Jelentések a tábori alakulásokhoz érkező pótlások minőségéről arra engednek következtetni, hogy a nevelés és oktatás, a harcoló csapatoknak használható anyaggal való ellátása érdekében, bizonyos tekintetben még kiegészítésre szorul.
A kiképzés rövid tartama megköveteli az idő legcélszerűbb kihasználását és az arra való törekvést, hogy a legénységet mindarra oktassuk, a mire a táborban szüksége van. Díszelgésszerű gyakorlatozásra mostan nincsen idő, ellenben igen fontos az állandó erkölcsi befolyás.
Az alábbiakban a nevelésnek és a kiképzésnek azok a pontjai vannak felsorolva. a melyekre még az eddigieknél is nagyobb súlyt kell helyezni.
1. Minden embernek tisztában kell lennie azzal, hogy a monarchia a háborút létfenntartásáért viseli; hogy mindenkinek megfeszített erővel kell törekedni arra, hogy a bennünket tönkre tenni akaró nagyszámú ellenséget legyőzze.
Az ellenség célja az, hogy a földbirtokot elpusztítsa és az ipart és kereskedelmet megsemmisítse.
A legyőzött állam nem képes polgárait sem élelmezni sem keresethez juttatni.
A győzelem ellenben nagy gazdasági fellendülést biztosi s ennek következtében a háború okozta és a lakosságra súlyosan nehezedő terheket megszünteti, általános jólétet szül.
A hadsereg eddig kiválót teljésített. Szüksége van azonban, ez után is derék, fegyelmezett és jól kiképzett katonákra, hogy az ellenfél fölött eddig kivívott sikerei mihamarabb végleges győzelemmé váljanak s ennek nyomán a háborút dicsőségesen befejezhesse.
2. A legénységnek a szökés bűntényének gyalázatosságát meg kell magyarázni és büntetőjogi • következményeire figyelmessé tenni.
Az ellenséghez való átszökésnek kötél általi halál a büntetése. Vagy pedig a hazába való visszatérés életfogytiglan lehetetlen.
A hozzátartozók azonnal elvesztik az állami segélyezést.
Azonfelül a gyávának nevét közhírré tétel végett illetőségi községével közlik.
Szökevénynek (ellenséghez szökőnek, árulónak) vagyonát törvény szerint elkobozzák. Házát és földjét az állam elveszi.
3. Hadifoglyokkal úgy kell bánni, mint a rabokkal.
Nem szabad velük beszédbe elegyedni. Meg kell akadályozni, hogy azok röpiratokat osztogassanak, és hogy polgári egyénekkel érintkezhessenek.
Velük durván bánni tilos a szánalom azonban fölösleges!
4. Hadifogságot szerencsétlenségnek kell tekinteni, mert sokkal nagyobb nyomor és nélkülözés vár ott mindenkire, mint a harcmezőn. A hadifogságban igen sokan durva bánásmód és betegség miatt elpusztulnak.
5. Aki olyan szerencsétlen, hogy hadifogságba jut, annak tisztában kel] lennie azzal, hogy minden kijelentése, melyet az ellenségnek saját csapatáról tesz, a még harcban álló bajtársainak helyzetét súlyosbítja, és hogy árulását az ellenség csak megvetéssel fizeti meg.
A fogolynak még abban az esetben sem szabad semmiféle nyilatkozatot tennie, ha a kérdezősködő — megvesztés céljából — saját haderőnk tiszti egyenruháját viseli.
Még az agyonlövetéssel való fenyegetés esetén sem szabad árulást elkövetni.
Saját feljebbvalóinak és elöljáróinak mindenkor tisztelettel és engedelmességgel tartozik.
6. Minden katonának tudnia kell, hogy hadifogságából való visszatérésekor magát igazolni köteles, és ha fogságba jutásának körülményeit elfogadhatóan nem tudja igazolni, akkor szökevénynek tekintik és ennek megfelelő elbánásban részesítik.
7. A legénységet figyelmeztetni kell arra, hogy ellenségeink mindenütt kémkedést fejtenek ki, s ki kell oktatni arra, hogy olyan egyéneket, akik gyanús kérdezősködéssel hozzájuk fordulnak, a rendőrségnek, vagy a legközelebbi őrségnek kell átadni. A harctéren pedig az ilyeneket azonnal le kell tartóztatni és a legközelebbi elöljáró elé vezetni.
