Przemysl

Ennek a névnek a hallatára az idősebb korosztályhoz tartozó olvasóinknak Thermopülai, Szigetvár, Eger és Komárom védőihez hasonló héroszok jutnak az eszébe, a fiatalabbak viszont értetlenül néznek mivel sohasem halloták ezt a nevet.

Przemysl város a Lengyelországhoz tartozó Galíciában, görög és római katolikus püspökség székhelye a San partján 44.000 nagyobbára lengyel lakos. Midőn Ausztriához tartozott, 1874 óta elsőrangú katonai erősségé alakították, s mint ilyen a 1914/15 évi világháborúban nagy szerepet vitt. Előbb 1914. szeptembertől - október 9.-ig az oroszok rengeteg emberveszteségük mellett hiába ostromolták; másodszor november 11-én zárták körül 1915 március 22-ig, amikor hős védő serege Kusmanek altábornagy várparancsnoksága alatt, miután élelmiszere elfogyott, felsőbb parancsra az erődök felrobbantása s a hadiszerek elpusztítása után a várat feladta. Az oroszok uralma azonban nem tartott sokáig, mert június 3.-án vitéz seregeink alig néhány napig tartó ostrom után visszafoglalták.(Révai Nagy Lexikona)

Przemiysl várának védelme főleg azért tarthat számot a közérdeklődésre mert a 4 évig tartó világháborúban a teljesen körülzárt várak közül Przemysl vára volt az egyedüli, melyet az ostromló nem tudott fegyverrel, hanem csak kiéheztetéssel elfoglalni.

Przemysl várának helyén már a IX. században állt egy fából készült vár, melyet a XIV. században kővárrá építettek át. E vár azután a középkor végén és újkor elején számtalan ostromot állt ki. A világháborúban szerepet játszó Przemysl azonban már „modern” vár volt, mely testvérvárával Krakkóval együtt a 1880-as években épült.

Krakkó és Przemysl voltak az észak-keleti, vagyis az orosz hadszíntér egyedüli már békében is kiépített, azaz állandó jellegű várai.

Krakkónak a Bécsbe vezető főútvonalat, Przemyslnek pedig a Budapest felé a jól járható Duklai horpadáson át vezető főútvonalat kellett elzárnia.

Nyilvánvaló volt, hogy Krakkó e feladatának - vagyis, hogy a Wien felé vezető főútvonalat elzárja - csak akkor képes megfelelni, ha csak Oroszország és Ausztria-Magyarország állanak egymással harcban, mert ekkor a Kárpátok főútvonala és a német határ közötti tér itt oly szűkre szorul, hogy Krakkó általi elzárása hatásosnak mondható. Ha azonban Németország Ausztria-Magyarországgal együtt visel háborút Oroszország ellen, úgy Krakkó említett feladatának nem tud megfelelni, mert észak, illetve nyugat felöl megkerülhető.

Kétségtelen volt továbbá az is, hogy Przemysl, mint egyedülálló állandó vár szintén nem képes az orosz hadseregnek Budapestre vezető útját elzárni, mert az oroszok - tekintve több milliós hadseregük nagyságát - úgyis kénytelenek széles arcvonalon betörni Magyarországba, viszont Przemysl csak korlátolt területet zárhat el, mely terület nagysága függ a vár övvonalának átmérőjétől, lövegeinek hatástávolságától és védőseregének erejétől és harcértékétől. Przemysl övvonalának átmérője észak-déli irányban kb. 15 km volt, ehhez hozzászámítva lövegeinek hatástávolságát éspedig mind északi mind déli irányban, vagyis 2x8 km-t azaz összesen 16 km-t, láthatjuk, hogy Przemysl hatáskörlete 30-35 km-re tehető. E hatás körletét védőserege kitörések útján esetenként fokozhatja. Ha jelentékenynek is kell elismernünk Przemyslnek ezt a hatóképességét, mégis be kell látnunk, hogy Przemysltől, mint egyedülálló izolált vártól nem lehetett azt várni, hogy az oroszoknak nyugati irányban, vagy a Kárpátokon át való előretörését lehetetlenné tegye és pedig annál kevésbé mert előrelátható volt, hogy az oroszok - tekintve hadseregük nagyságát - könnyen abban a helyzetben lesznek, hogy a várat, vagy támadással vagy blokáddal közömbösítik.

