1910. évi 7262/eln. számú körrendelethez. — Rend. KőzI. a m.. kir. honvédség számára. — Szab. rend. 29. szám.
(Tervezet.)
Utasítás
a m. kir,
honvéd nevelő és képző
intézetek tanterveihez*)
|
|
|
Oldal |
|
1. §. |
A katonai nevelőoktatás célja általában |
3 |
|
2. §. |
A tan- és nevelő-személyzet feladatai. |
|
|
|
a) Általános. alapelvek |
4 |
|
|
b) A tanárok tevékenységéről |
6 |
|
|
c,) A tanulmányvezetők tevékenységéről |
14 |
|
|
d) A parancsnok tevékenységéről |
19 |
|
3.
§. |
A tanári értekezletekről |
21 |
|
4. §. |
Általános
határozványok a vizsgákról és az ezeknél követendő eljárásra nézve |
25 |
|
5. §. |
Módosítások
a tantervekben mozgósítás esetén |
33 |
A honvéd tisztikar minősége alapjában véve a honvéd nevelő- és képzőintézetekben folyó kiképzés eredményességétől függ.
Ezért ezen intézetekben a nevelőoktatás a tisztán tudományos oktatás mellett, mely csakis az értelmet fejleszti, elsősorban azon jellemtulajdonságok és erkölcsi érzelmek, valamint testi képességek nagyranövelését célozza, melyek minden embernek díszére válnak, a férfit emberileg értékessé teszik s melyekre különösen az ifjú katonának magasztos hivatása betöltésénél múlhatatlanul szüksége van.
Az erkölcsi nevelés terén királyhűség és hazaszeretet, vallásosság, erkölcsösség, lelkesedés a katonai hivatásért, kötelességérzet, becsületesség és becsvágy, engedelmesség, bátorság és önfeláldozás, bajtársiasság, közszellem és egyetértés azon főerények, melyeket az ifjú katona szívében minden kínálkozó alkalommal, az élőszó és főképp a buzdító személyes példaadás minden hatalmával ébreszteni és megszilárdítani kell.
Ily szempontok mellett ragadja meg a nevelőoktatás a növendékek ideális érzületét, hasson nemesítően érzéseikre és gondolkozásmódjukra, élessze és fejlessze akaraterejüket, szoktassa őket öntevékeny munkásságra és önfegyelmezésre, ébreszszen bennök kedvet és érdeklődést a katonai hivatás iránt és érlelje őket öntudatos jellemekké.
Az ifjak testi nevelése állandó és beható gondoskodás tárgyát képezze. Célja: az erkölcsi nevelés támogatása, a katonatiszti pályán szükséges testi ügyességek elsajátítása, emellett a test minden irányban való összhangzatos erősítése, az egészség edzése s a tisztaság iránti érzék fejlesztése.
Mindezeken felül a testi nevelés az öntudatos fellépés és szellemi frissesség gyakorlására, az ügyesség, kitartás, bátorság s a rendszeretet fokozására van hivatva.
Az értelmi nevelésnek végül az erkölcsi és testi neveléssel szoros kapcsolatban, azon ismeretek elsajátítása útján, melyek megszerzése az ifjak részére egyrészt katonai, másrészt közműveltségi tekintetben szükséges, elsősorban az értelem és ítélőképesség fejlesztésére, a tudásvágy és érdeklődés felkeltésére kell irányulnia.
Nem hanyagolandó el ezek mellett a növendékek képzeletének, valamint szépérzékének fejlesztése sem. Ezért képzeletüket és kedélyvilágukat minden durva és aljas dologtól elterelni és fogékonyságukat a szép, igaz és jó eszméi iránt minden alkalommal ápolni és művelni kell.
Minden téren egyébként azon szempont legyen irányadó, hegy az intézetből kilépő ifjak helyöket a gyakorlati élet folyton fokozódó követelményei között úgy katonai alkalmazhatóság, mint társadalmi neveltség tekintetében megállják s egyúttal képesek legyenek önmagukat minden téren saját erejökböl is tovább képezni.
A honvéd nevelő- és képzőintézetek rendeltetésöknek csak akkor felelnek meg, ha a nevelő-oktatásra hivatott minden tényező minden téren teljes odaadással és kötelesség érzettel összhangzatosan működik közre s mindenki, személyi tekinteteket mellőzve, csak az intézet kiképzési végcélját tartja szem előtt.
Kétségen
kívül áll, hogy e munkánál a legfontosabb tényezőt a parancsnok és a tanárok
egyénisége képezi. Mert a legjobb rendszer és taneszközök mellett is csak akkor
lehet megfelelő eredményt elérni, ha úgy a parancsnok, mint a tanári kar minden egyes tagja lelkesedéssel
van eltelve a katonai pálya s főkép nevelői hivatása iránt, ha szereti a
gondjaira bízott ifjúságot, ha vele bár szigorúan és határozottan, de
türelemmel és bizalomteljes jóakarattal bánik, ha igazságos és következetes s
minden körülmények között feltétlen önuralommal bír.
Minden tanár saját egyéniségének, a tárgy természetének, a növendékek fejlettségének és személyi tulajdonságainak tekintetbe vételével igyekezzék sablonizálás nélkül az esetenkint kitűzött nevelési, illetve oktatási cél elérésére mindenkor a megfelelő eszközt helyes módon alkalmazni.
Ezen eszközök közül a személyes példaadás bír legnagyobb fontossággal, miért is a tan- és nevelőszemélyzetnek minden ténykedése alkalmával határozott, következetes, katonás fellépés mellett kifogástalan magatartást kell tanúsítania.
Leghathatósabb eszköze e mellett a nevelőoktatásnak a minden téren való rendszeres és következetes testi és lelki fegyelmezés, melynek a katonai erények felébresztésével és edzésével kapcsolatban az erkölcsi, értelmi és testi nevelés minden vonatkozásában az ifjak önállóságának, öntevékenységének s feltétlen megbízhatóságának nagyra nevelésére kell irányulnia.
A növendékek ellenőrzése ezért csak a legszükségesebb mértékre szorítkozzék, szem előtt tartva azonban azt, hogy az ellenőrzés hiányos volta könnyen hanyagságot és felületességet eredményez.
Jutalmazást és büntetést főképp erkölcsi jutalom és büntetés alakjában (dicséret, megfeddés) kell alkalmazni.
Kedvezmények odaítélését, jutalmak kiosztását, valamint az Osztályozási utasításban és a Fegyelmi eljárásra vonatkozó utasításban foglalt fegyelmezési ill. nevelési eszközöket csak akkor szabad alkalmazni illetve igénybe venni, ha más úton célt érni nem lehet.
A tanárok a növendékekkel, azokban mindenkor leendő bajtársaikat látva, állandóan közvetlen módon érintkezzenek; bizalmukat és ragaszkodásukat jóakarat és igazságosság által igyekezzenek megnyerni, jellem, kedély és szellemi tulajdonságaikat megismerni, hogy őket azután egyéniségükhöz képest vezethessék és oktathassák. E tevékenységöknél a szülői befolyás közreműködését, ha ez katonai nevelési szempontból értékesnek látszik, minden kínálkozó alkalomnál föl kell használniok. Ennek eszközlésére elsősorban az intézetparancsnok és a századparancsnokok, ill. évfolyamfőnökök vannak hivatva, ami azonban nem zárja ki azt, hogy a növendékek hozzájuk forduló szülőinek vagy hozzátartozóinak a többi tanárok is felvilágosítást vagy tanácsot ne adhassanak.
Minden tanárnak legfontosabb feladata a növendékek erkölcsi nevelése, a katonai követelmények különös figyelembe vételével.
E tekintetben igen kívánatos, hogy a tanárok között lehetőleg egységes meggyőződés alakuljon ki az elérendő célokat és az alkalmazandó módszert illetőleg, nehogy ellenkező esetben egymás tevékenységét zavarják.
A növendékek erkölcsi befolyásolására ugyanis minden tanárnak nemcsak akkor nyílik alkalma, ha őket valamiért megdicséri vagy felelősségre vonja illetőleg ha valamely növendéknek erkölcsi elbírálás alá eső magatartását velök megbeszélés tárgyává teszi, hanem igen gyakran úgy a gyakorlati, mint az elméleti oktatás folyamán is. Mert nincs tantárgy, melynek anyaga erkölcsi vonatkozás híján volna, s melynek tárgyalása során ne lehetne erkölcsi szempontból is értékes nevelői tevékenységet kifejteni, a növendékek lelkületére jellemfejlesztő, nemesítő behatást gyakorolni.
Egyúttal minden alkalommal arra is kell minden tanárnak törekednie, hogy a növendékek az emberekkel való érintkezés formáit és szokásait, különösen pedig a helyes katonai illemet és modort elsajátítsák.