Ismeretlenekkel szemben, legyenek azok akár polgári ruhában, akár egyenruhában, valamint hallótávolságra ismeretlenekkel, a legnagyobb óvatosságot kell tanúsítani a beszélgetésben.
Minden tisztnek és minden altisztnek kötelessége ezt a legénységnek értelmi fokához mért módon megmagyarázni, vele a hivatalos sajtóhireket csapataink győzelmeiről közölni és az embereket önbizalomra és öntudatra nevelni.
A bátor magatartás jutalmazása a vitézségi érem (4 osztály). — Az egész család büszkesége. Életfogytiglani pótlék (3. osztály).
A lelkészek feladata a legénységnek Istenben való hitét felébreszteni és megerősíteni.
1. A feszes tartást, határozott fellépést és a föltétlen engedelmességet minden egyes katonától mindenkor meg kelt követelni s akkor nehány fegyelmező gyakorlat elégséges arra, hogy a fegyelmet az osztagban is meghonosítsuk. A hosszas gépies gyakorlatozás az embereket kimeríti ügyetlenné és gyámoltalanná teszi.
2. A fegyver kezelését és tisztogatását a katonának megszokásszerűen kell végeznie.
3. A katonával meg kell értetni fegyverének és töltényeinek nagy értékét.
A könnyen sebesültek kötelesek fegyverüket a tűzvonalból visszahozni, mert máskülönben bekötözés nélkül visszaküldetnek.
Fegyverért, amit a sebesült szuronnyal együtt magával hoz, a tábori korház 10 korona jutalomdíjat fizet (szurony nélkül 8 koronát).
Járni nem tudó sebesültek szúrják fegyverüket szuronnyal függélyesen, puskatusával fölfelé a földbe, hogy azt könnyen meg lehessen találni.
Mindenkinek azon kell lennie, hogy minél több ellenséges fegyvert és felszerelési tárgyat gyűjtsön és szolgáltasson be (Fel nem robbant tüzérségi lövedékekhez és kézi gránátokhoz nem szabad nyúlni, hanem azokat el kell ásni. Ha ez nem volna lehetséges, a helyet feltűnő módon meg kell jelölni).
Minden beszolgáltatott ellenséges fegyverért a gyalog hadosztály parancsnokság. 2 korona jutalmat ad.
4. A katonának tudnia kell, ki az időnkénti elöljárója.
5. Az őr és őrszem kötelességét és magatartását tökéletesen ismerni kell; a katonának tudnia kell, hogy mint őr igen nagy úr és szolgálatát szigorúan és lelkiismeretesen kell ellátnia.
6. Saját őrjáratról vagy éppenséggel különítményről, amelyet éjjelen át előre küldenek, minden egyes gyalogosnak tudomással kell bírnia.
Éjjel tehát mindenre kell lőni, ami az ellenség felől jön, ha csak, mint saját csapat kétségtelenül fel nem ismerhető.
Az ellenség felöl jövő kiáltást «Saját csapat» vagy «Tüzet szüntess» csak akkor szabad figyelembe venni, ha a kiáltónak a saját hadsereghez való tartozandósága kétséget kizáróan megállapítható.
Sokszor közeledik az ellenség az első sorban «kezekkel fel», a zsebben pedig kézigránátokkal megrakodva.
Az első sor mögött három-négy fölfegyverzett sor nyomul előre és a vigyázatlan vagy könnyen hívő katonákat megrohanja.
Visszavert támadás (színlelt támadás) után az ellenség közül egyesek — magukat halottnak tettetve — a drótakadályok előtt fekve maradnak, hogy - azokat az éj folyamán átvághassák. Azért minden az arcvonal előtt elesettnek, ha egyébként be nem szállítható, a kegyelemlövést meg kell adni.
7. Menetelés és pihenés, harc és nyugvás közben igen fontos az állandó összeköttetés fenntartása előre és hátra, jobbra és balra, valamint a folytonos megfigyelés minden irányban.