Przemysl és Krakkó tehát csak egy kiépített várrendszer pilléreiként voltak tekinthetők. A várrendszert a San- és Dnyeszter hídfők permanens kiépítése, továbbá a Visztula vonalnak (a San torkolat és Krakkó között) és a Kárpátok főbb átjáróinak záró erődökkel való ellátása útján kellett volna megteremteni.

E várrendszer kiépítése azonban a monarchia anyagi helyzete miatt nem valósulhatott meg, ezért a hadvezetőség kénytelen volt félmegoldásokkal megelégedni és az említett összefüggő várrendszer helyett két San hídfőnek (Siniawwa és Jaroslau) és két Dnyeszter hídfőnek (Halicz és Mikolajew) futólagos kiépítésével beérni.

E négy hídfő 1914-ben ki is épült, ellenálló erejük azonban oly csekély volt, hogy múló természetű felhasználásuk után a hadvezetőség önként feladta azokat.

Vagyis Przemysl vára magára maradt.

Most lássuk milyen is volt ez a legendás vár.

Przemysl vára mint a San folyón fekvő kettős hídfő volt tekinthető; övvonalának hossza légvonalban 48 km, azaz kereken 50 km. Az övvonal távolsága a San-hidaktól különböző volt és pedig keleten 10 km, északon 6-7 km, délen 5-6 km, nyugaton 4-5 km, vagyis a keleti övvonal kivételével a többiek mind oly közel voltak a hidakhoz, hogy azokat az ellenség tüzérségével lőhette volna. A védelmi harc során a vár ezen alapvető fogyatékosságát korrigálandó szükséges volt előtér állások kiépítése és megszállva tartása ami a védőcsapatok erejét erősen igénybe vette.

De nemcsak az övvonal telepítése nem volt megfelelő, hanem az ellenállás főpilléreit képező egyes erődök sem feleltek meg a modern követelményeknek. A legjobb erődök is csak „gránátállók” voltak, azaz 15 cm-es gránát ellen védtek, nehezebb lövegek lövedékei ellen azonban nem.

Az övvonal előtt sűrű és nagy kiterjedésű erdők voltak és számos falu terült el. Ezeket le kellet tarolni. Az övvonalat térközerődítésekkel kellet ellátni és előtte akadályokat telepíteni. E sokirányú munka lényegében szeptember közepén befejeződött.

A tüzérségi felszerelés 988 azaz kereken 1000 lövegből állt. Ezek kb. egyharmada kereken 300 még 1861 mintájú öntött vaságyú volt, melyek alatta maradtak a követelményeknek. Csak 3 km volt a hatásos lőtávolságuk. Érdemes megjegyezni, hogy az oroszok ezekre a nyílt állásokból, magas lafettákról fekete lőporral tüzelő ütegekre nem viszonozták a tüzet, mert megtévesztő ütegállásoknak és nem tüzelő ütegeknek vélték.

A lövegek zömének a lőtávolsága a 6 km-t sem érte el, csak 70 darabé haladta meg azt.

Modern lövege Przemyslnek alig volt. Ide csak a 4 db. 30,5 cm - es mozsár és a védősereg kötelékében lévő néhány 1905 mintájú ágyús üteg számítható.

Lőszerből 30,5 - es mozsaranként 75 lövés, egyéb lövegenként kb. 500 lövés leadására volt elegendő.

A várnak 42 db szilárdan beépített és 72 mozgatható géppuskája volt, a védőseregből csak a 23.h.ho. rendelkezett 22 db géppuskával. A többi csapatoknak nem volt géppuskája.

A híradó vezetékek kivétel nélkül a föld felett voltak telepítve. A harcok alatt gyalogos küldöncökkel tartották az összeköttetést.

A vár élelmiszer készlete mindössze 3 hónapra volt elegendő.

Przemysl védelmére 4 népfelkelő dandár, közöttük a 97. magyar, és a 23.m.kir. h.ho. voltak hivatva. Ezen csapatok és a vár tüzérségén kívül természetesen még igen sok egyéb speciális alakulat és munkásosztag volt a várban, úgyhogy a védők száma elérte a 120.000-et: Ebből azonban legfeljebb 60.000 tartozott a harcoló állományhoz.