Az oktatás terén valamennyi tanszaknál abban nyilvánuljon a tanár ügyessége, hogy a növendékkel csak az alapismereteket, az elemeket, de ezeket azután behatóan ismertesse meg s velök a szükséges, valamint lényeges és jellemző dolgokat megértesse; mert a tapasztalat azt tanítja, hogy semmit sem nehezebb pótolni, mint a kezdetben elhanyagolt alapismereteket. Az oktatásnak fő célja — az értelmi nevelés terén — csakis a valóban szükséges ismereteknek szellemi feldolgozása, az értelem képzése lehet. Ha a tanár‚ a növendéket sok és különféle ismerettel, részletekkel tömi tele, ez értéktelen, sőt káros, mert megbénítja a szellemi rugékonyságot és csökkenti a tanulás vágyát.
Különösen áll ez a műszaki tárgyakra, melyeknél azok folytonos fejlődése folytán a részletek úgyszólván napról-napra változnak, míg az alapelvek csak ritkán szenvednek változást.
Az iskola az oktatás terén megoldotta feladatát: ha a kilépett ifjút hivatási hatáskörének megfelelő ismeretekkel ellátva, a szellemi önállóság és öntevékenység ösvényére terelte, s ha a növendékekben megvetette azt a biztos alapot, melyen a gyakorlati életbelépés után önképzésöket tovább folytatni képesek.
A tanárnak az oktatásnál a rendelkezésre álló oktatási idő gondos kihasználására kell törekednie.
Az egyes tantárgyak számára megszabott tanórák az elkerülhetetlenül szükséges mértékre szorítkoznak, minden elpazarolt perc tehát pótolhatatlan.
Az oktatás szakadatlan előhaladásának és a tananyag egyenletes feldolgozásának elengedhetlen alapfeltétele, hogy a tanár az egész tanévre rendelkezésre álló oktatási időt célszerűen ossza be ás azt takarékosan használja fel.
(Évi Tervezet)
E célra minden tanár tanári alkalmazása megkezdésekor s azután valahányszor az oktatás rendje változást szenved, egy «Tervezetet», köteles szerkeszteni, mely nagy vonásokban a tantárgy egész anyagát tartalmazza a tanév egyes hónapjaira felosztva. E tervezetben a tananyag olykép tagolandó, hogy belőle a tancél elérésére szükséges ismeretek elsajátításának logikus felépítése kivehető legyen.
Minden tanár tervezetét a tanév megkezdése előtt, az előző tanévről szóló tervezetben, a rokon tantárgyak anyagával való összefüggésnek különös figyelembe vétele mellett célszerűnek mutatkozó változtatások eszközlése céljából átvizsgálja és a tanulmányvezető által tartott csoportértekezleten történt megbeszélés után, azt az intézet parancsnokságához jóváhagyás végett beterjeszti s további előterjesztésre folyton készen tartja.
Ezen tervezeteket a tanári állás alól történt felmentés alkalmával az utódnak kell átadni.
(Havi
Munkanapló.)
Ezen tervezetek alapján szerkesztendők azután meg a havi «Munkanaplók», melyek az egyes évfolyamok számára az összes tantárgyakra vonatkozólag egy havi foglalkozási tervezetet képeznek.
Minden hónapra, az egyes tantárgyak részére rendelkezésre álló tanórák számának szorgos tekintetbe vételével, csak annyi munkát utaljunk ki, amennyit még egy közepes tehetségű növendék is, — anélkül, hogy öt túlterhelnők — elvégezni képes.
A tananyagnak azon részeit, melyek a folyó havi munkanaplóban kiutalva voltak ugyan, de azokat bármi okból is feldolgozni nem lehetett, a legközelebbi hónap munka-naplójába újólag fel kell venni.
Az írásbeli feladatok száma, időpontja és neme a munkanaplóból szintén kivehető legyen. Egy és ugyanazon előadási napra évfolyamonként legföljebb egy írásbeli feladatot szabad tervezni.
A munka-napló szerkesztése alkalmával az összefüggést a tantárgyak között a részletekben is lehetőleg létre kell hozni a közöttük mutatkozó érintkező pontok segítségével.
A munka-naplót egy, a parancsnok által kijelölt helyiségben kell őrizni úgy, hogy abba valamennyi tanár minden időben betekinthessen.
(Osztálykönyv)
Az évi Tervezetek és a havi Munka-naplók mellett és a K—6. jelzetű Osztályozási utasítás 3.§-ában előírt s nevelési szempontból is igen értékes Osztálylajstromon kívül minden osztályban a tanárok összeműködésének és a tanulmányi folytonosság biztosítása céljából külön-külön egy osztálykönyv vezetendő túloldali (alábbi) minta szerint.
Míg ugyanis az évi Tervezetekben és az ezek alapján megszerkesztendő havi Munka-naplókban az elvégzendő tananyag van összeállítva, addig ez osztálykönyvekben a már tényleg elvégzett anyag óráról-órára, lehetőleg tanmeneti egységekbe osztva tüntetendő fel.
Az osztálykönyvek megfelelő rovatainak átvizsgálása útján minden tanár bármikor tájékozást szerezhet arról, hogy bármelyik más tantárgyból mennyire haladtak az illető osztály növendékei s ezt úgy saját tantárgya még feldolgozandó anyagának elosztásánál, mint a növendékek iránt támasztandó követelmények megállapításánál és teljesítményeik elbírálásánál értékesítheti.
Az 1—6. rovatokat minden tanóra előtt az illető osztályügyeleti növendék, a 7. és 8. rovatot pedig a tanár köteles kitölteni.
A kiutalt tanórák számán belül minden tanárnak tantárgya tananyagát oly módon kell tagozni, hogy megfelelő szorgalom mellett még a kevésbé tehetséges növendékek is haszonnal követhessék az oktatás menetét és annak lényegét már a tanórák alatt elsajátíthassák.
A tananyag tollbamondása emellett tilos. Úgynevezett «házi feladatokat» adni nem szabad.
Az oktatás folyamán a tanárnak valamely tárgyalandó tételnél addig kelt időznie, míg meg nem győződött arról, hogy azt legalábbis a növendékek zöme valóban elsajátította. Inkább kevesebbet tanítson tehát, de ezt a keveset azután jól és alaposan, mintsem hogy a növendékeknek az ifjúkorral járó felületességre való hajlamát elősegítse és a tananyagot elhamarkodva dolgozza fel.
Magy. kir.
nagyváradi honvéd hadapródiskola
Osztálykönyv
II. a.) osztály. 1910/11.
|
Kelt |
Létszám |
Hiányzók és ezekre
vonatkozó megjegyzések |
A tanórán
tény-leg részt vett |
Tanidő |
Tantárgy |
Tananyag |
A tanár aláírása |
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
|
Szept.
21 |
37 |
Balogh Pál korh. Keresztes J. még nem
vonult be |
35 |
715-815 |
Német |
Haladók: beszélgető
gyakorlat a szabadságon töltött időről |
Horváth szds |
|
|
|
|
|
|
|
Gyengék: ugyanaz |
Balog szds |
|
|
|
|
|
815-915 |
Földrajz |
Tájékoztatás a II. évf.
tananyagáról. Európa fekvése |
Sárkány fhd |
|
|
|
Keresztes J. bevinult |
36 |
915-1015 |
Termé-szettan |
A természettan tárgya és
módszere stb. |
Peterdi szds |
Minden egyes oktatási óra tananyaga, az anyag fontosságának gondos figyelembe vételével, különösen a nehezebb részleteknél, akképp állapítandó meg, hogy idő maradjon arra, hogy az előadottakat egyik vagy másik növendék elismételhesse és a körülményekhez képest az általános felfogás is kipuhatolható legyen. Ezen ismétlés oly módon is foganatosítható, hogy általa a tananyag vagy újabb szempontokból megvilágíttatik, vagy pedig valamely feladat megoldásánál szabadon alkalmaztatik.
Az egyes szakaszok megbeszélése után tartandó összefoglaló ismétlések alkalmával kapcsolja össze a tanár a végzett anyagot ugyanazon tantárgynak és a többi rokon tantárgyú tananyagának már ismertetett részeivel, hagy így a közöttük levő vonatkozásokat feltárja és az által a jellemző dolgot kidomborítsa.
A tanár iparkodjék az oktatást élénkké és vonóvá tenni. E cél elérésének leghathatósabb eszköze magának a tanárnak meleg érdeklődése tantárgya iránt, ami már fellépésében s különösen oktatási módjában nyilvánul meg és a növendékek érdeklődését eleve biztosítja tantárgyai iránt. Amennyiben a tárgy természete azt megengedi, a kérdezve fejtegető módszer a legkiterjedtebb mértékben alkalmazandó.
