PRZEMYSL ELSŐ OSTROMA.

Hadviselésünk legdicsőségesebb eseményeinek sorában is kiváló hely illeti meg Przemysl várának első védelmi harcát, mely szeptember közepétől október első hetének a végéig tartott. Mindaz a munka, tudás, ügyesség és vagyon, mit évtizedeken át beépítitek Przemysl falaiba, futóárkaiba, drótsövényeibe és farkasvermeibe, kazamatáiba, aknáiba, páncélos tornyaiba és mindabba a tűzokádó, halált osztó rettentő eszközbe, ami a San-menti hegy- lábat a világ egyik első erősségévé tette mindez a felhalmozott rengeteg érték, mely Przemyslben szunnyadt, akkor, szeptember közepén vált időszerűvé. Ekkor érkezeti el Przemysl próbatételének az ideje, rendeltetésének beteljesülése azzal, hogy fedeznie kellett seregeinknek új terepen való elhelyezkedését. Feladatát a vár nagyszerűen oldotta meg, az ostromot, melynél hevesebbet, véresebbet és eszeveszettebbet nem ismer a világ, állta keményen, rendületlenül s mikor a világhírű belga várak már sorjában elhulltak, Przemysl még hatalmának teljességében dacolt az ellenség reátört rettentő áradatával, melyet sikerült feltartóztatnia. Przemysl a pokol volt helytállásának e dicsőséges napjaiban, ontotta a halált és hetvenezer emberrel győngítette meg az orosz erőt. Az ellenség irtóztató veszteségekkel volt kénytelen elvonulni, anélkül, hogy csak egyikét is hatalmába kerítette volna Przemysl számos erődeinek.

Przemysl neve nem idegen immár a magyar fülnek sem. Nyelvünk még elbotlik rajta, de nemzeti büszkeségünk épp úgy magába zárja, mint Sziget- várt, vagy Kőszeget, a magyar vitézség, támadó virtusunk és rendíthetetlen helytállásunk örök tanúságaként. Mert a magyar kar és magyar lélek ereje volt az, mely Przemsl alatt véresre zúzta az ellenség fejét, gyönyörű fiaink, magyar honvédeink és népfőlkelőink irtották ott példátlan tömegben a muszka sorokat.

Amit rájuk bíztak, azt ők elvégezték és emberi erő nem lett úrrá rajtuk, sem ekkor, sem a háború későbbi folyamán. Fájdalom, a háború eseményeinél közrejátszanak olyan körülmények és tényezők is, melyekkel szemben tehetetlen az oroszlán ereje és a magyar honvéd vitézsége is. Mindamellett azonban. büszkén, emelt tekintettel szállhatnak el gondolataink Przemysl egykori hős védőihez, nincs semmi, ami elhomályosítaná az ő dicsőségüket, aminthogy harcos karjuk végleges elpihenésében nincs semmi érdeme és semmi bűne — az ellenségnek.

Przemysl is azok közé a helységnevek közé tartozik, amelyeket a háború hozott közelebb hozzánk, melyekkel alaposabban a háború ismertetett meg bennünket. Korábban még csak annyit tudtunk róla, hogy egy hatalmas erőssége a monarchiának, nagy helyőrséggel és unalmas garnizonélettel, melyből a katonatisztek sóvárogva vágytak az elegáns Bécsbe, vagy a vidám Budapestre.

A híres erősség a Kárpátok galíciai hegylábánál épült, szemközt a Duklai-szorossal, úgyhogy felénk eső részét megvédi a hegység, míg maga, a stratégiailag fontos San folyóra támaszkodó erősség útját vágja minden seregnek, mely az előtte elterülő síkságon keletről nyugat felé akar előrehatolni. Helyzetének ezt a pompás előnyét már régtől fogva ismerték, amit bizonyít a vár viharos története. Alapítója Przemyslav lengyel fejedelem volt, ki 750-ben erős várat épített ide, melyen a századok folyamán sok büszke támadás megtörőtt. Mongolok, kozákok és svédek hiába próbálkoztak Przemyslav herceg várával, ennek a kemény gránitkockáiba mindannyinak beletört a foga. Oly biztonságosnak tudták e helyet, hogy Nagy Kázmér ideépíttette kastélyát, melynek romjai még ma is láthatók.