Nemzetiség szerint a védősereg zöme, azaz mintegy 60%-a magyar volt. Már e számbeli arány, de különösen ama tény, hogy Przemysl védelmének két kimagasló mozzanata, vagyis a 3. orosz hadsereg támadásának visszaverése és a kitörések végrehajtása úgyszólván kizárólag magyar csapatok nevéhez fűződik, teszik indokolttá, hogy Przemysl védelmének dicsőségét magyar dicsőségnek nevezzük.

Mint bevezetőmben a Révai idézetben olvasható a vár két alkalommal volt teljesen bekerítve, teljesen elvágva a saját csapatoktól.

Az első ostrom idején a vár a támadó orosz erőknek óriási veszteséget okozott - orosz adatok szerint mintegy 70.000  katonájuk esett el ekkor. Az ellentámadó osztrák csapatokat megerősítették a vár fő tartalékát képező 23. honvéd hadosztállyal. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt élelem és lőszer nélkül érkező három hadsereget Przemysl készleteiből szerelték fel.

Október második felében a 9. német hadsereget a bekerítés veszélye fenyegette ezért kénytelen volt visszavonulni, e miatt az osztrák - magyar haderőnek is vissza kellett vonulni, így Przemysl, most már lényegesen kisebb készletekkel, újból magára maradt. Feladata megint csak az lehetett, hogy minél több ellenséges erőt kössön le.

A feladat teljesítése érdekében és, hogy megkönnyítse a visszavonuló csapatok helyzetét a 23.h.ho. Tamássy altábornagy vezetésével több alkalommal kitörést hajtott végre. A kitörések eredményeként az oroszok kénytelenek voltak távoli frontokról is csapatokat a vár alá átcsoportosítani.

E kezdeti sikerek ellenére azonban a vár sorsa meg volt pecsételve. A második körülzárás első napján Kuzmanek altábornagy kiszámította, hogy csökkentett fejadagok mellett körülbelül március 20.-ig tud kitartani.

A várnak ugyanis 120.000 katonát és miután a polgári lakosság készletei elfogytak kb. 30.000 polgári személyt valamint 22.000 lovat kellett élelmezni. Ezen létszám mellett a vár készletei rendes adagok esetén január 20.-ig tartottak volna. Az élelem adagokat folyamatosan redukálták, a 22.000 lóból 18.000-et élelmezési célra levágtak. A maradék 4.000 a védelem mozgékonysága érdekében nélkülözhetetlen volt.

Az elégtelen táplálkozás nagyon megviselte a katonákat már február hónapban 60-an haltak meg végkimerülésben. A téli ruházat és lábbeli hiánya csak fokozta a halandóságot.

Március 18.-án megállapították, hogy nincs tovább, már csak egy adag élelem volt a raktárakban. A maradék konzerveket kiosztották a harcoló csapatok között. Kuzmanek altábornagy elrendelte az utolsó kirohanást.

A most következőket Molnár Ferenctől a híres színműírótól idézem, aki ebben az időben haditudósító volt és első kézből, a várból az utolsó pillanatban elrepült pilótától Lehmann kapitánytól, szerezte értesüléseit.

Március 18-án az „Ausfalltruppe”, a kitörősereg, mint mindig, úgy ezúttal is Tamássy tábornok vezetése alatt kelet felé mutató irányban, Medykától délkeletre kirohant. Hajnali három óra volt, még sötét éjszaka, mikor elindultak. Ezt a szót, hogy kirohanás tanuljuk meg. A Tamássy serege hét óra alatt hét kilómétert ment. Éhes volt és gyenge volt. Egy óra alatt egy kilómétert ment. Így mondja Lehmann kapitány, akármilyen hihetetlenül hangzik is ez, így volt, egy óra alatt agy kilómétert haladtak előre. Annyit mint az Andrássy útnak a fele. Magyar honvédek és lembergi Landwehr. Máskor hét óra alatt huszonnyolc kilómétert lehet menni. Egyesek leültek az árokba és ott maradtak. Ez a csapat kapta az utolsó konzervkészletet. Minden katona két dobozt kapott. Halálbüntetés terhe alatt tiltották meg nekik, hogy ezt az adagot egyszerre egyék meg. Mégis sokan megették. Fel sem melegítették, ahogy kapták a kis kerek skatulyát, bajonettel nekiestek, felbontották és lenyelték a tartalmát. Sok honvéd maradt ezért az árokban: az agyongyötört gyomor nem bírta el a hírtelen boldogságot. Többen szívszélhűdést kaptak, mondja Lehmann kapitány. És a többi ment tovább, előre. Kirohanni. Ez volt a testi állapotuk.