8 A rendelkezésre álló rövid kiképzési idő megköveteli, hogy a szuronyvívásban való kiképzési utasításban (Tornautasítás E—4. IV) foglalt valamennyi lábmozdulatot, döfést, hárítást és cselet ne hosszadalmas, a katonát gyakran igen kifárasztó gyakorlatok árán tanítsuk be.
Hosszadalmas tanítgatással a kiképzés az alapismeretek keretén túl alig terjedne és a katonát nem erélyessé, hanem merevvé tesszük. A közelharcban fegyverét tehernek érzi, melytől szabadulni igyekszik a helyett, hogy tudatában lenne annak, hogy szuronyos puskájában kiváló szúró fegyvert bír.
Az oktatást tehát azzal kell kezdeni, hogy a katonát az ellenség teljes erővel való támadására rászoktassuk. Több felállított vagy lefektetett bábúra, rövid nekiiramodás után, erőteljes döfőseket kell ismételten végeztetni. Hogy eközben milyen a lábállás vagy testmozdulat, az teljesen mellékes. A fődolog az erélyes döfés minden irányban, a merre az ellenfél van.
Ezután azonnal át kell térni a harcszerű szuronyvívásra és azt igen gyakran, lehetőleg naponkint, hacsak egy fél vagy egy negyedóráig is, de gyakorolni kell.
1. Ki1övés csak akkor van, ha a céltárgyra nemcsak első föltünésekor (ill. meglátásakor) lehet tüzelni, hanem ha azt megközelítés esetén is állandóan tűz alatt tarthatjuk. A kilövéshez tehát szükséges:
2. laposan pásztázott előtér. Ilyennek elérésére, kisebb távolságra (50—300) feltétlenül, nagyobb távolságokra a lehetőségig törekedni kell.
(Lásd az 1. és 2. ábra)
3. Hogy a tüzelést éjjel is hatásosan alkalmazhassuk, az előkészületeket az éjjeli 1övésre alaposan és megbízhatóan kell megtenni; ezeknek az előkészületeknek jelentőségéről és fontosságáról minden embert ki kell oktatni.
(Lásd az 3. és 4. ábra)
Ha esetleg lövőréseken át kell tüzelni, akkor ezeket erős faanyaggal szilárdan ki kell bélelni úgy, hogy a fegyver szorosan a lövőréstalphoz fektetve az előtér hatásos pásztázásához szükséges helyes irányt nyerje. Felületesen végrehajtott előkészületek (a lövőréstalp helytelen hajlása, villák és botocskák földbe szúrása stb. értéktelenek.
4. .A rézsútos tüzelés fogalmát gyakran az oldalazó tüzelés fogalmával fölcserélik. Minden parancsnoknak és embernek tudnia kell, hogy nagy hatást csak oldalazó tüzeléssel lehet elérni, miért ennek keresztülvitelre törekedni kell.
Kivált géppuskák alkalmasak az oldalazó pásztázásra.
(Lásd az 5. ábrát)
Az akadály előtt levő területet és magát az akadályt is oldalazó tűz alá kell tudni venni.
A 6. és 7. ábra feltünteti a különbséget a géppuska arcvonal és oldalazó hatása közt.
Az arcvonal előtt fekvő oldalazó erődműveket, az arcvonalból jövő kereszttűzzel kell biztosítani tudni.
(Lásd a 8. ábrát)
A 8. ábrából kitűnik azonban az is, mennyire fontos az éjjeli lövést (oldalba) a legpontosabban beállítani, hogy az oldalazó erődművekben elhelyezett legénység veszélyeztetve ne legyen.
5. Az arcvonal nyomdoklásának és az arcvonal előtti akadályok létesítésének célszerűségéről (azoknak hatásos pásztázhatása céljából) a 9. és 10. ábra nyújt felvilágosítást.
6. Hatásos ellenséges tűzben előrefutni csak egyenként vagy kisebb csoportokban lehet, továbbá egyenként előre, sorakozni futólépésben, olykor kúszva födözéktől – födözékig, esetleg zegzugos vonalban is.
(Lásd a 11. ábra.)
7. A szakasz és századnak minden alakzatból egysoros vonalba való gyors kifejlődését egy födözék mentén tüzelés céljából, sokszor és alaposan kell gyakorolni.
