgyaltatnak, s ugyanezért minden nemzetőrséget érdeklő hivatalos jelentések, vagy kérelmek egyenesen a tisztelt alezredes úrhoz intézendők." Kiss Károly ezekben decemberi napokban nagy erőfeszítéseket tett és több intézkedést dolgozott ki a nemzetőrség harckészségének fokozása és a csatatereken történő helytállása érdekében.

Kiss Károly, katonai beosztása kötelességeinek teljesítése mellett, nem hanyagolta el részvételét az akadémiai kisgyűlések ülésein március és december között, kivéve a szeptemberi és októberi időszakot, amikor minden idejét és energiáját a honvédzászlóaljak szervezése és a nemzetőrségi ügyek intézése kötötte le.

1848. december végi súlyos katonai helyzetben készültek a Magyar Hadi Főtanoda 1849. január 4-i megnyitására, és Kiss Károly honvéd alezredes akadémikust kérték fel, hogy a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében vegyen részt "a hadi főtanodában tartandó felvételi vizsgálatnál". Kiss az 1848. december 30-án kelt meghívóra ezt írta: "A körülmények fogják csak elválasztani megjelenhetek-e?" Erre a megjelenésre Buda 1849. január 4-i és Pest január 5-i kiürítése miatt nem került sor.

Ő tanácsolhatta Petzelt József alezredesnek, a Magyar Hadi Főtanoda aligazgatójának, hogy szintén az MTA könyvtárában rejtsék el a "Személyzet-könyve a hadi főtanodai növendékeknek. 1849. január 8-15." feliratú, 31 növendék nevét, születési helyét és idejét, vallását bevonulás napját és iskolai végzettségét feltüntető könyvet, amely évtizedekig ismeretlenül lappangott az MTA könyvtára kézirattárában.

Kiss Károly 1849 januárjában Debrecenben már mint a hadügyminisztérium nemzetőrseregi osztályának főnöke dolgozik, de mellette megbízták a katona nevelési osztály vezetésével is. Eredményes munkával járult hozzá a honvédelem újjászervezéséhez és az ellentámadás előkészítéséhez.

Március 20-án a hadügyminisztérium 7002. számú felterjesztéssel kéri Kossuth Lajostól, az OHB elnökétől az 56 éves Kiss Károly alezredes ezredesi előléptetését "mert előbb a Nemzetőrseregi Haditanácsban, majd annak megszűnte után a hadügyminisztériumban fáradhatatlanul és nagy hozzáértéssel intézte a nemzetőrség ügyeit". Kossuth március 23-i válaszában kifejti, hogy "a honvédelmi bizottmány kötelességének ismeri azon katonatiszteknek érdemeit is illetőleg méltányolni, kiknek hivatásuknál fogva alkalmuk nincsen magukat a csatatéren kitüntethetni, de az administratív szakban hazafiságukat s a nemzet ügye iránti rokonszenvüket tettleg tanúsítandók, szakértés, fáradhatatlan buzgalom és sikerteljes tevékenységben kitüntetve hasznos szolgálatokat tesznek a hazának. Ily elismeréssel találkoznak Kiss Károly alezredesnél" a hadügyminisztérium alkalmazásában szerzett érdemei is. De jelenleg a harcban kitűntek elismerése van soron, ezért "igénylik a körülmények mostan még Kiss Károly alezredes megérdemlett előléptetésének is elhalasztását. De a honvédelmi bizottmány fenntartja magának a megnevezett alezredesre is későbben különös tekintettel lenni."

Kiss azonban nem a rendfokozat miatt szolgálta a forradalom honvédelmét, hanem hazaszeretetből és meggyőződésből. Idős kora ellenére két hadügyminisztériumi osztályvezetői beosztást is betöltött. Eredményes és lelkiismeretes munkáját bizonyítja, hogy előléptetése elhalasztása napján, 1849. március 23-án, eredeti beosztása mellett a katonai nevelés, 17 katonai nevelőintézet (intézetenként kb. 40-48 fő) mindennapi kisebb-nagyobb ügyeivel is foglalkozott.