Minden tanár körültekintéssel és helyes időben ébressze föl és fokozza a növendékek önérzetét, valamint azok öntevékenységét. Öntevékenység nélkül nincs gyakorlati tudás, és csak az önerőn szerzett képesség tudata kölcsönzi a saját erőbe vetett ama bizalmat, mely, ha önhittség és felfuvalkodástól ment, a valódi katonai jellemnek egyik legszebb vonása.
A
tanárnak sohasem szabad készületlenül megjelennie az előadáson.
Ezen alapelvnek mellőzése ugyanis igen könnyen ingadozásra és kísérletezésekre, a rendszeres oktatási módszer megszakítására és a növendékek túlterhelésére vezet.
A tanár előkészülése abban áll, hogy a tanórára szánt tananyagot didaktikailag rendezi és írásba foglalva, oly alakba önti, hogy azt a növendékekkel, azok felfogási képességének megfelelő módon, közölhesse.
A tanár kifogyhatatlan türelemmel törekedjék kitűzött céljának elérésére.
A könnyen föllobbanó heveskedés, mely a tanárt szavában, valamint tettében könnyen pillanatnyi igazságtalanság elkövetésére vezetheti, tekintélyének legveszedelmesebb ellensége, kiváltképpen akkor, ha azt az elnéző engedékenység gyors átmenetben követi.
A tanár nyugodtsága, következetessége ás határozottsága ellenben, melyet semmi ellentállás meg nem rendíthet, s mely még esetleg jogosult felháborodását is képes megfékezni, a tanár tekintélyét és személyes befolyásának hatalmát csak emeli.
Minél nyugodtabb. minél biztosabb a tanár fellépése, annál inkább irányul a növendékek figyelme a tananyagra.
A tanár önuralmában nyilvánul ama magasabb fokú szellemi és lelki képzettség, mely a legtöbb biztosítékot nyújtja arra, hogy a tanár a növendékekre - eredményesen hathasson és minden körülmények között a jóindulatú igazságosság törvényei szerint cselekedjék.
A jóindulatú igazságosság pedig, melynek a növendékekkel szemben támasztott követelményekben, valamint a bánásmódban és a felmutatott eredmények megbírálásában kell nyilvánulnia, olyan feltétel, melyet a nevelőoktatás sohasem mellőzhet.
A kényelemre való hajlamot a növendékekben csakis a tanár folytonos befolyása győzheti le.
Ha
kihágások fordulnak elő, akkor igyekezzék a tanár kipuhatolni, vajon azok az
ifjúkorral járó könnyelműségből vagy rosszakaratból származnak-e. Annak, aki az ifjúságot helyesen megítélni ás vezetni akarja, kell hogy annak
álláspontjára is tudjon helyezkedni.
A növendékektől követeljük meg, hogy azok mindenkor igazat mondjanak. A hazudozás az ifjúkorral járó hiba, melyet a tanár nevelői minőségében teljes erővel ugyan, de mégis a növendékek egyéniségének óvatos figyelembe vételével, iparkodjék megszüntetni.
Az engedelmességre való nevelés a leglényegesebb előfeltétele a növendékek jövendőbeli eredményes hivatásszerű tevékenységének. Aki engedelmeskedni meg nem tanult, parancsolni sem fog tudni.
Az engedelmesség azonban nem a büntetéstől való félelemből, hanem kötelességérzetből és az engedelmesség szükséges voltának elismeréséből eredjen.
Á növendékek a velük szemben támasztott követelményekben semmiféle következetlenséget ne tapasztaljanak. A tanárok részéről alkalmazott nem egyenlő, következetlen bánásmód mindenkor hátrányos hatású.
A növendékeket arra is kell oktatni, hogy miképp tanuljanak vagy ismételjenek. Ha ezt elmulasztjuk, akkor nagyon is gyakran megtörténik, hogy a növendékek helytelenül használják fel erejüket, azt egészen téves irányban kimerítik és fáradozásuk dacára kedvezőtlen eredményre jutnak.
Oly tantárgyakban, melyekben az célszerűnek mutatkozik, igyekezzék a tanár személyes buzgólkodásán kívül a tancélt, még azáltal is elérni, hogy a gyengébb növendékek mellé tehetségesebbeket oktatók gyanánt alkalmaz. E célra első sorban maguk a gyengébbek által választolt növendékeket, vagy ha ezek kevésbé tehetségesek volnának, az önként jelentkező, kétségkívül tehetséges növendékeket kell alkalmazni és megfelelő útmutatással ellátni.
Ezen oktatók, kiválóan eredményes munkálkodás esetén, nemcsak azért, mert az oktatás sikerét előmozdítják, hanem mert ezzel egyúttal bajtársi érzésükről is tanúskodnak, dicsérő elismerésben, esetleg kedvezményekben is részesítendők.
Általában a bajtársiasságnak valamint a közszellem és egyetértésnek gondos ápolása, a tanárok legjelentősebb nevelői feladatai közzé tartozik
Már szűkebb otthonában, amivé a növendékre nézve az intézet lett, a családban, aminek tanulótársai körét tekinti, verjen gyökeret a növendék szívében az összetartozóság ezen érzése, melynek őt egész katonai pályafutása alatt, mint egy nagy és dicsőségteljes testület tagját, át kell hatnia. Az összetartozóság ezen érzéséből erednek a legmagasztosabb erények: a nemes felebaráti szeretet, az uralkodóhoz és a hazához való önfeláldozó ragaszkodás valamint az odaadó kötelességteljesítés.
Az összetartozóság érzésének elsősorban a tanári karban (ideértve a tanárjelölteket is) kell meglenni, ami főkép egymás bajtársi támogatásában nyilvánul, s amihez egymás óráinak kölcsönös egyetértésen való, szükség szerinti szabad látogatása is megkívántatik.
Különös fontossággal bír, hogy minden tanár, úgy pedagógiai, mint szaktudományi továbbképzésén lankadatlanul munkálkodjék, s ezáltal tanártársait is nemes versengésre buzdítsa.
Csakis ez esetben várható, hogy a tanári kar a neveléstudomány és a szaktudományok fejlődésével lépést tartva, nehéz feladatának a kor követelményei szellemében meg tudjon felelni.
Minden tantárgycsoport, ill. az ezeken belül esetleg alakított minden alcsoport részére, egy-egy tanár tanulmányvezetőül jelölendő ki a parancsnok által.
A tanulmányvezetők kijelölését a honvédelmi miniszter a félévenkint fölterjesztendő tiszti szolgálati beosztások alapján hagyja jóvá. A tanulmányvezetők megterhelésén, a többi tanárok túlterhelése nélkül, lehetőleg könnyíteni kell.
A parancsnoknak joga van egyes csoportok vagy alcsoportokra nézve, esetleg kivételesen egyes tantárgyakra vonatkozólag is, a tanulmányvezetést, a honvédelmi miniszter jóváhagyásával, magának fenntartani. A tanulmányvezetőkre vonatkozó alábbi határozványok ez esetben a parancsnokra értelemszerűen alkalmazandók.
A tanulmányvezetők csoportjuk tantárgyait érintő minden tanulmányi ügyben a parancsnok első tanácsadói s mint ilyenek a tantárgycsoportok közötti kapcsolat megteremtését illetőleg végrehajtó közegei.
Kötelességük csoportjuk tantárgyait illetőleg a tanárok összeműködését a nevelőoktatás összhangzatosságának biztosítása céljából annak minden vonatkozásában minden alkalommal, öntevékenyen előmozdítani, anélkül, hogy a tanárok egyéniségének érvényesülését szűkkeblűen korlátoznák és ezzel azok tevékenységét mechanikussá tennék.
Minden tanulmányvezetőnek feladata körét alaposan át kelt gondolnia, intézkedéseiben tervszerűen, következetesen s tapintatosan kell eljárnia, szeszélyességtől, ötletszerűségtől s indulatosságtól óvakodnia kell, mert csak így fog egyéniségének befolyást, bizalmat és tiszteletet biztosítani.
Ehhez nemcsak szükséges, hogy a tanulmányvezető a tanárok iránt támasztott általános követelményeknek megfeleljen, hanem az is, hogy alapos szaktudás mellett áttekintéssel bírjon a csoportjába tartozó Összes tárgyak egész anyaga fölött, ismerje az ezek tanításánál alkalmazandó módszereket is, hogy így befolyása útján biztosítva legyen, miszerint csoportján belül minden ismeret a csoportbeli többi tantárgyak anyagával összhangzásban a maga idejében tárgyaltassék, hogy a különféle tantárgyak feldolgozásában a csoporton belül a helyes mérték betartassék, egyik tantárgy se terjeszkedjék túl a másik rovására s mindegyik, az illető intézet rendeltetését tartva szem előtt, kiképzési összértéke szerint érvényesüljön.