Az elöllevő harcvonalak felváltásánál a felvonulás, ha a terep födözéket nem nyújt, harcalakzatban történjék.
8. Szakaszparancsnokokat és legénységet ki kell oktatni arra, hogy ellenséges járőrök és géppuskák sokszor az erdőszél fáin fészkelik be magukat.
9. Visszavonuló ellenséget tűzzel kell üldözni; az utánfutás céltalan és azt megtűrni nem szabad.
10. Minden emberrel alaposan meg kell értetni, hogy az ellenséges tűzben való visszavonulás sokkal több vesztességgel jár, mint a pillanatnyi helyzetben való kitartás.
Ha a harchelyzet kényszere folytán, vagy parancs folytán kell visszavonulni, úgy a keresztülvitel a sötétségben történjék.
A szakaszparancsnokok, vagy az arcvonal mögötti altisztek, mint utolsók vonulnak vissza. (Az ellenséghez átszökők és a gyávák ellenőrzése céljából.)
11. Támadásnál is gyakran célszerű az ellenséges állások közeli megközelítését az éjjeli órákra halasztani. Ha az állásba nem lehet behatolni, úgy a rajvonalnak az elért helyzetben haladék nélkül be kell ásnia magát.
12 A roham keresztülvitelét, megerődített állásokra is, többször kell gyakorolni.
A roham gyakorlásánál ‚semmiképpen sem szükséges az azt megelőző támadást mindig nagy távolságról megkezdeni.
Ugyanígy viszonossággal végrehajtott gyakorlatoknál a hosszú menetelést mellőzni kell, hacsak a felvonulási időt a menetfegyelem, menetbiztosítás és egyéb oktatandók gyakorlására nem akarjuk kihasználni
(Lásd 12. ábrát.)
Legfontosabb a védelmi vonalak (a nyomdokvonal) helyes megválasztása, illetőleg telepítése. Ha egy vonalat támadás alatt érünk el és futólagosan be is rendezzük, az gyakran állandó állásnak nem felel meg. Nyomdokvonalát tehát, amint csak lehetséges, ki kell igazítani. E végből ha nappal nem lehetséges, úgy alkonyatkor új kitűzést kell eszközölni.
Ennél különös figyelmet kell fordítani az összes fedezékek és akadályok oldalozására Merev, egyenes vonalak kitűzését kerülni kell. A nyomdokvonalat szabálytalanul megtört vagy lépcsőzetes oldalazó erődműveket kell berendezni és gondosan a terepviszonyokhoz alkalmazni.
(Lásd 13. ábrát.)
Fő oldalazó fegyver a géppuska.
Az új nyomdokvonal meghatározása után az akadályokat minél előbb ki kell építeni.
A nyomdokvonal kitűzése a századparancsnokok, nagyobb kiterjedésnél a szakaszparancsnokok kötelessége.
Az állás első telepítése többnyire a harcászatilag fontos tereprészek berendezésén fordul meg, tehát oly csoportok alakításán, melyek oldalazó tűzzel a térközöket (hézagokat) teljesen uralják. Igen fontos a térközöket mielőbb akadályokkal lezárni.
(Lásd a 12. ábrát.)
A telepítés további folyamán a térközöket védelemre is alkalmas összekötő árkokkal kell lezárni úgy, hogy az állásban való huzamosabb időzésnél (tartós állás) folytatólagos véde1emre alkalmas árkok létesüljenek.
Oldalazó erődművek (tört vonalak) nyomdokolásánál arra kell nagyon ügyelni, hogy egyes részek egymást ne lőhessék; azért nem szabad sehol túlhegyes szögleteket kitűzni.
Tiszteket és tisztjelölteket a védelmi vonal megválasztásában és a nyomvonal kitűzésében behatóan kell oktatni.
A gyakorlati szabályzatnak azt az alapelvét, hogy az erőket kevés, de fontos pontokra összpontosítsuk és onnan az előterepet és térközöket tüzeléssel uraljuk, sokszor kellő figyelemben nem részesítik.