A diadalmas tavaszi hadjárat nagy csatái után végre sorra kerülhetett a hadügyminisztérium legrégibb és legidősebb osztályvezetőjének előléptetése is. A Közlöny, 1849. május 15-i számában jelent meg, hogy az A. 14032. szám alatt az orsz. korm. elnökének rendelete folytán ... Kiss Károly alezredes honv. ezredesül f. évi május 10-től számítandó rang és illetménnyel ezennel kineveztetik."

Kiss Károly 1848-49-ben az ideológiai és osztályelkötelezettséget kívánó kritikus helyzetekben - bár nem csatlakozott a radikálisokhoz - mindig helyt állt, és tette azt amivel megbízták. Noha nem értett teljes mértékben egyet az 1849. április 14-i trónfosztással és a Függetlenségi Nyilatkozattal, beosztásáról nem mondott le és feladatkörét továbbra is lelkiismeretesen ellátta.

1849 májusában és júniusában a hadügyminisztérium átszervezése után is a nemzetőrség és a katonai nevelés ügyeit irányította. Ám e mellett már részt vett az MTA kisgyűlés június 4., 9. és 11. ülésén is. Ebben az időszakban kialakult nézeteiről érdemes idézni július 1-í naplófeljegyzéseit, amelyben elkeseredett hangon vázolta fel a súlyos katonapolitikai helyzetet előidéző okokat és lehetséges következményeit.

Kiss helyzetelemzésében a következőket írta: "Minek utána június havat Pesten Budán, a forradalom harczainak különféle állása, és körülményei közt töltöttem volna, midőn t. i. az orosz interventio ellen az európai hatalmasságok közül senki, de senki még csak tiltakozolag sem lépett fel, világos lőn előttem, hogy a magyar forradalom magára hagyatva, bukni fog. Bukni nem azért mint ha az osztrák hadaknak ellen nem állhatna, mert a magyar egészen szervezetlen fiatal hadnak sikerült nem egyszer az osztrák hadakat nyílt nagy ütközetben is legyőzni." A továbbiakban azt fejtegette, hogy véleménye szerint korai volt a Függetlenségi Nyilatkozat, mert megriasztotta a külföldi kormányokat és lehetetlenné tette "jövendőnk felett alkudozásokba bocsátkozni" a "bécsi kabinet"-tel. A magyar kormányt a külföldi megbízottai helytelenül tájékoztatták a külföldi álláspontokról mert "a népek sympáthiája még nem tényező a diplomáciában, arra kormányok sgrapathiája szükségesek". D azok "a függetlenségi nyilatkozat után elfordultak tőlünk, mert a szabadság után sóvárgó, a fejedelmektől némi engedményeket nyert vagy kicsikart nemzeteknek rossz példát adtunk. És mi az ausztriai házzal megtörtént Magyarországon mi könnyen megtörténhetne más fejedelmi házakkal is." Rámutatott arra, hogy a dinasztiák fennmaradását számtalan nemzetközi szerződés biztosítja, "ezt a forradalomban soha sem felejteni". Példának idézi a lengyel forradalmat, amely szintén megfosztotta trónjától a cárt és leverték. "Sajnálom, hogy jóslatom teljesedésben jövend, sejditésemben nem csalódom! Nem tudom elhinni, hogy kormány férfiaink, kik okos emberek nem tudnák mi veszély fenyeget."

Kissre hatottak a békepárti nézetek, de még inkább a polgári forradalmak tanulságai. Álláspontjában uralkodó a forradalom eredményeinek féltése. Megsejti ugyan, de nem mondja ki, hogy Függetlenségi Nyilatkozat meghozatala nélkül is bekövetkezett volna az osztrák-orosz ellenforradalmi invázió, és az osztrák uralkodóházzal való kompromisszumhoz pedig nem voltak meg a kedvező nemzetközi feltételek.