Azon célból, hogy ezen szempontok az egyes csoportok határain túlterjeszkedve, az összes tantárgyak oktatása terén is érvényesüljenek-, a tanulmányvezetőknek egymással is érintkezésbe kell lépniök.
A tanulmányvezetőknek a parancsnok utasításai szellemében emellett arra is kell törekedniök, hogy a tanárok között idővel egységes pedagógiai meggyőződés alakuljon ki, amelyen a tanári karnak minden tekintetben, de főképp az erkölcsi nevelés terén szükséges szolidaritása alapszik.
A növendékeket minden tanulmányvezetőnek nemcsak osztályonkint, ill. évfolyamonkint, hanem amennyire a viszonyok megengedik, egyénenkint is mentől behatóbban meg kell ismernie, hogy a tanárok tevékenységének eredményeit igazságosan elbírálhassa.
Fegyelmi tekintetben a növendékek legalsó fokon a századparancsnoknak vannak alárendelve s így a tanulmányvezetőknek - a zászlóaljparancsnokoktól eltekintve - ez irányban intézkedési joguk nincsen s minden e tekintetben nekik szükségesnek látszó rendszabály foganatosítását éppen úgy, mint a többi tanárok, csakis a századparancsnok, ill évf. főnök útján szorgalmazhatják. Ha ez a tervbe vett rendszabály foganatosítását, vagy mert ez a hatáskörén kívül esik, Vagy mart meggyőződésével ellenkezik, teljesíthetőnek nem tartja, a kérdés elintézése - az Akadémiában és a hadapródiskolákban a zászlóaljparancsnok útján — az intézet parancsnokának elhatározása elé viendő, aki saját belátása szerint vagy önállóan, vagy esetleg a tanári értekezlet meghallgatása után dönt az ügyben, szükség esetén pedig felsőbb helyre felterjesztést tesz.
A tanulmányvezetőnek saját csoportja tantárgyait illetőleg tanulmányi ügyekben rendelkezési joga van, e tekintetben csoportja tanárainak elöljárója, s mint ilyen azok minősítvényi táblázatát a parancsnokkal együtt szerkeszti. A tanári alkalmazást s tevékenységet érintő egyéb szolgálati ügyekben, pld. megbetegedés, szabadságolás, helyettesítés, tanórák átadása vagy cserélése, a tanulmányvezető csoportja tanáraival szemben szintén, mint közvetlen, bár döntő joggal fel nem ruházott elöljáró szerepel.
Ha a tanulmányvezető által elrendelt intézkedés az érdekelt tanár jól megfontolandó meggyőződése szerint helytelen, minden tanárnak természetesen joga van ahhoz, hogy a szabályszerű szolgálati úton és módon orvoslást keressen.
A mondottakat figyelembe véve a tanulmányvezetők teendői különösen a következők:
1. Közreműködnek a tanári értekezletek tárgysorozatainak összeállításánál.
2. Vezetik az évi Tervezetek megszerkesztését csoportjuk tantárgyait illetőleg.
3. A tanári főértekezletekhez hasonlóan (lásd a 3. szakaszt) havonként «csoport-értekezletet» tartanak, melyen az évi Tervezetek alapján a csoportjukba tartozó tantárgyakra kiterjedöleg az illető szaktanárok közreműködésével összeállitják a havi Munkanaplókat, megbeszélés tárgyává teszik esetleg a századparancsnokok ill. évfolyamfőnökök bevonásával - az elmúlt hónapnak csoportjuk tantárgyait érintő összes pedagógiai tapasztalatait, főképp ami a tancélok elérését, a tanmenet célszerűségét, párhuzamos osztályok egyenletes előrehaladását, a tananyag megfelelő elosztását és feldolgozását, a tankönyvek és taneszközök célszerű voltát és esetleges hiányait illeti. De nemcsak didaktikai és methodikai kérdések tárgyalandók, hanem az erkölcsi és testi nevelés terén szerzett tapasztalatokat is meg kell beszélni.
A csoportértekezlet alkalmával a tanulmányvezetők rendezik a tanárok egymásközti óralátogatását is, figyelembe véve azt, hogy ez óralátogatások célja egyrészt az, hogy tanárok tájékozást szerezhessenek a tanulók előhaladásáról a rokon tantárgyakban, másrészt hogy egymást megfigyelve, egymástól tanuljanak s szellemi közösségük szilárduljon.*)
Megbeszélés tárgyává teendők ez értekezleteken továbbá az illető csoport tantárgyait érintő aktuális szakkérdések és irodalmi termékek is, hogy ezzel kapcsolatban a tanulmányvezetők a tanárok továbbképzését is befolyásolhassák. Egyes jelentékenyebb kérdések vagy szakművek tanulmányozás és jelentéstétel végett a tanulmányvezető által egyes tanároknak kiutalható. Megjegyzendő itt, hogy a tanulmányvezetőknek nem csak a hivatalos érintkezés útján kell igyekezniök a tanári kar nívóját emelni, de föl kell használniok minden alkalmat arra, hogy a célt a fesztelen magánérintkezés útján is szolgálják.
Minden csoportértekezletről, csoportonkint külön-külön, jegyzőkönyv vezetendő, melybe az értekezlet tárgysorozatán kívül, annak lefolyása, a tárgyalt kérdések jelentőségének megfelelő részletességgel vezetendő be.
A jegyzőkönyvek a parancsnok által - aki egyébként minden csoportértekezleten bármikor részt vehet - időnként láttamozandók.
Céljuk az, hogy belőlük a parancsnok (ha az értekezleten nem volt jelen) ill. a szemlét tartó magasabb elöljáró, esetleg a többi csoportok vezetői tudomást szerezhessenek arról, mely kérdések s minő eredménynyel tárgyaltattak; jutott-e a csoportértekezlet és milyen véghatározathoz, avagy a kérdést főértekezlet elé kívánja-e vinni végleges döntés céljából.
Ha a tárgyalt kérdés sürgőssége és fontossága ezt megkívánja, a parancsnok ennek megbeszélésére és elintézésére saját kezdeményezéséből, avagy a tanulmányvezető vagy két tanár kérésére külön tanári értekezletet is hívhat össze.
4. Az osztálylajstromokat a tanulmányvezetők havonta egyszer átvizsgálni kötelesek, különös figyelmet fordítva az osztálylajstromok vezetésére vonatkozó Útmutatás (K—6. 30. oldal) 4. pontja szerint bevezetendő megjegyzésekre.
Az átvizsgálás napját a tanulmányvezetők az osztálylajstrom 1. oldalán aláírásukkal igazolják,
5. Hogy a tanulmányvezetők a csoportjukba tartozó tanárok tevékenysége felől minden tekintetben tájékozva legyenek, ami a tanárokkal való személyes érintkezés és a tanári értekezleteken folytatott tárgyalások útján egyedül el nem érhető:
kötelességük a csoportjukba tartozó tantárgyak előadási óráin saját belátásuk szerint tervszerűen részt venni, továbbá
egyes
növendékeknek csoportjuk tantárgyaiból kidolgozott írásbeli feladatait elvétve átvizsgálni.*)
Észleleteinél, ill. megjegyzéseinél a tanulmányvezetőnek úgy az óralátogatások, mint az írásbeli feladatok átvizsgálásánál természetesen igen meggondoltan és tapintatosan kelt eljárnia, hogy a tanár tekintélyét semmiképpen se sértse.
Az óralátogatások alkalmával egyáltalában lehetőleg kerülje a közvetlen beavatkozást.
Az észlelt hiányok megszüntetése végett legcélszerűbb, ha a tanulmányvezető mindjárt az óralátogatás, ill. az írásbeli feladatokra vonatkozólag az átvizsgálás utón négyszemközt és jóindulattal figyelmezteti a tanárt mindenre, aminek elkerülése vagy orvoslása szükséges, megadva a helyesebb eljárásra való útbaigazítást is. A tanulmányvezetőnek ezután azonban alkalom adtán meggyőződést is kell szereznie, megszívlelte-e a tanár az adott tanácsot, ill. megfelelt-e az adott utasításnak.
Írásbeli feladatoknál a tanár elbírálásával ellenkező vagy csak részben is eltérő véleményét a tanulmányvezető a kidolgozástól elvehető külön íven fejtse ki; ha pedig a feladatok elbírálása. körül a tanár részéről felületességet észlelt, ezt első ízben előforduló esetben a feladatoknak újbóli feldolgozása céljából való visszaadása mellett, szóbelileg hozza az illető tanár tudomására, ismétlődés esetén pedig vigye a dolgot a parancsnokság elé.