A lelki állapotuk az volt, hogy amikor a komor hajnalban elindultak, már tudták, hogy a vár el van veszve. Mielőtt útrakeltek, felolvasták előttük Kuzmanek tábornok utolsó parancsát, búcsúzását Przemysl várától, köszönetét a katonáihoz, nyílt kijelentését annak, hogy elfogyott az élelem és a vár megszűnt élni.

Mentek előre a zászló után, énekelve, de sokan kidőltek, az árokba ültek. A hét kilóméter után ezek a honvédek hét álló órán keresztül harcoltak és a harc után úgy kellett visszaindulniuk, hogy még tizenhat kilómétert gyalogoltak. Emlékeznek még a hivatalos jelentés ama mondatára, hogy „túlnyomó orosz erővel találván magukat szemben, visszavonultak a várövezet mögé”?. Ez volt az!

A mindenről pontosan tájékozott oroszok, az időközben beérkezett korszerű messzehordó ágyukkal végrehajtott előkészítés után, támadást indítottak a vár bevételéért. Tamássy ismét elébük ment a seregével és negyvennyolc órán keresztül feltartóztatta őket annak érdekében, hogy elő lehessen készíteni minden használhatót az elpusztításra.

Március 22.-én megkezdték az erődök felrobbantását. A robbanások hatására az oroszok fokozták a nyomást. A mostmár erődök és komoly tüzérség nélkül maradt védősereg pedig ellenállt. Idézzük megint Molnár Ferencet.

A lelkierőt ehhez a leírhatatlan küzdelemhez az adta nekik, hogy tudták: az orosz mindenáron be akar most már törni a pusztuló várba, hogy aztán azt hirdethesse, hogy ostrommal vette be. Most már az orosz is a mi seregünk is pusztán a dicsőségért harcolt. Az orosz tudta, hogy órák múlva úgyis az övé a vár, a mienk tudta, hogy órák múlva úgyis minden az oroszé. Mégis elkeseredetten harcolt mind a két fél a történelem egyetlen mondatáért. És ez az utolsó, ez a legvégső harc, a katonai önérzetkérdés véres diadala a mi javunkra dőlt el. Az orosz nem vehette birtokába a várat, csak amikor odaadták neki.

Az erődök, a raktárak, a hidak felrobbantása után minden erőd romjai tetejére egy-egy tiszt állott fel kezében nagy fehér zászlóval. Így állták körül Przemysl városát a romhalmazokon egyedül őrködő tisztek. Az volt az utasításuk, hogy ha orosz csapat, vagy küldönc közeledik feléjük, a fehér zászlót magasra emeljék és a következő kijelentést tegyék:

-Seine Excellenz kann die Festung wegen Mangels an Verpflegung nicht mehr halten und überlässt alles Andere der Ritterlichkeit seines Feindes.

(Ő kegyelmessége nem tarthatja tovább a várat az élelem hiánya miatt és minden egyebet rábíz ellensége lovagiasságára.)

Az utolsó kitörésben a 23.h.ho. csaknem teljesen megsemmisült. 8500 főnyi harcoló létszámából csak 2662-en tértek vissza. A hadosztály tehát néhány óra alatt 68,5% veszteséget szenvedett.

A korszerű hadtörténelem ellentétben az I. világháború utáni értékelésekkel nem csak az élelem hiányában hanem a Monarchia hadvezetésének tévedéseiben is látja Przemysl elestének és sok ezer katona fogságba esésének okát. Úgy ítélik meg, hogy a vár az első ostrom alatt teljesítette küldetését és nem lett volna szabad másodszor is védeni. Lehet, hogy ez az értékelés igaz, de mit sem von le azoknak a katonáknak a hősi helytállásából akik kitartottak addig amíg lehetséges volt, sőt még azon túl is.