Przemysl főutcája, a Mickievic utca

 

Az újabb korban, békés idők eseménytelen napjaiban, persze, csökkenni kezdett a vár és a város jelentősége és Przemysl kisvárossá süllyedt az emelkedő Lemberg és Krakkó mellett, mígnem a múlt század negyvenes éviben ismét szüksége mutatkozott, hogy Ausztria Oroszország felé eső határát megerősítsék. Főképpen a krimi háboru tanulságai tették ezt szükségessé és nyomban hozzá is láttak, hogy Przemyslt az akkori idők fogalmai szerint való modern erősséggé alakítsák. A már meglévő erősségekre egyáltalában nem voltak tekintettel, ezeket, ahol kellett, lerombolták és újakat építettek a helyükbe. Főképpen a hetvenes években végeztek nagy munkát, mikor a politikai horizont ismét beborult a monarchia északi táján Erre az időre esik főképpen a hatalmas tüzérségi állások megépítése. 1896-ban újabb szakasza kezdődött az építkezésnek, mert időközben a haditechnika áttért az acéllal páncélozott erődítések rendszerére. Ekkor tehát a várat a legmodernebb elvek szerint részben újraépítették, részben pedig rekonstruálták. Az általános vezető elv az volt, hogy minél több kisebb erődítést és támasztópontot építsenek, úgyhogy Przemysl városát az erődítéseknek távoli  nagy koszorúja ölelje körül. A háború kitörésekor ezeknek az erődítéseknek kettős sora vette körül a várost és a hozzátartozó falvakat. Megépítésükben nagy érdeme volt Galgóczy tábornagynak, ki éveken át kardoskodott Przemysl megerősítése mellett és az erődítések tulajdonképpeni építőjének, - Salis-Soglia Dániel olasz származású haditechnikusnak, ki hadseregünk szolgálatába lépve tábornoki rangra emelkedett.

 


Przemys körül. Élelmező tisztek sátraik előtt jelentést hallgatnak.

Mint említettük, Przemysl békeidőben is nagy garnizonváros volt. Egy egész hadtestnek a parancsnoksága székelt itt, ami természetesen a Város gazdasági és társadalmi életének a felvirágzását is előmozdította. Egyébként azonban Przemysl továbbra is sivár katonaváros maradt, ahol minden nagyon tiszta, szerfelett rendes és halálosan unalmas.

A vár körülzárása.

A második lembergi csata után történt, hogy az osztrák-magyar hadsereg új terepen csoportosult olyanképpen, hogy balszárnyával Krakkóra, jobbszárnyával pedig Przemysl erősségére támaszkodott. Ez a helyzete lehetővé tette, hogy háborítatlanul bevárja a német haderő érkezését, mellyel közösen végrehajtandó operációra határozta el magát a két hadvezetőség. Mint tudjuk, az oroszok, kiknek Przemysl útjukat állotta, egyáltalában nem gondoltak arra, hogy elvonuló seregünket kövessék, mígnem legfelsőbb hadvezetőségünk úgy találta helyesnek, hogy a sereg jobbszárnyát is bevonja nyugati Galícia belsejébe és Przemyslt sorsára bízza. Perzemyslben pedig bátran megbízhatott Hötzendorfi Conrad vezérkari főnök, aki Kuzmanek tábornokot, a vár parancsnokát s a hadügyminisztérium elnöki osztályának egykori vezetőjét személy szerint ismerte s tudta azt is, hogy magyar honvédekből és népfölkelőkből áll a várőrség túlnyomó része, s ennek a derék seregnek parancsnoka a kiváló Tamássy Árpád tábornok.

Szeptember közepén már nagy volt a sürgés-forgás Przemyslben. Kuzmanek tábornok az ostromot várta. Elsősorban a városból eltávolíttatott mindenkit, aki nem bizonyult teljességgel megbízhatónak, szeptember 17-én pedig elrendelte mindazoknak az eltávolítását, akik nem tudták beigazolni, hogy a maguk számára legalább három hónapra elegendő élelemmel rendelkeznek. Az erősségek előtt lévő hatalmas térségeket azzal tették áttekinthetővé, hogy az erdőket kiirtották s a rengetek területen drótsövényeket, aknákat, farkasvermeket helyeztek el.