Amennyiben ez szükségesnek látszik, a tanulmányvezető tapasztalatairól az intézet parancsnokának esetről-esetre jelentést tesz.
A parancsnok az intézet minden része fölött parancsnokol és teljes mértékben felelős a szolgálat helyes menetéért és a kiképzés eredményességéért.
Legfőbb kötelességei: a katonai szellem ápolása, az oktatásnak és nevelésnek, nevezetesen pedig a katonai kiképzésnek egységes irányítása.
Tevékenységénél a parancsnok a támogatására legközelebb hivatott tanulmányvezetők közreműködését az egyes tantárgycsoportok közötti kapcsolat megteremtése céljából a legmesszebbmenő mértékben vegye igénybe.
Míg ugyanis az egyes tanulmánycsoportokon belül a tantárgyak közötti összefüggés megállapításának és gyakorlati megvalósításának vezetése a tanulmányvezetők kötelessége, addig a különféle csoportok közötti összefüggésnek szemmel tartása és megteremtése a kiképzés összcélja érdekében a parancsnok legfontosabb feladatai közé tartozik.
Amennyiben ez a parancsnok személyes tapasztalatai alapján, a tanulmányvezetőkkel való közvetlen érintkezés útján nem volna elegendő mérvben eszközölhető, a parancsnok e célból, minden különös formaság mellőzésével a tanulmányvezetőkkel külön tanulmányvezetői értekezleteket is tarthat.
A parancsnok köteles a tanárokat hivatásuk teljesítésében hathatósan támogatni. A kiképzési, ill. oktatási órákon való időnkénti részvétel által igyekezzék a tanárok nevelő befolyását, oktató képességét és oktatási módszerét személyesen megismerni, hogy tapasztalatait — különösen a nevelőoktatás és kiképzés összhangzatossága érdekében — megfelelő módon értékesíthesse.
Ugyanezen célból bírálja felül elvétve a növendékek egyes írásbeli és grafikai munkálatait, a tanároknak ill. tanulmányvezetőknek ezekre tett megjegyzéseit is figyelembe véve.
Őrködjék a parancsnok a fölött, hogy az intézet kitűzött célját minden tanár szem előtt tartsa, a növendékekkel szemben támasztott követelményeit az intézet rendeltetéséhez mérje, s az oktatás terén a tantervben kijelölt határokat túl ne lépje.
Hasson oda, hogy minden tantárgy tantervi jelentősége szerint érvényesüljön, hogy egyfelől a tanárok közül egyik se tüntesse fel saját tantárgyát egyedül fontosnak s ne kívánja a növendékektől, hogy azt olyannak tekintsék és hogy másfelől egyik se csökkentse saját tantárgya értékét esetleges engedékenység által.
Az újonnan belépő tanárok és tanárjelöltek kiképzését, a tanulmányvezető és a vezetőtanárok ez irányú tevékenységét az erre vonatkozólag kiadott külön utasítás értelmében tervszerűen irányítva, figyelemmel kell kísérnie.
A tanári kar továbbképzése terén a parancsnok köteles arról gondoskodni, hogy annak minden tagja minden irányban, tehát nemcsak szaktudományi, de főképp általános katonai és pedagógiai képzettsége tekintetében a kor színvonalán haladjon.
A parancsnok jogai és kötelességei a növendékek felvételénél, azok osztályozásánál szabadságolásánál, továbbá a házi és szolgálati rend betartása, a fegyelem fenntartása és a fegyelmi hatalom kezelése tekintetében a vonatkozó szabályzatokban vannak megállapítva.
Teendői a tanári fő- és a csoportértekezletek megtartása és értékesítése körül, a tanulmányi és kiképzési tervezetek összeállításánál a napi- és tanórarend megállapítása tekintetében az idevágó külön rendeletekből vehetők ki.
A parancsnok kötelessége az erre vonatkozólag érvényben álló rendelkezések értelmében., a tanulmányvezetők és szaktanárok megfelelő közreműködése mellett a könyvtárak és szertárak megfelelő kialakításáról, karbantartásáról és kihasználásáról gondoskodni. Ide tartozik a tankönyvek és tansegédletek idejekorán való pótlásának szorgalmazása is.
A gazdászat közigazgatási szolgálat ellátása terén fennálló jogait és kötelességeit a G-—-22. jelzetű Utasítás tartalmazza.
A honvéd nevelő- és képzőintézetekben háromféle értekezletek tarthatók:
1. olyanok, melyekre a parancsnok az alárendelt tanári kart vagy annak egy részét oly kérdések elintézése végett hívja össze, melyek kizárólag a katonai szellem, rend és fegyelem fönntartásával és fejlesztésével függnek össze s melyekre vonatkozólag természetszerűen csak a Szolg. szab. I. részének határozványai mértékadók s így tiszti gyűlés jellegével bírnak;
2. Oly értekezletek, melyek a K—6. jelzetű osztályozási utasítás 6., ill. 10. és 15. §-ai értelmében és az ezen §-okban foglalt határozványok szerint a növendékek osztályozási összeredményeinek megállapítása végett, illetve valamely növendék megintése, elbocsátása vagy eltávolításának tárgyában hívatnak össze;
3. Oly értekezletek, melyek tisztán kiképzési és tanulmányi kérdések tárgyalása céljából tartatnak.
Alábbi határozványok ez utóbb említett értekezletekre vonatkoznak.
Ezen értekezletek célja első sorban az, hogy a nevelőoktatás módjában szükséges egyöntetűség és összhang létrehozassék, valamint hogy az összes tanárok tervszerű összműködése előmozdíttassék.
További céljuk, hogy a tanári karban idővel minden téren egységes pedagógiai meggyőződés létesüljön s ennek kapcsán a tanári kar közszelleme, mely mértékadó egy intézet állapotára, egységesen, kifogástalan, magas nívóra emeltessék s hagyományosan, helyes irányban fejlesztessék.
Ezen értekezletek, melyek a kidolgozandó anyag nagyságához képest szükség szerint több napon folytatólagosan is tarthatók, — az esetleges tanulmányvezetői értekezletektől eltekintve — általában véve kétfélék:
a) főértekezletek, melyek a parancsnok vezetése alatt rendszerint az egész tanári kar részt vételével és
b) csoportértekezletek, melyek a tanulmányvezetők vezetése alatt az egy csoporthoz tartozó tanárokkal tartatnak.
Főértekezlet okvetlenül tartandó:
1.
minden intézetben, néhány nappal a tanév kezdete előtt: az évnyitó tanári
főértekezlet;
2. egy főértekezlet a félévi zárlat főértekezlete kapcsán;
3. egy főértekezlet az évi zárlat főértekezlete kapcsán s végre
4. a tanév befejezésével egy évzáró tanári főértekezlet.
A honvéd főreáliskolában utóbbi kettő egybe olvad.
Fent fölsorolt kötelező főértekezleteken kívül mindenkor, ha erre az Osztályozási utasítás 10. és 15. szakaszai értelmében szükség van, vagy a parancsnok ezt egyébként szükségesnek tartja, a tanári kar általa bármikor összehívható.
Két tanulmányvezetőnek, vagy egy tanulmányvezetőnek és két tanárnak, avagy négy tanárnak írásbeli kérelmére, a parancsnok köteles a tanári kart főértekezletre egybehívni. Az erre vonatkozó kérelemben az értekezlet összehívásának indoka kifejtendő.
(A főértekezletek tárgyai.)
1. Az évnyitó tanári főértekezleten az elméleti tanév téli időszakának jóváhagyott és előzőleg már kihirdetett napi és tanórarendje alapján beszéltetnek meg a tananyag felosztását tartalmazó évi Tervezetek, melyek azután a tanulmányvezetők közreműködésével megszerkesztendő, havi Munkanaplók alapját képezik. Ugyanekkor állapítandók meg a könyvtárak, valamint a tudományos gyűjtemények és szertárak fejlesztésének általános tervezetei a jövő tanévre, továbbá a szaklapok beszerzésének és feldolgozásának módozatai.
2. A félévi és év zárlati főértekezleteken a növendékek összeredményének és rangjának megállapítása kapcsán megbeszélés tárgyává teendők a zárlat tapasztalatai, főképp egész évfolyamok, illetőleg osztályok magatartására, szorgalmára, katonai kiképzési és tanulmányi előmenetelére vonatkozólag.
3. Az évzáró főértekezleten a parancsnok előadása alapján megbeszélendők a lefolyt tanév eredményei és tapasztalatai különösen a katonai kiképzés, erkölcsi nevelés, tanulmányi előmenetel terén. Megbeszélendő az Évi jelentés anyaga, főképp az esetleg teendő javaslatokat illetőleg s kihirdetendő, amennyiben ez lehetséges, a jövő évi előzetes tárgyfelosztás.