Kiss, a hadtudós és katona, előre látta a kikerülhetetlen vereséget az ellenséges katonai túlerővel szemben. Résztvevője, szem és fültanúja volt a politikai és katonai körökben dúló éles csatározásoknak a hogyan tovább kérdésében. Ismerte, sőt jól ismerte a vezető politikai személyiségeket, és a katonai vezetőket. Tudta ki, milyen nézetet vall és ki mire törekszik. Személyesen tapasztalta a politikai és katonai vezetésben az intrikákat, a széthúzást, az ellentéteket, amelyek tragikusan beárnyékolták a forradalom utolsó hónapjait.

Az utolsó időszakban kinevezték a magyarországi katonai nevelőintézetek főnökének. Az események drámai alakulása következtében végigélte a kormány és a hadügyminisztérium Szegedre, majd Aradra való telepítését.

Kiss Károly honvédezredesi és hadügyminisztériumi osztályvezetői pályafutása az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletétellel ért véget.

1848. augusztus 26 -án a fogoly tábornokokkal, fő- és törzstisztekkel Aradra szállították őt is, akinek életében drámai és utolsó szakasz kezdődik el. A cs. kir. rendkívüli hadi törvényszék elé állították. 1849. szeptember 21-én készítette el a hadbíróság Kiss Károly "Összefoglaló kihallgatásának" jegyzőkönyvét, amely tartalmazta a polgári forradalom és szabadságharc alatti tevékenységét.

Az Aradon levő foglyok megbeszélték, hogyan fognak védekezni a hadbíróság előtt. Kiss ezt szem előtt tartva a kihallgatás során elmondta, hogy 1848 márciusától 1849 augusztusáig milyen beosztásokat töltött be, és milyen kinevezések alapján. Vallomását olyan dokumentumokkal igazolta, amelyek bizonyították, hogy mindig törvényesen járt el. Joggal hivatkozott arra, hogy kinevezéssel került a törvényes magyar nemzetőrséghez és hadsereghez, és mivel esküt tett a magyar alkotmányra, köteles volt a honvédsereg soraiban maradni. Kiss, hogy a felségsértés büntettében nem mondhassák ki bűnösnek, azt vallotta, hogy nem értett egyet az április 14-i trónfosztással és hadügyminisztériumi beosztásából "saját gyengeségem miatt nem tudtam távozni és azután az ár magával ragadott" és "ezért osztoznom kell bajtársaim sorsában."

Kiss - fogolytársainak védekezését követve - a vallomását azzal zárta, hogy kijelentette: "fegyverrel a kézben nem harcoltam az osztrák csapatok ellen és a végzetes határozatban nem volt semmi részem". A kihallgatást az aradi cs. kir. rendkívüli hadbíróság 1849. szeptember 21-én lezárta, de az ítélethozatalra még várni kellett, mert előbb a fogoly tábornokokkal akart Haynau végezni.

Kissnek végig kellett szenvednie a honvédtábornokok 1849. október 6-i vértanúságát és Kazinczy Lajos ezredes 1849. október 25-i agyonlövését. Kiss Károly és még tizennégy ezredes, és alezredes társa felett az aradi cs. kir. rendkívüli haditörvényszék 1849. november 5-én hozott ítéletet. Kiss az ítéletben harmadik helyen szerepel és a vele kapcsolatos ítélet szövege így hangzik:

"Ítélet

melyet a báró Haynau cs. kir. táborszernagy és hadsereg-főparancsnok őnagyméltósága parancsára összeállíttatott megesketett teljes haditörvényszék az alább megnevezett vádlottak ügyében egyhangúlag hozott...

3. Kiss Károly, Budán Magyarországon született, 56 éves, katolikus, nőtlen, a cs. kr. hadseregből 28 évi szolgálat után mint százados 1837-ben nyugállományba ment és a lázadó hadseregben megbízták a politikai és nemzetőrségi ügyek előadójának és végezetül kinevezték, mint ezredest valamennyi katonai nevelőintézet főnökének...