Élelemmel és egészségügyi intézményekkel bőségesen el volt látva az erősség, minden tekintetben készen arra, hogy több hónapi ostromot is kitartson. Bár az oroszok szoros gyűrűt vontak köréje, az erősségben levők teljességgel még sem voltak elzárva a külvilágtól, mert dróttalan távíró útján állandóan érintkezhettek a főhadiszállással és a német Marconi állomásokkal. Ez az összeköttetés oly eleven volt, hogy a várbeliek háromnyelvű újságot is szerkeszthettek, melyben közölték a marconigramm formájában érkezett híreket.

Szeptember 18-a az a nap, melyen Przernysl vára elérkezett rendeltetéséhez. A benne szunnyadó évszázados értékek, tudás, akarat, vagyon, zsenialitás ekkor vált hirtelen időszerűvé, s úgy képzelhetjük, hogy az első kozák prémes sapkájának láttára egyszerre felébredtek álmukból az irdatlan falak és a kazamatákon, aknákon s földalatti átjárókon végig kellett, hogy áradjon az a felgyülemlett s rettentő energia, mely Przemyslből e naptól kezdve kitörőben volt


Részlet a Przemysl körüli táborból.

 

Elsőnek csupán néhány szotnya kozák tűnt fel a leborotvált térségen, de egy-kettőre szét is ugrottak, amint néhány gyilkos gránát közéjük vágott. Csakhamar azonban nagyobb orosz csapatok érkeztek, melyeket aztán már egész seregtestek követtek erős tüzéréggel, úgyhogy szeptember 21-ikén Przemyslből útnak kellett bocsátani az utolsó postát és az utolsó vonatot. E napon este Przemysl körül volt zárva.

Ezt a körülzárást persze nem képzelhetjük úgy, hogy az oroszok valami fullasztóan szűk gyűrűt vontak volna az erősségeknek beláthatatlanul nagy térségen elnyúló kettős koszorúja köré. Bizony csak lassan mertek közeledni előbb itt is, ott is ágyúharcokkal, majd kisebb csapatok szuronyrohamával próbálkozva, közeledésüket azonban a mi részünkről alaposan megnehezítették azokkal a kirohanásokkal, melyek napról-napra történtek s melyekből mindig dicsőséggel tértek meg honvédeink. Przemysl okádta a tüzet és szórta a halált, valósággal bevetve a gránátok tüzes magvával a környék minden talpalatnyi helyét. Így aztán az oroszok súlyos áldozatokkal fizettek minden lépésért, amit az erődök felé tehettek.

Egyebekben e napokban, de később is, egyenletes, nyugodt és vidám élet folyt Przemyslben. A helyőrség föltétlenül bizonyos volt a maga dolgában és a lakosság bizalma is rendíthetetlen volt a véderőség vitézségében és kitartásában, elég újságot is olvashattak a bennlévők, amiket páratlanul vakmerő pilótáink szállítottak nekik. A lakosság folytatta hétköznapi életmódját s csak akkor menekült védettebb helyre, ha túlságos bőségben érkeztek az orosz gránátok, melyek különben a városban alig tettek kárt.

Összesen öt orosz hadtestet küldöttek Przemysl alá, hogy megvívják, Dimitriev Radkó, a «bolgár Napoleon» vezetésével, aki a háború kitörése előtt Bulgária követe volt Péterváron s azután belépett az orosz hadseregbe. Ez a képtelenül hiú és nagyravágyó ember, aki mint mondják, Przemysl alatt gyakran toporzékolt tehetetlen dühében s aki oly példátlan kegyetlenséggel hajszolta embereit a mészárszékre, úgy látszik, Drinápoly és Csataldzsa ostrománál, Liége és Namur sorsából nem tanult semmit és még mindig azt a régi taktikát akarta követni, hogy az eszeveszett és páratlanul véres szuronyrohamok sorával vegye meg a világ egyik első erősségét, mielőtt még e rohamokat megfelelő tüzérségi harccal előkészítette volna. Egyik rohamot a másik után intézte, tekintet nélkül seregeinek rettentő veszteségére. Mint ahogy hazájának bátor fiai elvéreztek az ő hibájából a Balkánon, úgy vitte bele itt is a legrettentőbb pusztulásba és veszteségbe a reábízott sereget. Mentségére legföljebb az szolgálhat, hogy terminusra kellett dolgoznia, parancsa lévén rá a cártól, hogy Przernysllel legkésőbben október 8-ig végezzen.