A felsoroltakon kívül valamennyi tanári értekezlet anyagát képezhetik:
1. a parancsnok személyes észrevételeinek megbeszélése.
2. A tanulmányvezetők által tett általános érdekű észrevételek és a csoportértekezletek alkalmával felmerült, az egész tanári kar érdeklődésére számot tartó kérdések.
3. Egyes tanárok vagy tanulmányvezetők által a parancsnoknak előre bejelentett tételek és javaslatok, amennyiben ezek tárgyalását a parancsnok szükségesnek tartja.
Mindezen tételeknek, ill. kérdéseknek és javaslatoknak természetszerűen gyakorlati vonatkozásban kell állani az intézetek rendeltetésével.
Első sorban tehát a tisztisarjadék katonai kiképzésére, testi, erkölcsi és értelmi nevelésére vonatkozó kérdések tárgyalandók, kiterjeszkedve itt az egyes kiképzési ágak, ill. tantárgyak tancéljainak, tananyagának, tanmenetének és módszerének, a magánolvasmányoknak, írásbeli feladatoknak, a tanidő-, tankönyvek- és egyéb taneszközöknek — mint tanulmányi tényezőknek — megbeszélésére is.
Ezek mellett természetesen a neveléstudománnyal kapcsolatos egyéb szakkérdések is tárgyalhatók.
Szem előtt tartandó e tekintetben, hogy a tanári értekezletek alkalmat nyújtanak egyrészt a parancsnoknak, hogy a tanárok nevelői rátermettségét, pedagógiai tudását megbírálhassa, másrészt a tanároknak, hogy ismereteiket gyarapítsák, tapasztalataikat növeljék.
Valamennyi tanári főértekezlet tárgysorozata, hacsak az értekezlet nem valamely sürgős ügyből kifolyólag váratlanul lett összehívva, megfelelően előkészítendő.
Ez előkészítés főképp abban álljon, hogy a parancsnok az értekezlet tárgysorozatát, különösen pedig azon kérdéseket, melyeket ö saját kezdeményezéséből, avagy a csoportértekezletek kapcsán, vagy valamelyik tanulmányvezető vagy tanár bejelentése alapján, a főértekezleten tárgyalandóknak kilátásba vett, előzetes tájékozódás céljából a tanári kar minden egyes tagjával idejekorán közölje. Esetenként a parancsnok egyik-másik tanárt, mint előadót egyes tételek kidolgozásával külön is megbízhat.
Ez esetben az erre kijelölt véleményét minden felesleges bőségességtől menten, de azért kimerítően kötetes kidolgozni s azt rövid indokolással együtt írásba foglalva benyújtani.
A benyújtás határideje esetről-esetre a parancsnok által állapítandó meg.
(Tárgyalási mód.)
Maguk az értekeztetek megbeszélésszerűen tartandók. Tárgyilagosság és az ügyhöz méltó komolyság jellemezze őket.
A tárgyilagos nézetek megnyilvánulásának teljes szabadság adandó.
A tanácskozás eredményességét nagyban elő fogja mozdítani, ha a parancsnok a tárgyalás menetet és tervét rövid vázlatban magának előkészítve, kérdéseit vagy előterjesztéseit aprólékosságtól ment szabatos és világos fogalmazásban adja ki a tanári karnak, ha a netán felmerülő tévedéseket és kételyeket azonnal helyreigazítsa és eloszlatja, s az esetleges ellentéteket tapintatosan kiegyenlíteni iparkodik.
Ha a tárgy ki van merítve és döntés vagy határozathozatal szükséges, ez szóbeli szavazás útján történik.
Ha a parancsnok és a tanári kar kétharmada (2/3) egy véleményen van, akkor véleményük határozat erejével bír.
Ha a tanári karnak több mint egyharmada egységesen más véleményen van, mint a többiek, akkor ezen külön vélemény az értekezleti jegyzőkönyvbe felveendő, a többség véleményének végrehajtása pedig — hacsak a parancsnok meggyőződése szerint erre sürgős szükség nincs —— felsőbb döntés leérkeztéig függőben tartandó.
A parancsnok egyébként mindenkor fel van jogosítva arra, hogy az általa sürgősnek talált intézkedést életbe léptesse, de köteles erről az értekezleti jegyzőkönyv másolatának melléklésével a honvédelmi miniszternek haladéktalanul jelentést tenni.
Ez a döntés végett felterjesztett kérdésekről, esetleg szakférfiak meghallgatása után határoz.
(Értekezleti jegyzőkönyv.)
Minden főértekezletről jegyzőkönyv vezetendő.
E jegyzőkönyvek célja az, hogy hű és világos képet nyújtsanak az intézetben folyó kiképzési munkáról, ami főképp azért kívánatos, hogy a parancsnok felváltása után az új parancsnok, személyes észleletei mellett, ezen jegyzőkönyvekből is tájékozódhassék az intézet eddigi vezetése felől és így a folytonosság meg ne szakadjon.
E jegyzőkönyveket, az értekezlet befejezése után, 48 órán belül a tanári kar valamennyi az értekezleten jelen volt tagjának alá kell írni. Egyébként a jegyzőkönyvek vezetésénél általánosan szokásos formaságok itt is betartandók.
A csoportértekezletekre vonatkozó határozványok a tanulmányvezetők tevékenységét tárgyaló szakaszban foglaltatnak.
Azon tanári főértekezletek és csoportértekezletek jegyzőkönyvei, melyek a parancsnok véleménye szerint oly általános érdekűi kérdéseket tárgyalnak, amelyekből gyakorlatilag értékesíthető tanulságok más intézetek részére is levonhatók, esetről-esetre — a tárgyhoz nem tartozó részek elhagyásával — a honvédelmi miniszterhez másolatban felterjesztendők, hogy azokat esetleg a többi intézetekben is fel lehessen használni.
A vizsgák nem képeznek öncélt, hanem csupán eszközei a nevelőoktatásnak.
Mint ilyenek általában véve alkalmasak arra,
1. hogy minden tanár tantárgyán belül megteremtse a kapcsolatot a már letárgyalt részek között;
2. hogy tárgyát időnkint összefoglaló szempontok alapján világítsa meg és ekképp annak összefüggését más tantárgyakkal is kidomborítsa;
3. hogy — a kitűzött tancél elérése szempontjából — meggyőződést szerezzen arról, milyen előhaladást tettek a növendékek a tananyag megértésében és elsajátításában.
A legkedvezőbb alkalmat nyújtják emellett a vizsgák arra is, hogy a növendékekre nevelőleg hassunk, amennyiben szorgalmukat, valamint az általok elért tényleges eredményt megfelelő elismerésben részesítjük. Ezen elismerés a tanár részéről igen sokféle módon juthat kifejezésre; a tapintat dolga tehát, hogy a tanár a helyes és a növendékek becsvágyának és önérzetének leginkább megfelelő módot megválassza. Már a kérdésnek nyilvános feltevése, tehát azon körülmény, hogy a növendéknek tanulótársai előtt kell tanúságot tenni tehetsége, szorgalma, tudása és gyakorlati ügyessége, vagy önálló munkaképessége felöl, fokozza az esetleges elismerés, megdicsérés, megfeddés vagy megszégyenítés hatását. A vizsgákat ekképp észszerüen arra is felhasználhatjuk, hogy a növendékek becsvágyát és nemes versengését fokozatosan fejlesszük.
Tág tere nyílik itt minden tanárnak nevelői rátermettsége érvényesítésére, ami kedvező eredmények elérésére, főképp fejlettebb és tehetségesebb növendékeknél, igen finom érzést és éles ítélő képességet kíván.
Az eljárás a vizsgázásnál szorosan összefügg az oktatás módjával s úgy, mint ez, főképp a növendékek fejlettségétől — sőt esetenként azok testi és lelki állapotától is — és a tárgy természetétől függ.
Utóbbi tekintetben figyelembe veendő, hogy míg az egyik tárgynál az egyes részek oly szoros összefüggésben vannak egymással, hogy a tudás fokozatos kiegészítése csak az előbbi részek ismeretén alapulhat, addig más tárgyaknál annak egyes részei nincsenek ennyire szoros összefüggésben úgy, hogy egyes részek tudása nem tételezi föl a többiek ismeretét.
Ennek megfelelően egyes tárgyaknál az össztudás mértéke már nehány rövid kérdés által is bármikor könnyen megállapítható, míg másoknál ez csakis behatóbb és kiterjedtebb vizsgázás útján lesz lehetséges.
A tárgyalt anyag e sajátosságának megfelelően kell változnia — igen gyakran ugyanazon tantárgyon belül is a vizsgázás módjának.