A törvényesen kinyomozott tények és saját vallomásuk alapján igazolást nyert, hogy a vádlottak az 1848. október 3-i és november 6-i legfelsőbb nyilatkozat után is csatlakoztak Magyarországon a királyi hatalom elleni fegyveres lázadáshoz és az 1849. április 14-i debreceni országgyűlési határozatok után is, melyek kimondták Magyarország és Erdély elszakadását a császárságtól és a legmagasabb uralkodóháznak a magyarországi trónutódlásból való kizárását, állásukban megmaradtak a lázadó szolgálatban a háború befejezéséig, és ezért felségsértés büntette miatt az 5. hadicikk és vele kapcsolatban a Mária Terézia féle bűnvádi perrendtartás 61. cikkelye, az 1848. október 3-i, 20-i és november 6-i legfelsőbb nyilatkozat, továbbá az 1848. november 12-i és 1849. július 1-i kiáltvány értelmében...

Kiss Károly nyugállományú százados vádlott úr csekély befolyású, de veszélyes tevékenységéért az osztrák hadseregben viselt tiszti rangjának, nyugdíjának és vagyonának elvesztése mellett 10 évi várfogsággal büntetendő...

Így mondta ki a mai haditörvényszék az ítéletet a kegyelem fenntartásával.

Arad vára 1849. november 5-én

Moser Daubek

ezredes mint elnök hadbíró százados

Jóváhagyom... és az ítélet kihirdetendő és végrehajtandó.

Pest, 1849. november 10.

Haynau

táborszernagy

Kihirdetve és végrehajtva, a büntetés kezdete 1849. november 15-e.

Arad, 1849. november 16.

Daubek

hadbíró százados"

Kiss Károly a börtönbüntetéséből 8 hónapot letöltött és 1850. július 9-én mivel a cs. kir. hadseregből 1848 előtt kilépett tisztek amnesztiában részesültek, fogságából kiszabadult. De alig érkezik a fővárosba, amikor a cs. kir. pesti haditörvényszék a forradalomban és szabadságharcban kompromitált akadémikusokról, köztük Kissről is 1850. július 20-án listát állít össze az esetleges eljárás céljából.

Az abszolutizmus idején Kiss Károly Pesten Szép utca 3. Szám alatti lakásában visszavonultan élt, de tudományos célkitűzéseit és politikai nézeteit nem adta fel. Minden napját nehezítették az anyagi gondok; megélhetését az 500 pengő forint hadtudományi rendes tagi fizetésből és írásainak tiszteletdíjaiból fedezte. Nehéz helyzetét jól illusztrálja Toldy Ferenchez, az akadémia titkárához írt segítséget kérő levelének kezdő sora: „Szorul a kapca, nincs pénz, bukófélben vagyunk.”

Kiss Károly 1849 utáni első nyilvános fellépése 1851. március 17-én, az akadémia mathematikai és természettudományi osztálya részére tartott kisgyűlésen volt. A "Hadi történészet elmélete" című előadásában kifejtette haladó nézeteit a hadtörténetírás alapelveiről. Hadtörténészi munkássága mellett lefordította Károly főherceg "A stratégia alapelvei" c. művének első kötetét.

1854 és 1862 között az akadémián előadássorozatot tartott, olyan témákból, amelyekben a függetlenség eszméjének ébrentartását, az önálló hadügy és a nemzeti hadtudomány jelentőségét emelte ki egy-egy XV. és XVI. századi hadjárat, vagy ütközet hadtörténelmi megrajzolásán, elemzésén keresztül. A sort az 1854. február 27-i kisgyűlési értekezésével - "A várnai ütközet stratégiai (hadtani) szempontból - nyitotta meg. Bevezetőjében emlékeztetett a több mint hét esztendővel azelőtt, Mohácson megtartott előadására, s a levert szabadságharcra és az abszolutizmusra utalva jegyzi meg: "Hét év alatt sok víz folyt le a Dunán; sok igen sok történt e hazában is." Előadásának tárgyát indokolva megállapítja: azért vizsgál "mindig csak gyász-harczeseteket", mert a vesztes ütközetekbe "én több tanulságot helyezek". Tanulságok vonhatók le ezekből a nemzet számára. "A balesetek részleteiben láthatjuk mind azt kitárva előttünk, mitől óvakodnunk kell, mit javítanunk szükség; egyébiránt is, az erénynek próbaköve a szerencsétlenség, rakhelye az mindig a polgári erénynek és a harczias hősiességnek, olly nemzeteknél t.i. melyek még nem feledkeztek meg magokról, nem kötelességeikről, mert csak illy nemzetekben van még élet, s életrevalóság, élni megérdemlés; a melly nemzet mitsem gondolva politicai viszonyaival, az anyagi jólétre vergődésnek feláldoz minden más érdeket; a tudományok elhanyagolása mellett elhanyagolja a hadtudományt is; abban nincs életcsíra többé, annak a történelemben csak múlja van, de jövője nincs."