Dimitriev Radkó el is követett mindent, hogy a parancsot teljesítse. A könnyebbik oldalán kezdte. Miután összeomló seregével teljességgel tehetetlen volt, egyszerűen felszólította Kuzmanek allábornagyot, hogy békés megegyezés útján adja fel a várat. Október 2-án, mikor még jóformán egy drótsövénye sem sérült meg Przemysl erősségének, a távolból nagy fehér zászló tűnt fel, mely lassan közeledett ami harcvonalunkhoz s mely azt hirdette, hogy parlamentaire érkezik. Van Dam orosz alezredes volt a küldött, aki Kuzmanek várparancsnok elé vezettetvén, Dimitriev tábornok kővetkező levelét adta át neki:

Parancsnok úr! A cs. és kir. hadsereget a szerencse elhagyta. Csapataink legutóbbi eredményes harcai lehetővé tették nekem, hogy a nagyméltóságodra bízott Przemysl várát körülzárjam. Lehetetlennek tartom, hogy kívülről valami segítséget kapjon a vár A hiábavaló vérontás elkerülése végett időszerűnek tartom, hogy a vár átadása felől való tárgyalást indítványozzam nagyméltóságodnak, mert ebben az esetben módomban állana az Ön számára és a helyőrség számára a legfelsőbb főparancsnokságnál tisztelettel teljes föltételeket kérni. Ha nagyméltóságod a tárgyalásokat meg akarja kezdeni, akkor szíveskedjék főltételeit Van Dam alezredessel, a mi megfelelően meghatalmazott megbízottunkkal közölni. Megragadom az alkalmat, hogy nagyméltóságodnak nagyrabecsülésemet kifejezzem. Dimitriev Radkó tábornok, a Przemyslt ostromló hadsereg parancsnoka.

Erre az írásra egészen rövid, de annál határozottabb volt Kuzmanek altábornagy válasza, mely így szólott

Parancsnok Úr! Méltóságomon alulinak tartom, hogy szégyenletes föltevésére érdemleges Választ adjak. A przemysli vár parancsnoka.

 


Tüzérek menetben Pzremysl felé.

Ha igaz az a hír, hogy Dimitriev Radkó toporzékolni szokott, most teljes joggal megtehette. Annál nagyobb volt azonban az öröm Przemyslben, mikor Kuzmanek válaszának híre terjedi. Az orosz hadvezér dühvel kezdte meg valamennyi erősség lövetését s ehhez megfelelő számú 15, 18, 21 és 24 centiméteres kaliberű ágyúk állottak rendelkezésére, sőt még hajóágyuk is, melyeket a Fekete-tengerről hoztak ide. Nagy baja volt azonban az orosz seregnek, hogy ezekben a napokban egyre esett az cső s a feneketlenül iszapos talajon ütegeiket alig tudták elhelyezni. Egyébként azonban kitűnően lőttek az oroszok, kárt azonban nem igen okozhattak, mert az erősség vasbetonművei ellenállottak a gránát hatásának. Persze, mi sem maradtunk adások a pompásan belőtt térségeken úgy dolgoztak tüzéreink, mintha csak gyakorlótéren lettek volna. Október 4-fől kezdve felülmúlhatatlan hevességgel folyt az ágyúharc, dörögtek az úgyúk, zúgtak a mozsarak, gyakran egész tüzérségi sortüzek következtek, úgy hogy a városban állandóan remegtek a falak, és csörömpöltek az ablaküvegek. Hogy mily heves volt ez a tüzelés, arra jellemző, hogy csupán a Dunkovicki-erődre két óra alatt 260 ágyúlövést tettek az oroszok. A huszonnégyes Orosz haubicoknak, melyek még a legtöbb kárt okozták, a Magiera dombon volt az állásuk, erős betonfedezékben, kiterjedt drótsövénnyel védve. Ezzel szemben voltak félkörben felállítva a mi ágyúink, üteg üteg mellett, haubicok és ágyúk. Ezt a rettentő úgyúpárbajt is a mi harminc és feleseink döntötték el, ahova ezeket elvitte a tábori vasút, ott egy-kettőre elnémultak az orosz ágyúk. Óriási lövedékeik egyike közvetlenül az orosz tüzérségi vezérkar állása előtt csapott le s ezen a helyen a kővetkező pillanatban már csak romok és megcsonkított holttestek hevertek. Ezt a súlyos csapást nem is tudta többé kiheverni az ellenség és október 1-től kezdve észrevehetően alábbhagyott az ágyúzás.