A vizsgáknál követendő eljárás különben sem szabályozható egységesen és minden esetre kiterjedőleg. Az erre vonatkozó határozványok csupán a legfontosabb általános szempontok kiemelésére szorítkozhatnak melyeknek esetenkénti helyes alkalmazása az egyes tanárok bizalmi dolgát képezve, azok egyéni rátermettségéről és szakképzettségétől függ.
Csak ha ez is megfelelő, lesz a vizsga, nemcsak hatalmas eszköz a nevelőoktatás szolgálatában hanem egyúttal az igazi tudás igazságos, esélyektől lehetőleg ment, fokmérője s így a rangmeghatározás elfogadható alapja.
A vizsgák kétfélék:
a) szóbeli vizsgák és
b)
írásbeli vizsgák.
Azon tantárgyaknál melyekből a növendékeknek bizonyos gyakorlati ügyességeket is el kell sajátítaniok, a vizsgázásnál az oktatás ezen része különös figyelemben részesítendő minél — ott, ahol erre szükség van — a rendelkezésre álló tanszerek kiterjedt mértékben kihasználandók.
A grafikai tárgyakban ahol fenti megkülönböztetés nem egészen állhatja meg helyét, a tanár a növendékek előmeneteléről úgy szerez magának meggyőződést, hogy minden egyes dolgozatot, annak leadásánál az illető növendékkel meg is beszél.
(Szóbeli vizsgák.)
A szóbeli vizsgáknál általában véve alapelvül szolgáljon, hogy azok a lehetőséghez képest sohase szorítkozzanak a tantárgynak kizárólag egyes, vagy csak legutóbb tárgyalt fejezeteire, hanem, hogy a tananyag összes fontosabb részeinek tudása között, amennyiben arra alkalom nyílik, mindig észszerü kapcsolatot létesítsenek. Ezen eljárás lényegesen hozzá fog járulni a növendékek ítélőképességének élesítéséhez, valamint emlékezőtehetségük gyakorlásához és erősítéséhez s végül arra vezet, hogy a tanulók a tananyagról általános áttekintést nyernek és azt teljesen uralják.
Magától
értetődik, hogy az említett alapelvet az oktatás céljának kellő
tekintetbevételével és az emlékezőtehetséggel szemben támasztható követelmények
észszerü mérlegelése mellett kell alkalmazni. Ennélfogva, ha a tanár a
tananyagnak már régebben tárgyalt részeire újból visszatér, ne ide- oda
szökdelve, hanem logikus összefüggésben kérdezzen: viszont a feleletnél ne a
mellékes dolgok felsorolásához ragaszkodjék, hanem elégedjék meg azzal, ha a
növendékek az elvi dolgokat
megértették és emlékezetükbe vésték.
Ezen
eljárás, mely a célszerű oktatási móddal szoros összefüggésben áll, a
növendékeket arra fogja indítani, hogy a tantárgy anyagából azt, ami lényeges és
fontos, gyakrabban ismételjék.
Ellenkező eljárás mellett a növendékek a tananyagot valószínűleg részletenkint, szaggatottan és amellett hirtelen vésnék emlékezetükbe és azt részletenkint hamar el is felejtenék.
Fent vázolt módszer útján a tanár részéről támasztott követelmények a tanév alatt, avagy több tanév folyamán, a növendékek értelmi fejlődésével és emlékezőtehetségük erősbödésével fokozatosan emelkedhetnek. Emellett az új tananyag a már tanultakhoz sohasem fog összefüggés nélkül járulni, hanem hozzájuk oly módon fog csatlakozni, hogy közöttük hézag nem marad és az Új tananyag természetéhez képest, Vagy értelmileg összeolvad velük, vagy logikus sorrendben hozzájuk fűződik. Végre ezáltal a tancélt fokozazatosan elérhetjük anélkül, hogy a növendékek emlékezőtehetségét természetellenes módon, a tanévnek csakis egyes időszakaiban és túlságosan megeröltetnök.
A vizsgák ezen módja különösen megköveteli, hogy azt, ami lényeges, jól megfontoltan kiemeljük. A növendékek emlékezőtehetségével szemben sohase támasszunk oly követelményeket, melyek az intézet végcélját tekintve vagy túlzottak, vagy pedig szükségtelenek és mint ilyenek, semmiképpen sem jogosultak.
Igen nagy fontosságú a szóbeli vizsgáknál a kérdések helyes feltevése.
Minden kérdés általában véve a kővetkező követelményeknek feleljen meg:
mindenkor a növendék tehetségéhez mért, tehát se nagyon nehéz, sem pedig nagyon könnyű ne legyen;
könnyen érthető, nyelvileg szabatos s annyira határozott legyen, hagy arra csakis egy választ lehessen adni.
A kérdést rendszerint az egész osztályhoz intézzük. A kérdés feltevése után annak átgondolására engedjünk a növendékeknek megfelelő időt s csak azután jelöljünk ki egy vagy több növendéket a felelet megadására.
Az általános érdeklődés és figyelem folytonos ébrentartása érdekében célszerű, ha a tanár kizárólag egy és ugyanazon növendékkel nagyon hosszú ideg nem foglalkozik.
Vajon a felhívott növendék a kérdést ismételje-e, vagy pedig arra azonnal feleljen, ez a kérdés nemétől, a tárgytól, valamint a tanár szándékától függ. Minden kérdés elismétlésére nem jó reá szoktatni a növendékeket, mert akkor idővel a kérdéseket minden gondolkodás nélkül gépiesen ismétlik.
A növendékek
azon hajlandóságát, hogy valamely dolog lényegét az alakiságban keresik, teljes
határozottsággal ki kelt küszöbölni.
Ha a felelet egészen helyes, akkor a tanár, esetleg azonnal tovább haladhat.
A felelet helyességét sohasem szabad abban keresni, hogy a kérdezett növendék ugyanazon szavakkal éljen, melyeket a tanár magának gondolt, vagy amelyek a tankönyvben vannak.
A felelet lehet csak részben helyes; ez esetben nem szabad a tanárnak azt, ami benne helyes, figyelmen kívül hagyni. Meglehet ugyanis, hogy a növendék egészen jól elképzeli magának a dolgot, de azt megfelelően előadni nem képes, tehát további megfelelő kérdések által arra kell őt vezetni, hogy a valót a valótlantól megkülönböztesse és a helytelent a helyessel pótolja.
Ha a felelet nem teljes, azaz a tárgyat egészen ki nem meríti, akkor az előbb jelzett módon kell eljárnunk és a növendéknek a hiányok pótlásához a szükséges útbaigazítást megadnunk.
Ha pedig a felelet egészen hibás, akkor a tanár igyekezzék a növendéket a helyes feleletre rávezetni, hogy azután feleletének hibás voltát maga is belássa.
Ha a növendék a feltett kérdésre feleletet nem ad, ne szólítsunk fel mindjárt egy másik növendéket a felelet megadására, hanem a kérdezett növendéknek engedjünk időt a gondolkozásra, esetleg igyekezzünk hallgatásának okát kipuhatolni s megszüntetni. Nagyon hosszú ideig azonban nem kell várni a feleletre, mert ezáltal az illető rendszerint csak jobban megzavarodik.
Ha a növendékeknek nagyobb része valamely, felelettel adós marad, akkor ez komoly intelem a tanár számára, hogy a tananyag kérdéses részét újból tárgyalja.
Miként a tanár is világos, tömör és választékos, de közvetlen beszédmódra törekedjék, épp úgy köteles a növendékek gondolat kifejezését is a szóbeli vizsgák alkalmával figyelemmel kísérni, befolyásolni és szükség esetén kijavítani; emellett azonban tartózkodnia kelt attól, hogy a növendékek előadását ill. feleletét aprólékos hibák folytonos kijavításával minduntalan félbeszakítsa. Értelem nélküli szóáradatot, dagályos beszédmódot, valamint a feltett kérdéstől való eltérést megtűrni nem szabad.
Épp így folytonos és következetes megfigyelés és elbírálás tárgyává kell tenni a szóbeli vizsgáknál a növendékek katonás fellépését, külső megjelenését és öltözködését is.
A mondottakat figyelembe véve, megkülönböztethetünk:
1. tájékoztató vizsgákat,
2. összefoglaló vizsgákat és
3. zárlati vizsgákat.
1. Tájékoztató vizsgák minden oktatási óra elején az oktatás folytonosságának megteremtése céljából, első sorban a múlt tanóra tananyagára vonatkozólag és minden oktatási óra végén az ennek folyamán letárgyalt anyag rövid ismétlése céljából tartatnak.
Ide tartoznak, tágabb értelemben véve, az óra alatt a tananyag feldolgozása folyamán feltett kérdések is akár közös munkában történjék ez, a kérdezve fejtegető eljárás alkalmazásával, akár pedig összefüggően értekező előadás útján.