Ha az állást gyenge erőkkel kell tartani, nem szabad az illető századokat és zászlóaljakat az egész vonalon egyformán lazán elosztani. Ilyenkor tartalékok kikülönítése lehetetlen, a vezetés pedig nehéz.
A csapat egy részének mindig alkalmat kell adni a pihenésre és az alvásra.
Alapelvnek kell maradni: a terepet a védelmi vonal harcászatilag fontos pontjaiból uralni, a térközökbe benyomult ellenséget oldalazó tűz által meg semmisíteni; a mi a megsemmisüléstől megmenekszik, a tartalékok által elfogni vagy visszadobni.
A megerődített vonal kiugró részei gyakran vannak veszélyeztetve. Szükséges tehát oda a hátrább fekvő részekből kereszttüzet irányítani, erősebb akadályokat, esetleg aknákat telepíteni, az előtér megvilágításáról (világító rakéta és pisztoly) gondoskodni, végül riasztó eszközöket az akadályokban elhelyezni
A födözékek kiépítése különböző:
a) a közeli érintkezésben az ellenféllel, illetőleg ellenséges tűzben, vagy
b) az ellenséges tűzhatáson kívül.
a)-hoz. Ellenséges tűzben a beásás fekve történik a harc- (raj-) vonalban. Az egyes csatárok először lövészteknőt készítenek maguknak, a melyeket lassanként annyira mélyítenek, hogy egyes gödrök keletkeznek, a melyekből állva lehet tüzelni. Ebben az emberek úgy segítenek magukon, hogy két egymás mellett fekvő katona közül az egyik lő, a másik ás. A gödrök utólagosan folytatólagos lövészárokká lesznek összekötve. A lövészgödrök között fennmaradt földtömegek közül egyesek a harántgátak alapjául meghagyatnak.
Az árkokat eleintén csak oly szélesre kell készíteni, hogy felszerelt katonák éppen hogy akadály nélkül közlekedhessenek.
A gyalogságot gyakorlatozás által rá kell szoktatni az ellenséges tűzben való gyors beásásra.
b) –hez. A készítendő födözékek minősége szerint kell a munkák legcélszerűbb végrehajtását elrendelni.
A századparancsnok szakaszparancsnokaival megállapítja a vonal részleteit, meghatározza az oldalazó erődműveket, és akadálytelepítéseket, a födözékek keresztmetszetét, harántgátak távolságát s a beépítések minőségét és számát. Később még az összekötő árkok irányát és egyéb részleteket kell meghatározni.
A földszerszámmal el nem látott legénységet elsősorban akadályok telepítésére kell felhasználni amelyeket ha csak lehetséges, azonnal az egész kiterjedés mentén egysorban kell előkészíteni.
Kisebb részlegeket a 1őterületnek közeli távolságra való berendezésével kell megbízni. E tekintetben szigorúan kell ügyelni arra, hogy az előterep ne terv nélkül ritkítassék, hanem csak az okvetlen szükséges kilövés állíttassék helyre. Ellenkező esetben az állást a rossz leplezés következtében az ellenséges tüzérségi megfigyelők, valamint a repülők igen könnyen felfedezik. Álta1aban valamennyi telepítés leplezésére nagy gondot kell fordítani.
Csak olyan esetben, a mikor az ellenséggel az érintkezés kizártnak tekinthető, szabad az árkot mindjárt kezdetben teljes keresztmetszetében egyformán kiemelni; egyébként pedig minden ember igyekezzék magát a lehető leggyorsabban a mélységbe beásni addig a határig, a míg az állva célzás lehetőségét elérte. Csak ezután kell az összeköttetést a jobb felé eső szomszéddal létesíteni.
Az állás kiemelésénél a fegyvert állandóan kéznél kell tartani. Legjobb, ha a dolgozó azt közvetlenül maga mögé lefekteti.
A födözékek lehető zajtalan kiásását éjjel, valamint a csöndes felvonulást és a munka keresztülvitelét éjjel, gyakorolni kell.