A leghevesebb tüzelést az oroszok az északi ás a délkeleti erősségekre irányították, majd pedig a nagy raktárakra és a parancsnokság épületére. Egy fél orosz ütegnek egy éjszaka sikerült 2000 méternyire megközelítenie a külső védműveket, itt nagyszerűen beásnia magát és már másnap néhány pusztító lövést tenni a katonai épületekre. Kezdetben a mieink nem tudtak a nyomára jönni, hogy honnan ered ez a veszedelmes tüzelés, mígnem egy altiszt ballonnal felszállt s miután fölfedezte a rejtett üteget, azt csakhamar elnémították.


A király kitüntetését átadják azoknak a vasutasoknak, akik a már körülzárt Przemyslbe életük veszélyeztetésével kísértek egy benzinszállító vonatot.

(Kilophot, Wien XIX.)

Dimitriev tábornoknak nem volt ideje, hogy bevárja az ágyúharc végét, október 8-a veszedelmesen közeledett és ezért október 5-én elrendelte a legádázabb rohamot, mely 72 órán át csaknem szakadatlanul tartott. Ám ezzel sem ment többre, mert nem csak hogy valamennyi rohamát visszaverték, hanem minden alkalommal ellentámadásba mentek át a mieink és nagy pusztítást vittek végbe a muszka sorokban. Irtóztató ágyú- és puskatűzben, aknák robbanása közben véresen omlott össze minden ellenséges roham mielőtt az oroszok csak a külső erődítésekig is eljutottak volna. A leghevesebben most is északon és délkeleten folyt a harc. A Dunkovicki-erődöt sikerült az oroszoknak 400 méternyire megközelíteni, akkor aztán halálmegvető, esztelen vakmerőséggel előrerohantak a sima területen, hogy ily nagy távolságról megostromolják a drótsövényeket. Misem természetesebb, minthogy a rájuk zúduló tűzeső teljességgel megsemmisítette a rohamozó csapatot. Itt pusztult el az egész 127. orosz gyalogezred. Tüzelésünk hatása borzalmas volt, a szúrós drótokon még napok múlva is függtek szétroncsolt összetépett emberi tetemek. Egyik megfigyelő altisztünk ballonjából megállapította, hogy az egyik több századból álló orosz csapatból mindössze hét ember tudott épségben visszaszaladni. Olyan kép volt ez, mintha Przemyslből szabadult volna ki a pokolnak minden borzalma. Ám a rettentő veszte ségek dacára az orosz rohamok megújullak, egyik emberáradat a másikat követte, hogy elvérezzék a drótsövényeken, megsemmisüljön az ágyúk tüzében. Ez egyetlen erősség előtt ötezer orosz holtteste takarta a mezőséget. Csupán a két délkeleti kisebb erősség ellen teljes 11 zászlóaljat küldtek harcba az oroszok. Itt is egész halmai tornyosultak a holttesteknek, melyeken azonban egyre újabb csapatok törtek előre


«Gulyás-ágyú» a przemysli pályaudvaron (Seebald felvétele.)

Halálos küzdelem az I/1 erődben.

Némiképpen komoly eredményt csupán az I/l jelzésű külső erődben értek el az oroszok, ahová sikerült egy éjjel eljutniok, mert ezen a helyen éppen elromlott a fényszórónk. Az itt lefolyt kétségbeesett és idegölően izgalmas küzdelmet, melyben szűk folyosókon minden elképzelhető módon irtották egymást az összezsúfolt ellenfelek, az erőd parancsnoka a következőképpen mondta el:

Az oroszok már az előző tíz napon át is állandóan hevesen tüzelték erődömet. Ez a tüzelés hetedikén érte el tetőpontját. Hajnali három órakor shrapnell- és gránát-eső szakadt ránk olyan borzalmas erővel aminőt elképzelni sem tudtam. Kárt ugyan nem tett az orosz tüzelés, morális ereje azonban igen nagy volt. Tudtuk, hogy az oroszok döntő lépésre készülnek, de semmit sem tehettem ellene. A jobbszárnyon egy orosz zászlóalj már egészen a drótakadályokig kúszott előre és a sodronyokat ollóval kezdte vagdosni. Figyelő őrszememet lelőtték, majd rettenetes ordítással benyomultak a mellvéd jobboldalán a várgödrökbe. Ott őrségemet, amely halálmegvető ellenállást fejtett ki, lemészárolták. Mindenkit legázoltak, aki a jobboldalon harcolt. Rögtön lezárattam a kapukat s így kinnrekedt embereimet kénytelen voltam sorsukra bízni. Az oroszok azonnal ellepték a védmű «kurfer-nek» nevezett udvarszerű részét, aztán fölmásztak a tetőzetre, betömték a kéményeket, de nem robbantottak. Úgy látszik nem volt náluk robbantó anyag.

— A veszélynek e borzalmas pillanataiban még ennyit telefonálhattam «Az oroszok már erődömben vannak. Kérek újra segítséget.., » Aztán megszakadt a telefonösszeköttetés. Ekkor három és fél órai elkeseredett, véres, irtózatos harc kezdődött. Főtörekvésem az olt, hogy megakadályozzam, hogy a betört orosz zászlóaljat újabb orosz erők követhessék. Ezért megparancsoltam a tüzérségnek, hogy az előterepet minden erejével vegye tűz alá. Egyelőre sikerült is az orosz zászlóaljakat sakkban tartani, de honvédeim egy része már halott volt, parancsnokuk mindjárt a harc kezdetén megsebesült. Már-már úgy látszott, hogy ellenállásunk reménytelen, mert az oroszok hihetetlen merészséggel harcoltak maroknyi csapatom ellen, amely a kapuk és ablakok lőrésein keresztül megszakítás nélkül tüzelt. Az oroszoknak már-már sikerült a kapukat betörni és azok, akik fenn voltak a fedélzeten, szintén eresen döngették a vasbetont. Ekkor telefonálni akartam a szomszédos erőd tüzérségi parancsnokának, hogy lövesse shrapnellel a tetőzetet, de a telefonösszeköttetés már ebben az irányban is megszakadt. Időközben két honvéd-század érkezett segítségemre, de az orosz tüzérség olyan romboló erővel tartotta tűz alatt az előtereket, hogy erősítésem minden erőlködése ellenére sem tudott előbbre jutni.

— A legnagyobb veszélynek ebben a pillanatában Pranke tőrzsőrmester összeszedett egy sereg szétugrasztott honvédet a jobbszárnyon, az erőd közelébe kúszott s itt fölkiáltott hozzám, hogy dobjunk le töltényeket, mert nekik már kevés van. Ezt rögtön megtettük, mire tüzelni kezdték az erőd fedélzetén levő oroszokat. Ugyanakkor Mihócz Elek őrmester és Borcsák zászlós honvédeikkel megtámadták az előterepen harcoló oroszokat, akik sorra hullottak el megsemmisítő tüzelésük alatt. Végül pedig Sulyok honvéd főhadnagy ugyanott ahol az oroszok betörtek a várba két szakasszal átmászott és az oroszok közül azokat, akik nem adták meg magukat, a honvédek kivétel nélkül leterítették.


Przemysl előtt. Az oroszok pusztulása.

Geiger Richárd

A vár felszabadítása.

Az I/l. erőd ellen intézett rohammal utolsó mérgét adta ki az orosz ostromló sereg. Már a kővetkező napon csökkent a támadások ereje, majd végképpen letettek az oroszok a rohamokról. Veszteségeik irtózatosak voltak. Ezeket a mieink először negyvenezerre becsülték halottakban és sebesültekben, de csakhamar kiderült, hogy ez a szám jelentékenyen mögötte marad a valóságnak.