2. Az összefoglaló vizsgák egy többé-kevésbé kiterjedt tanmeneti egység befejezése után, a feldolgozott anyagnak rendszeres átismétlését és összefoglalását, a szerzett ismereteknek mélyítését, más ismeretkörökkel való összekapcsolását és az össztudás keretébe való beillesztését célozzák.
Ezen vizsgáknál — megfelelő útmutatás után — alkalmat kell adni a növendékeknek, hogy ismereteikről és tudásokról összefüggő előadás alakjában is számot adhassanak, hogy ezáltal egyes kérdéseknek többé-kevésbé önálló feldolgozásához is hozzászokjanak.
3. Zárlati vizsgák a félévi- és évizárlat alkalmával, de csakis azon növendékekkel tartatnak, akiknek tudása felől egyik vagy másik tárgyból az illető szaktanár bármely okból nem tudott határozott ítéletet alkotni s azokkal, a kik a szaktanártól elégtelen osztályzatot kaptak.
Utóbbi esetben a növendékek felülvizsgázása az illetők osztálytársai nagyobb részének jelenlétében, a K—6. jelzetű Utasítás 11. §-ának határozványai értelmében egy bizottság előtt történjék.
Amennyire helytelen valamennyi növendéket különbség nélkül ily zárlati vizsgának alávetni, — mert ha az oktatásnál helyesen jártunk el, ez a legtöbb esetben szükségtelen is lesz — annyira hibás, ha e zárlati vizsgákat az ezekre kijelölt növendékekkel nem elég alapossággal, tehát felületesen, épen csak valamely osztályzat megállapítása végett tartjuk meg.
(Írásbeli vizsgák.)
Írásbeli vizsgákat, írásbeli feladatok alakjában, valamely évfolyam egyes, több, avagy összes növendékeivel lehet megtartani éspedig valamely közös vagy pedig külön-külön kérdés nyomán.
Az írásbeli vizsgák általában az oktatás előrehaladottabb, időszakában ajánlatosak.
Az írásbeli vizsgák számát lehetőleg korlátozni kell. A szóbeli vizsgák helyettesítésére írásbeli vizsgákat tartani nem szabad.
Az írásbeli vizsgák egyébként igen alkalmasak arra, hogy a tanár gyorsan tájékozódhassék az iránt, vajon a tananyag bizonyos részét a növendékek mindnyájan felfogták-e, továbbá arra, hogy a növendékek ítélőképességét, valamint azoknak önállóságát, gondolkozásukban és gondolataik kifejezése módjában megítélhesse.
Ha az írásbeli vizsgák alkalmával a növendékeket akképp lehet ellenőrizni, hogy azok részéről visszaélés elő nem fordulhat, akkor célszerű valamennyi növendék részére ugyanazon kérdést feladni.
Mivel az írásbeli vizsgáknál a tanár tájékozódása a vizsgázók tudása felől közbeeső kérdések feltevése által elesik, a kérdéseket úgy adjuk föl, tagozzuk és magyarázzuk meg, hogy a növendék félreértés ürügye alatt azoktól el ne térhessen, vagy tulajdonképpeni tartalmukat önkényüen meg ne változtathassa.
Ezért minden tanár az írásbeli vizsgakérdések megválasztására és megszövegezésére a lehető legnagyobb gondot fordítsa.
Á kérdéseknek akképp kell határt szabni, hogy őket még a kevésbé tehetséges növendékek is teljesen és tisztán kidolgozhassák, ha azokat helyesen felfogták. Célszerű ennélfogva, ha a tanár kezdetben még a terjedelmet illetőleg is igen kevés követelményt támaszt s csak azután és lassankint fokozza azokat minden irányban.
Előnyös, ha oly kérdéseket adunk, melyek a tananyag többi részével összefüggésben vannak és megköveteljük, hogy azokra a növendék beható és összefüggésben lévő feleleteket adjon. Az írásbeli vizsgakérdések kiszemelésére általában véve kiválóan alkalmasok az egyes tudományágak alkalmazott részei.
Az írásbeli vizsgákra általában véve több időt fordítani nem szabad, mint amennyi az illető tanárnak oktatási időképpen megszakítás nélkül rendelkezésére áll.
Valamennyi írásbeli munkát áttekinthető anyagelrendezés, egyszerű és a tárgynak megfelelő kifejezésmód, az idegen szavak kerülése, valamint alaki kiállítás tekintetében csinosság és gondosság jellemezzék.
Az írásbeli vizsgadolgozatokat kijavítás ős megbírálás után a legközelebbi előadási órák egyikén a növendékeknek ki kell osztani és meg kell beszélni. A megbeszélés alapos megtartására a legnagyobb súly vetendő.
A megbeszélésnél, melynél egyébként tapintatosan kell eljárni, legelőször is az általánosan előforduló hibákat beszéljük meg s csak ezután térjünk a részletekre.
A teljesen ki nem elégítő dolgozatokat, ha az érdekelt növendékeknek jóakarata kétségen kívül áll, a körülményekhez képest inkább az illetőkkel külön, nem pedig nyilvánosan beszélje meg a tanár. A növendék tudatlanságát, gyenge teljesítményét érzékenyen pellengére állítani nem célszerű.
Az általános megbeszélés alkalmával nyilvánvalóvá lesz az a nagy előny, ha a feladatok az egész osztály számára közösen adattak. Ezen eljárás, egyfelől megkönnyíti a növendékek felfogásának és képességének megítélését, egyszersmind időmegtakarítás tekintetében is előnyös. Egyes tantárgyaknál a tanár a körülményekhez képest, a megbeszélés tanulságosabb voltára való tekintettel, a vizsgakérdéseket valamelyik növendék által a táblán kidolgoztatja vagy pedig az előfordult hibák kijavítását magukra a növendékekre bízza.
Az írásbeli vizsgadolgozatokat csak az Osztály- és Kézi lajstromban kell osztályozni, egyébként pedig azokat, hasonlóan a többi írásbeli munkálatokhoz, csak általános kifejezésekkel kell megbírálni.
Mielőtt a tanár az előző feladatot ki nem javította és a növendékekkel meg nem beszélte, újabb írásbeli feladatot ne adjon.
Mozgósítás esetén a főreáliskolában az oktatás általában véve változatlanul tovább folyik, míg a hadapródiskolákban a IV., a Ludovika Akadémián pedig a III. évfolyam feloszlatása után, a kiképzés főleg a csapatszolgálatra irányuló gyakorlatias irányt vesz.
Egyes ezen szempontból kevésbé fontos tantárgyakból az előadásokat korlátozni lehet.
Oly tantárgyak, melyek a tanterv szerint csak a legfelsőbb évfolyamban adatnak elő, melyek ismerete azonban a kilépő tisztisarjadék részére okvetlenül szükséges, tekintettel az esetleges időelötti kilépésre, már az alsóbb évfolyamokban is tárgyalni kell.
A földrajzban mindenekelőtt a hadszíntér földrajzi viszonyai képezzék az előadások tárgyát.
Terepfölvételi gyakorlat helyett látrajzoló gyakorlatokat kell tartani.
A francia nyelv, tánc, zene és ének, a gyorsírás, a hadapródiskolákon ezeken kívül a szabadkézi rajz, az akadémián pedig a művészetek törtelmének, valamint a rajzolás és festés oktatása is megszűnik.
Az eltávozott tanárok tantárgyainak oktatását valamennyi intézetben az erre már békében előre kijelölt visszamaradó tanárok veszik át.
Az újonnan összeállított napi és tanórarend, a tisztek szolgálati beosztását feltüntető átnézettel együtt valamennyi intézet részéről a honvédelmi miniszterhez sürgősen felterjesztendő.
* ) Ezen határozványok az egyes intézetekben azok különleges rendeltetésének és helyi viszonyainak megfelelően alkalmazandók. «Növendék» alatt egyszersmind «akadémikus» is értendő.
* A tanárjelöltek kötelességeit kiképzésök ideje alatt és (a katonai
tantárgyak tanárjelöltjeire vonatkozólag) a parancsnok, a
tanulmányvezetők és a vezetőtanárok közreműködését előbbiek kiképzésénél külön utasítás
szabályozza. (1909. évi 4014. eln. sz. rend. 2.
mell.)
(Vezetőtanár azon tanár,
akihez a tanárjelölt kiképzése céljából
beosztatott.)
* Az óralátogatásokért s ott szerzett tapasztalatokért minden tanár és tanulmányvezető előjegyzést tartozik vezetni. A parancsnokra is célszerű lesz; ha óralátogatásain tett tapasztalatait feljegyzi.
* Bármely más csoportba tartozó tantárgy bármely óráján a tanulmányvezetők az illető csoport tanulmányvezetőjének előzetes értesítése után, vendégképpen bármikor részt vehetnek.