A tüzérségi telitalálatok és az oldalazó tűz hatásnak csökkentésére a harántgátakat, — ha azt akarjuk, hogy azok hátasosan védjenek, —- akként kell közbeiktatni, hogy azok koronájukkal 1 m-rel a hátsó árok rézsutozata fölé emelkedjenek és legalább 2 m., a legnehezebb űrméretek ellen 3 – 4 m vastagságúak legyenek. Hogy az ellenség azokat fel ne ismerhesse, a koronának hátrafelé mérsékelten lejteni kell. Egymástól való távolságukat még ott is ahol nem várható hosszantozó tűz, kb. 16 lépésnél (rajszélességnél) távolabbra nem szabad méretezni. Erős hosszantozó tűznél egymáshoz közelebb, egészen 5 m-re kell állniok.
(Lásd 14. ábrát.)
Nyílt, szabad terepen, továbbá sziklás és köves talajban a födözékeket lehetőleg mélyen kell bevágni (berobbantani). Feltöltött kőmellvédek erősebb ágyútűznél igen hátrányosak. Bevágott födözékek az ellenség látása és a repülők felderítése elől könnyebben elrejthetők.
Ha állások gyökeres erdőn át vagy nedves talajon keresztül húzódnak, akkor ugyan úgy kell töltéseket emelni, mint olyan helyeken, ahol a kilövés azt feltétlenül megköveteli. Ebben az esetben azonban a külső rézsutozatot lehetően simán kell a terepbe átvezetni és a kiemelt föld felső rétegével (erdei fövénnyel) betakarni.
Feltöltött födözékeknél hátvédeket is kell létesíteni.
(Lásd a 15. ábrát.)
Ha egy állásban előreláthatóan hosszabb időt kell eltölteni, úgy az állást az erősbített lövészárok keresztmetszete szerint kell kiépíteni.
(Lásd a 16. ábrát.)
A födözékek kivitelénél számításba kell venni a csapat harcértékét is. A harcban kevésbé jártas csapatoknál mindent el kell kerülni, a mi a raj - (szakasz) – parancsnok személyes befolyását az alárendelt legénységre megnehezítené vagy gátolná. (Befödés mellőzése, közös óvóállások az egész raj részére, harántgátak ne a rajon belül stb.)
Egészen befödött lövészárkok és folytatólagos srapnelernyők célszerűtlenek. Ilyen berendezéssel a födözékek láthatósága aránytalanul nagyobb, a tisztesek befolyása megnehezített, a tüzérségi telitalálatok hatása erősen fokozódott és szuronytámadás visszaverése majdnem lehetetlen.
Eső, hó és hófúvás ellen védelmül a helyenként ledobható, külső oldalukon tetőlemezpapírral bevont deszkatáblák alkalmazhatók.
(Lásd 17. ábrát.)
Tüzelő lövészek részére fejvédőül esetleg acélpajzsok jöhetnek tekintetbe, melyek a felhágón (lövészpadon) készenlétbe és adott pillanatban a mellvédre helyezhetők legyenek.
Óvóhelyeket (férőhelyeket) sohasem szabad az ellenség felé fordított árokrézsútba bevágni. Azokat, a harcvonalat biztosító csapatok részére, alapelvileg a tarajvonal alatt elsüllyesztve kell létesíteni.
(Lásd a 18. 19. ábrát)
Már a harcállások első telepítésénél kell gondoskodni arról, hegy azok szárazon tarthatók legyenek, és hogy a csapadékvizet le lehessen vezetni. Az árkokban a vízlevezető csatornákat állandó, mérsékelt lejttel kell kiemelni, ha csak lehetséges burkolni és farostéllyal befödni.
(Lásd 20. ábrát.)
Az álláshely padozatának egyenletesen a levezetőcsatorna felé kell lejtenie. A hátsó- és oldalterepen összegyülemlő víznek nem szabad az árkokba folyni, hanem azt idejekorán külön árkolással kell felfogni és a födözék körül elvezetni. Az óvóhely bejárata magasabban legyen, mint az árokfenék. A vízlevezető csatornákat helyenkint a mellvéd alatt előrefelé kell kivezetni.
(Lásd 21. ábrát.)
Az állásban való előrelátható hosszabb tartózkodás esetén, az árokfalakat mielőbb burkolni és a burkolatokat alaposan megerősíteni kell, hogy nagyobb esőnél és havazásnál beomlások elő ne fordulhassanak.