Ebben a háromhetes harcban az oroszok — jelentette később Höfer vezérőrnagy — az északi fronton mérsékelt számítás mellett is 9700 halottat és sebesültet, a déli fronton pedig 2000 halottat és sebesültet vesztettek. A legrosszabbul jártak azonban a délkeleti fronton, ahol a legnagyobb erőfeszítést fejtették ki. Annak ellenére, hogy az oroszok itt október 7-ig valamennyi halottat eltemették és a sebesülteket elszállították és még október 8-án éjjel is tevékeny munkát fejtettek ki a temetés és a sebesültek elszállítása körül, mégis október 9-én óvatosan előrenyomuló előőrseink, amelyek mindössze csak ezer lépésnyire mentek előre, százával találták ott a halottakat, összesen négy-ötezret, melyeknek elszállítása, amit az oroszok éjszakánként végeztek, egész október 18-ig tartott. Az oroszok minden arra irányuló kísérletünket, hogy csapataink és fogolycsapatok által a haottak eltakarításában segédkezzünk, shrapnell-tűzzel meggátolták. Ilyképpen mi csak azokat temethettük el, akik egészen az erődvonalig nyomultak előre és olt lelték halálukat. Siedlieka közelében 612 halottat temettünk el. Azokat, akik az árkokban és az erődművek előtt levő akadályokban lelték halálukat, sorsukra kellett hagyni, mert az ellenség itt mindig tüzeléssel fogadott bennünket. A délkeleti fronton egyetlen sáncárokban 350 halottat számláltunk össze. Ha ezeket a körülményeket szem előtt tartjuk — mondja végül a hivatalos jelentés biztosra kell venni, hogy az orosz részről származó adatok, melyek az orosz cenzúra alatt álló lembergi lapokban jelentek meg és amelyek szerint az oroszok Przemysl alatt hetvenezer embert vesztettek, jobban megközelítik a valóságot, mint a mi első becslésünk, mely szerint az oroszok vesztesége negyvenezer ember.


Przemysli gyermekek bevonuló csapatainkat virágokkal várják.

A hatoltak e rettentő tömegének az eltemetése még hetek múlva is dolgot adott a védőseregnek, ezzel szemben a mi részünkről mindössze 600 ember esett el.

Przemysl fölmentése rohamosan közeledett. Főseregünk már október első napjaiban újból megmozdult és megkezdte támadását kelet felé. A Lancut körül elhelyezett három orosz hadtestet, melyek a przemysli ostromló sereget védték, szétvertük s visszanyomtuk a San felé, éppígy megsemmisítettünk egy gyalogsággal megerősített kozák divíziót, mely Dinovnál foglalt állást. Ilyen körülmények között Dimitriev tábornoknak le kellett róla mondania, hogy az erősség ostromát folytassa. Még egy támadást vezényelt az északi, majd az utolsó pillanatban a délkeleti erősségek ellen, a tízezer főből álló ostromló csapatokat azonban egyenesen elsöpörte várágyúink borzalmasan tökéletes munkája. Az oroszok heves ágyúzással fedezték elvonulásukat, ez azonban mind messzebbről hallatszott, míg végre teljesen elnémult. Néhány nehéz hajóágyújukat a posványos úton nem tudták elvinni az oroszok s ezeket elásták.


Károly Ferenc József trónörökös (balról) és Kuzmanek altábornagy (jobbról) szemlén a przemysli várban. (Seebald felvétele.)

Przemysl felszabadult és október 12-én Boroevics tábornok győztes serege élén megtartotta ünnepies bevonulását. Ünnepelt Przemysl és ünnepelt az egész monarchia. Csakhamar meglátogatta a fölmentett várat s dicsőséges védőseregét a trónörökös és Lipót Szalvátor főherceg, tüzérségünk főfelügyelője. Az általános ünnepből pedig külön részt kértünk magunknak mi magyarok, mert a mi honvédeink voltak azok, kik a Przemysl ellen zúduló rettentő áradatot feltartóztatták.

Przemysl mámoros örömmel köszöntötte visszanyert szabadságának napjait. Az egész lakosság összegyűlt a nagy székesegyházban, hol Fischer püspök fényes segédlettel hálaadó istentiszteletet celebrált. A rutén templomban és a zsinagógában is tartottak istentiszteletet. Azután a lakosság a várparancsnoki épülethez vonult. A menet élén a város elöljárósága haladt zászlókkal, zenekarral. A palota előtt riadó éljenzéstől kisérve, Fischer ás Czechovitz püspökök üdvözölték Kuzmanek tábornokot, a vár hősi védelmezőjét s erőt ás kitartást kívántak neki és dicsőséges védőseregének — az eljövendő nehezebb küzdelmekhez.


Lipót Szalvátor kir. herceg Przemyslben.