Sok vonatkozásban fatalista történetszemléletet áraszt Kiss bevezetője, de végső soron a vesztes és a nemzet sorsát döntően befolyásoló ütközetekből a jövő számára vont le a pozitív tanulságokat. Kiemelte a nemzet élni akarását, a tudományok, a hadtudomány szerepét a történelem alakításában: 1444. november 10-én "gyászos eredményű ütközet történt; az eredmény nemcsak hazánkat tekintve, de Európa sorsára s átalakulására is nagy befolyással volt". Ez a vesztes csata lett a forrása az oszmán hódításnak, a török uralomnak. A török kiűzése után az ország "többé vissza nem nyerhette, nem többé - mint álladalom - független állását sem."

Az akadémia konzervatív vezetése ekkor már bírálta Kiss Károlynak a függetlenségi célokat szolgáló hadtörténészi munkásságát.

Kiss Károly az MTA felhívására 1855. október 22-én beszámolt "1847-1855 években a tudományok körüli munkálkodásaim"-ról. Ebben külön kiemeli: "résztvettem az 1848-ban az országos nemzetőrségi tanács megrendelésből kiadott több kötetnyi kötelező és fegyver oktatási szabályoknak kidolgozásában a gyalog és lovas nemzeti őr- és honvédsereg számára". Ennek a tevékenységnek illy módon való jelentése bátor állásfoglalásnak számít. Nem tagadja meg 48-as szerepét és tudományos munkának tekinti a katonai szabályzatok kidolgozását. Szükségesnek tartotta, hogy az MTA ismerje meg, illetve ismerje el az 1848-49-ben kifejtett szabályzatírói tevékenységét.

1856. július 21-én a nándorfehérvári diadal 400. évfordulóján Kiss az akadémián felolvasta "Hunyadi János utolsó hadjárata Bolgár és Szerbországban 1454-ben, s Nándorfehérvár fölmentése a török táborozástól 1456" című hadművészet-történeti értekezését. Kiss ebben éles bírálatot gyakorolva többek között megállapítja: "Nincs érc emlékszobra a két magyar hazában a nagy hősnek. Bűne volt ez nemzetünknek mindig, hogy kegyelettel nem viseltetik elhunyt nagy fiai iránt ... nincs emlékszobra Hunyadi Jánosnak. De él még emlékezete minden jobb hazafi keblében." Elérzékenyülve mondja el, hogy lehetséges ez volt "az utolsó felléptem az Academia tisztes körében. Sokan elhullottak már csak huszonhat év alatt is mellettem academiai tagtársaim közül, mint elhullottak egykor mellettem az ütközetekben bajtársaim közül, de végre csak rajtam is a sor."

A múltra való emlékezés után még 10 évet él a 64 éves Kiss Károly, aki továbbra is ápolja a barátságot kortársaival és a fiatalabb nemzedékkel. Az elmúlt évek alatt Szontágh Gusztávhoz fűződő híres barátsága nem lazult meg. Nagy veszteségnek tekinti, hogy a már hosszabb ideje súlyos beteg Szontágh, legjobb katona és tudós barátja 1858. június 7-én meghalt. Kisst ez az esemény nagyon megrázta.

Rendszeresen részt vett az akadémia rendezvényein és pályadíjak elbírálásában 1859-ben 1860-ban átmenetileg megromlik a viszonya régi barátjával, a befolyásos Toldy Ferenccel.