A harcállásokhoz vezető összekötő árkok mindig harántgátak mögött torkoljanak. A kígyószerűen csavarodó futóárok felel meg a legjobban és ad legkevesebb munkát. Összekötő árkoknak lehetőleg teljes embermagasságig kell védelmet nyújtani, miért is födözékmagasságuk 2.00 egész 2.50-ig terjedhet
(Lásd 22. ábrát.)
Sebesültszállítmányok részére szolgáló kitérőhelyeket minden 20 – 30 m-re kell készíteni.
Célszerű az összekötő árkokat helyenként az oldalba való tüzelésre berendezni, hogy ellenséges áttörés esetén oldalazólag be lehessen avatkozni.
(Lásd 23. ábrát.)
Akadályokat legjobb a tarajvonal elé kb. 30 m-re (40 lépés) elhelyezni. Egész kiterjedésükben ne csak az arcvonalból, hanem oldalazólag is tűz alá legyenek vehetők.
Leghatásosabb a drótakadály, amely ne legyen túl magas, sem túl sűrű, hogy a kilövést ne gátolja és a saját tűz által szét ne romboltassék. 0.8 1.0 m magas, ritkásan beszúrt (gyéren szétosztott) akadálykarók, nem túl sűrű drótfonatokkal felelnek meg a legjobban. Szükség eseten a ta1aj fölé alacsony botló drótokat lehet kifeszíteni, vagy cölöpökön megerősített és sakktáblaszerűen elrendezett dróthurkokat (lábhurkokat) is lehet alkalmazni.
(Lásd 24. ábrát.)
Ha elegendő drót áll rendelkezésre, akkor ajánlatos egy egységes, széles akadály helyett, - két vagy három – egyenként 4 m széles drótakadályt 10 – 15 lépés térközzel létesíteni. A térközökben még botló drótokat vagy lábhurkokat is le lehet fektetni.
Célszerű a drótakadályokat szűkített árokba süllyeszteni, egyrészt, hogy azokat az ellenség meg ne lássa, másrészt, hogy saját tüzelésünkkel el ne romboljuk. Drótakadályok telepítésénél célszerű cövekek helyett az élőfákat kihasználni.
Vasból való akadálycölöpök jobbak, mint a fából valók.
A tartósság emelése céljából előnyös a külső akadályfalakat beakasztani. Kiváltképpen nedves talajban kell a karókat erősen rögzíteni, illetve beverni.
A karók között a drótot egészen szabálytalanul és lazán kell fonni, a fakarókon azonban drótkapcsokkal erősen megerősíteni, mert különben a drótnak egy helyen való elvágása elégséges arra, hogy azt könnyen le lehessen szedni.
Az akadályokon át gyorsan elzárható, többszörösen megtört átjárókat kell nyitva hagyni s ezeket meg kell jelölni.
Ha az ellenfél közelsége a drótakadály rendes építését megakadályozza, akkor spanyol lovasokat kell éjjel, esetleg rudak segítségével is , a födözék elé kitolni és ott megerősíteni, illetőleg egymással összekötni.
A lövészárok előtt ág- és fatorlaszok alkalmazását kerülni kell, mert gátolják a kilátást és kilövést s az ellenség közeledését, kivált akkor, ha hóval fedettek, eltakarják, végre ha szárazak, tüzeléssel könnyen felgyújthatók.
Farkasvermek helyes kivitelben való elkészítése sok időt és munkát vesz igénybe, amit más célra jobban lehet értékesíteni. Tábori állásokban azért csak kivételesen nyerhetnek alkalmazást.
Aknamezőket dörzsölőgyújtógránáttal a következő módon lehet rögtönözni:
A gránátokat hármas csorportokban, 3 – 4 lépés térközzel kell sakktáblaszerűen kirakni és drót huzal segítségével a födözékböl meggyújtani.
A gránátokat a födözék felé eső részén kövekkel kell hatástalanná tenni; minden csoport középső drótjába, a hurokkal hozzákapcsolt oldaldrótok betorkolása előtt egy fabotocskát erősítünk meg, melyen az oldaldrótok meghúzás esetén egymás után fennakadnak; az oldaldrótok hurokjainak különböző hosszúsága által a gránátok egymás után gyújthatók meg.
Telepítésükről a 25. és a 26. ábra ad felvilágosítást.
«Egyetemes gránát» a drótakadályoknál a 27. ábra szerint is alkalmazható.
Az ilyen gránátoknak a födözéktől legalább 30 lépésnyi távolságra és külön cöveken kell megerősítve lenniök, hogy az akadályt meg ne rongálják.
Dörzsölőgyujtógránátok érintkező aknákkal való alkalmazását a 28. ábra mutatja.
A gránátok a drótnak erősebb megérintése vagy elvágása esetén önműködően meggyulladnak. A telepítést jól kell leplezni és a gránátokat a földön (fákon stb.) jól megerősíteni.
a) Riadó a lövészárokban
Mindenki leggyorsabban a mellvédhez megy. Ha «szerelvényt le» volt elrendelve, nem kell először a szerelvényt felvenni. (Ezt a riadót éjjel és nappal gyakorolni.)
b) «Felszerelni» különbségül a «riadó»-tól. Az emberek által ezt továbbadatni és pontosan megkülönböztetni a riadót és felszerelést, melyet sokszor felcserélnek.
c) A lövészárkot megszálló legénységnek felriasztása a fülelő őrök vagy tábori őrsök által és a riadó továbbadása.
A parancs végrehajtásának ellenőrzése minden új helyzetben és minden kötelékben az alosztálytól fölfelé.
d) A lövészárokban állandóan teljes tölténytárak legyenek a puskában!
A többi töltényt egyáltalában nem kell kivenni a dobozokból, vagy csak keveset, mert különben a töltények megrozsdásodnak, amiáltal nagy töltési zavarok állanak elő.
A töltényeket csak száraz, homokmentes lövőszer fülkéknél, vagy közvetlen az ellenség jelzett támadása előtt kell kivenni a dobozokból.
e) Á géppuskák éjjeli lövésre való beállításának és rögzítésének (szélességben és magasságban) naponként még alkonyat előtt kell megtörténnie.
Ennek célja: meghatározott helyeknek (drótakadályoknak stb.) lapos és sűrűbb pásztázása, éjjel, továbbá kikapcsolása azoknak a részeknek, ahol a saját arcvonalunkat veszélyeztetjük, vagy ahová hatni úgy sem tudunk. (Holt terek kikapcsolása.)
(Lásd a 29. ábrát)
f) Világító eszközöket csak akkor kell használni, ha az akadályvonal előtt levő tábori őrsök (figyelő és fülelő őrök) az ellenfél közeledését jelentik, vagy ha gyanús dolgot kell felderíteni. Mert máskülönben a legénységet ok nélkül háborgatjuk, a saját állásunkat céltalanul megvilágítjuk; mindez egyébiránt a világító eszközökkel való takarékoskodás szempontjából is kívánatos. Folytonosan világítani csak akkor kell, ha az ellenség támadása megindult.
A világító pisztolyok papírból készített töltényeit száraz helyen kelt tartan, mert különben nehezen tölthetők.
A bemeszelt szurokfáklyákat használat előtt gyújtó végükön erőteljes ütögetéssel meg kell lazítani, mert különben rosszul égnek és nem adnak világosságot. Az előtérben levő szurokfáklya távgyújtására a 30. ábra szerinti készülék ajánlható.
Gyújtás: a drót meghúzása által a rakéta elsül, világítóteste meggyújtja a szalmacsomót, ez meggyújtja a meglazított fáklyafejet, ez aztán elégeti a fáklyát lekötő zsineget. A lehajlított ág kiegyenesedik és az égő fáklya végét talaj fölötti helyzetben tartja.
g) A lövészárok előtt elhelyezett saját tábori őrsöket (figyelő és fülelő őröket) mindig drótakadállyal kell védeni és kézigránátokkal és világító eszközökkel felszerelni.
h) A kézi gránátok hajítását sokszor kell gyakorolni, kölönböző fajtáit alaposan megismertetni, mert különben önmagunkat veszélyeztetjük.
i) Ha egy állásból támadni akarunk, akkor ehhez minden előkészületet jól meg kell fontolni s legalaposabban és lehetően észrevétlenül megtenni.