1861 nevezetes esztendő Kiss Károly életében. Hosszú huzavona után megjelent az MTA megbízása alapján magyarra fordított nagy jelentőségű hadtudományi munkája: "A stratégia elvei az 1796-i németországi hadjárat előadásával felvilágosítva Károly austriai főherczeg által" első kötete. A fordítás második kötete 1862-ben, a harmadik kötet 1863-ban jelent meg

1862-ben utoljára szerepelt nyilvános akadémiai előadásokkal: "Az 1448-i rigómezei ütközet hadtudományilag előadva 2-ik, 4-ik felolvasás az Akadémiában."

1863-ban még folytatta hadtörténeti kutatásait, részt vett az akadémiai munkálatokban, anyagot bírált és levelezett. De hetvenedik életéve betöltése után fizikai ereje gyengülni kezdett, szellemi elevensége csökkent és munkakedve lankadt. 1865-ben Szeged városa országgyűlési képviselőnek akarta megválasztani, de Kiss Károly megköszönte a bizalmat és arra kérte a szegedieket, hogy "bizalmukat erőteljesebb egyénre ruházzák át, különösen olyanra, ki a haza javát előmozdítani leginkább meghívatott."

Kiss Károly betegsége miatt, már nem tudott megjelenni 1865. december 9-én az Akadémia új épületének felavatásán. Élete elkomorult, de szinte az utolsó percig, 1866. február 17-én bekövetkezett haláláig dolgozott. A lapok Kiss Károly elhunytát gyászhírben közölték. A Hon 1866. február 20-i száma tudósítja olvasóit, hogy "Kiss Károly a m. ak. rendes tagja f. hó 17-én este 8 1/2 órakor korelgyengülés következtében, életének 73-ik évében elhunyt. Temetése ma délután ment végbe egész csendben, széputczai lakásából, az ak. néhány tagjának részvétele mellett." Ezt kiegészítette a Pesti Napló ugyanaz napi száma annyival, hogy "a néhány hónap óta gyengélkedett aggastyán kimúlásának híre úgyszólván a temetés órájában kezdvén terjedni, mintegy husz-harmincz akadémiai tagon kívül, kik szintén csak az utolsó perczben értesülhettek, kevesen jelentek meg... Temetése ma, hétvőn délután 3 órakor ment végbe. Béke poraira!

A Fővárosi Lapok 1866. február 21-i számában méltatta Kiss Károly munkásságát. Az emlékező sorok befejező mondata megjegyzi: "Ő nevezetes hadtudományi s egyéb könyv-gyűjteményt hagyott hátra, melyet az akadémiának kellene megszerezni." Kiss Károly 1854. október 29-én Pesten kelt végrendelete, melyet 1866. február 22-én hirdettek ki, 4. pontjában könyveiről így intézkedett: "Jól tudom azt, miszerint a könyvgyűjteményt épségben tartani, vagy még gyarapítani is nincs minden ember hivatva, úgy nincsenek talán barátném gyermekei sem, azért megkérem őt, a könyvgyűjteményt ajándékozza vagy a Magyar Académiának, vagy a Nemzeti Múzeumnak azon megjegyzéssel, hogy az az ő és az én emlékezetemre a könyvek együtt tartassanak, szét ne oszlattassanak, így a mint a könyvgyűjtemény van, bír kevés becscsel, szét darabolva mit sem ér." Kiss Károly könyvei - ugyan nem különgyűjteményben - ma az MTA könyvtárában találhatók meg.

Az MTA 1866. február 20-án emlékezett Kiss Károlyra és az emlékbeszédet Toldy Ferencz tartotta meg. "Ez emlékbeszéd után az elnöklő Kubinyi Ferencz indítványára elhatározzák az arcképét az akadémia elhunyt tagjai közé fogják függeszteni." A Magyar Tudományos Akadémia 1867. évi nagygyűlése január 31-i ülésén Arany János titoknoki jelentkezésében még egyszer megemlékezik arról, hogy 1866. február 17-én "Kiss Károly mathematikai osztálybeli rendes tagot, a hadtudományoknak Akadémiánkban egyik, majdnem egyedüli mívelőjét kelle elbocsátanunk a halandóság útján."